Nyílt levél Rieb Györgynek, a Ferencváros Elnökének

2008/09/07. - írta: lalolib

Tisztelt Elnök úr!

Megkaptam tagbizottsági határozatukat melyben kizártak az Egyesületből. Megjegyzem, az alapszabály értelmében jogosan, hiszen nem fizettem be az éves tagdíjat. Igazából nem is ezzel van bajom, hanem a következőkkel:

Amikor két egymás után évben befizettem a 12.000 Ft-ot egyetlen cél lebegett előttem, segíteni az egyesületen. Naivul azt hittem, hogy sok ezren leszünk akik teljesítik a befizetést mellyel segíthetünk szeretett klubunkon. Több tízezer befizetővel számoltam, de azzal nem, hogy az akkori zavaros helyzetben sokan - megjegyzem joggal - nem akartak segíteni. Eszem ágában sem volt beleszólni a klub irányításába, a befizetésem nem is ezt szolgálta. Nem is vettem részt egyetlen taggyűlésen sem.
Örömmel értesültem a Ferencváros eladásáról, úgy gondolom, mostantól igazi tulajdonosa van a labdarúgásnak, és az eladásból megmaradó pénzzel az egyesület is kilábal az anyagi gondokból. Ezért döntöttem úgy - mivel tisztában vagyok a tagsági viszony jogi helyzetével -, hogy ezek után már csak mint szurkoló veszek részt a klub életében.
Ezek tükrében kaptam meg a tagbizottság levelét, mely nincs lebélyegezve, nincs aláírva. Nincs mellette egy rövid köszönet, amiért két éven át anyagilag megpróbáltam segíteni. Nincs egy Hajrá Fradi!, nincs egy biztatás, hogy a határozat ellenére még fradistának tartanak. Csak egy jogilag megfogalmazott, rosszul fénymásolt papír van most előttem és rajta egy szívemig hatoló mondat: "kizárja az Egyesületből". Mint egy kártevőt. Ha ezt az MLSZ küldi, csak nevetek rajta, mert tudom ott olyan emberek ülnek akik mindent elkövettek azért, hogy tönkre tegyék a Fradit.
A baj az, hogy ezzel imádott klubom tisztelt meg.
Azt nem tudom, mennyien vagyunk akiket ilyen megtiszteltetés ért. Olvastam, hogy olimpiai ezüstérmesünk is hasonló tartalmú kizáró papírt kapott, de tőle egyből elnézést kértek. Még szerencse, hiszen ő legalább dicsőséget hozott a Fradinak. Én meg a töretlen szurkoláson kívül, semmit. Ezért talán még jogos is a fenéken billentés.

Mindezektől függetlenül a vérem továbbra is zöld-fehér marad, mert ezt egy ilyen rosszul megfogalmazott kizárás sem tudja lilává, pirossá, vagy kékké változtatni.
Kérem gondolkozzanak el a fentieken és kérem, ne kövessenek el ilyen hibát fradistákkal szembe!

Üdvözlettel, és egy harsány Hajrá Fradi! kiálltással,

egy, az egyesületből kizárt fradista

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr75652019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zöldmező 2008.09.07. 14:45:05

Szomorú ami történt, kaptam én is egy ilyen levelet. Talán meg kéne alakítani a Fradiból Kizárták Egyesületét. Azért lennénk néhányan. Öröm az ürümben, hogy ettől még neked sem ment el a kedved a fraditól. Ahogy nekem sem. Már készülődöm az esti meccsre. hajrá Fradi!

wargas 2008.09.07. 21:42:20

Nagyon szégyelem magamat" mint továbbra is tag",az ő helyükben,hogy ilyen leveleket küldenek ki.Teljesen egyeértek veled és remélem hogy ezek után legalább egy köszönet levelt kiküldenek neked. Ennyi mindannyiunknak minimum jár.A bajban simán zsebbe nyultunk és probáltunk segiteni. A köszönet bár hogy is alakuljon kijár.Hajrá Fradi !!!!!

Burgos 2008.09.08. 11:05:11

Szerintem is szörnyü ez a viselkedés és kiváncsi lennék rá, hogy vajon az angolok tudtak-e róla? Csak remélem, hogy nem hiszen arra azért másképpen szokták az ilyeneket csinálni. Ez olyan jó magyaros elintézése a dolgoknak. Én is megkérdezném az elnököt arról, hjogy vajon miért saját vérünket fertözzük meg ilyen virussal?

zöldBálint 2008.09.08. 11:19:04

A magyar kupa és a tegnapi meccs után én már semmin sem csodálkozom. Végleg elvették tölünk a fradit és ezt nem lehet megbocsájtani. ahogy az ilyen kizáró papiron sem lehet csodálkozni. Idáig jutottunk!!!!!!!!!!!!!!!

Building 2008.09.08. 15:30:05

lesz itt még rosszabb is.ha láttátok a tegnapi derbyt és a feliratokat akkor mostantol elkezdödik a finom ellenállás idöszaka. sajnos nincs csapatunk de van sárga mezünk és vannak olyanok akik igy zárnak ki fradistákat.

machado 2008.09.08. 16:29:54

Nehogy már most az angolok legyenek az útban! Nélkülük már a totál szarban gázolnánk. Lalolib, biztos, hogy nem tudtak erről a szégyenteljes levélről, amit én is kaptam. Rosszul esett, de nem rohantam a médiához és nem teregettem ki. Biztos, hogy fradista vagy, de néha előbb jobb gondolkozni mint ilyen hangzatos cimmel blog bejegyzést irni. Ráadásul most olvastam el a Csak a Fradi és semmi más írásodat is. Valahogy nincs összhangban a kettő.
süti beállítások módosítása