Gyurcsány showder

2008/10/30. - írta: lalolib

A Fábry rajongói oldal biztos kikéri magának, hogy a keresztény showman műsorcímét eloroztam és azt a miniszterelnök tegnap esti ténykedéséhez ragasztottam. Természetesen nem véletlenül. Nem mintha a két ember olyan nagyon közel állna egymáshoz. Talán egyszer, egy látványos köpés erejéig álltak szemtől szembe és bár Gyurcsány csak egy fotó erejéig tette tiszteletét az össznépi baromságban, de Fábry akcióját az óta százezrek követik. Köpéssel, fújjolással, tojásdobálással.
Tegnap azért békésebb volt a műsor. Nem volt közönség, sem fújjoló sem tapsoló, volt ellenben egy békés műsorvezető, aki mindent elkövetett annak érdekében, hogy kihozza Gyurcsányból az aggódó, felelősségteljes miniszterelnököt, akit a 2006-os öszödi beszéd óta az ország egyik fele keresi a másik meg üldözi. Azt persze nehéz megjósolni, hogy az egész világon átsöprő pénzügyi válság mennyire használt Gyurcsány Ferenc megtépázott tekintélyének. Egy valami azért biztos, a miniszterelnök eddig ténykedésének talán legjobb időszakát produkálta az elmúlt napokban. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy most végre ledobhatta magáról a politikusi szerepkört és kamatoztathatta közgazdasági képességeit. Mert azt még az őt utálóknak is el kell ismernie, amit az elmúlt héten elért, az sokkal több annál, mint amit vártunk. Csak meg kell nézni a mai árfolyamokat és belegondolni abba, hogy a forint stabilizáció hány ember arcát simította ki.
Tudom én is, és nem fogom elhallgatni a beszélgetés második felét sem, mert az is nagyon sok embert érint, és nem úgy, ahogy az árfolyamok kedvező alakulása. Mert megint össze kell húzni a nadrágszíjat, bár azon a szíjon már elfogytak a lyukak. Hogy szükség van a költségvetés kiadási oldalának drasztikus csökkentésére, ezt mindenki tudja. Elfogadni persze csak addig vagyunk hajlandók, amíg ez saját pénztárcánkat nem érinti. Erre meg most semmi esély. Érdekes módon Gyurcsány most nem is nagyon akarta megmagyarázni, inkább az emberek felelősségtudatára próbálta építeni a mondókáját. Ami egyetlen aspektus miatt eleve halálra volt ítélve: már nem nagyon hiszünk neki. Még akkor sem, ha az IMF hitelügyletet ügyesen vitte végig, még akkor sem, ha talán felmérve helyzetét, tisztázta magában, hogy 2010-ben veszíteni fog, ezért úgyis mindegy alapon megpróbálja immáron hasznosan eltölteni a hátralévő időt. Mert teendő lenne éppen elég. Amit 1990 óta nem mertünk megtenni, most annak isszuk a levét. Mert lehet itt jogosan az elmúlt hat évre mutogatni, de 1990-től 2006-ig nem csak hat év telt el. Annak meg semmi értelme, hogy most eljátsszuk Koppány vezér sámánjának szerepét és arról énekeljünk, hogy mi történt volna, ha Antall József nem esik bele a kisgazdák csapdájába, ha a szabad madarak nem fekszenek be Horn Gyulának, ha Orbán Viktor szintén nem kerül Torgyán markai közé és ha Gyurcsány lemond az öszödi rémálom után. Torda sámán már régen halott és a múltidézésnek sincs sok értelme.
Mi maradt ezek után nekünk? Egy erősödő forint, egy rakás rendelkezésre álló pénz amit akár el is lehet herdálni ha Gyurcsány mégis komolyan bele akar vágni a 2010-es választásokba. Bérbefagyasztás, emelkedő infláció, és egy reményt vesztő társadalom.
Ezen meg már Fábry, de Gyurcsány showder sem tud segíteni. Mert már röhögni sincs kedvünk.

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr36740217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomaj 2008.10.30. 15:44:08

Én sem tartozom azok közé akik nagyon kedvelik a miniszterelnököt, de osztom a véleményedet abban, hogy most jól dolgozott. Nekem is van svájci alapú hitelem és nagyon nem mindegy, mennyit fogok fizetni havonta. Néhány napja még havi plusz 2100 forintnál tartottam, meg plusz 500 forintnál. Nem mindegy.

greenboy 2008.10.30. 15:47:29

akkor most jön a kézcsók?

Tomaj 2008.10.30. 15:51:12

greenboy, kézcsókban ti vagytok a menők! Lehet, hogy te is sorban álltál a nagy vezéretek előtt?

greenboy 2008.10.30. 15:53:22

bújj a gyurcsányod seggébe!

Henrik király 2008.10.30. 16:01:46

Most olvasom, hogy 500 embert rúgni magyarországi üzemeiből a General Electric. Ennyit a nagy Gyurcsányi reformokból.

parazita 2008.10.30. 16:08:28

ne örülj tomaj, mert most a lengyelek kavartak be a forint árfolyamába.

benda 2008.10.30. 16:18:50

Reális írás haver. Most talán a jobbosok sem jönnek majd neked, bár nem hinném, hogy ezért írtál ilyen véleményt gyurcsányról.

parazita 2008.10.30. 16:26:24

mi az hogy reális?talán megkéne tanulnod olvasni.zagyvaság az egész nagyon rendelés szaga van az irásnak.

bachi 2008.10.30. 16:36:42

A személyeskedésen túl azért érdemben is lehetne vitatkozni. Egyetértek lalolibbel, hogy amit a miniszterelnök csinált az elmúlt napokban az dicséretes. Nem véletlen, hogy az ellenzék csak a szokásos hülyeségeit tudja szajkózni, és most elég tehetetlen. Gyurcsány elért valamit, Orbán meg csak leveleket irogatott.

dominoelv 2008.10.31. 16:14:18

Ebben az országban ha Gyurcsányról vagy Orbánról van szó, akkor képtelenség normálisan vitatkozni. Mindkét fél annyira utaálja a másikat, h csak a gyülölet fér ki a sebzett torkokon. Jó lenne ezen változtatni bár tudom h nincs erre sok esély.

MACHINE 2008.10.31. 16:39:47

gyurcsány mondjon le! - böfökte szijjártó elvtárs miköhben lábát az orbán által kavart szarba mártotta.

bogi80 2008.10.31. 18:20:43

Ez kedves hasonlat machine!

deealer 2008.11.03. 13:35:42

Nos, akkor a tények kedvéért!
Az IMF hitel-el gyakorlatilag 3. világbeli gyarmatország szintjére estünk! Ráadásul akkor, amikor mindenki kamatot csökkentett, a Nemzeti Bank kamatot emelt. Ezzel egy húzásra 400 milliárdot rántottak ki a büdzséből, teljesen feleslegesen. Olyan, mintha a Pénzügyminiszter és a Nemzeti Bank elnöke nem kommunikálna! A munkanélküliség tovább nő, a gazdasági bűvülés nálunk gazdasági szűkülés (-2, -3 %), a szociális kiadások az egekben, érdemi reformok nem történtek, és gyakorlatilag 1,5 millió dolgozó ember tartja el az országot! És lehet itt beszélni elmúlt 16 évről, de az, hogy MSz(M)P kormány van 6 éve, az nem lehet kérdés. a 2002-es éllovasokból 2008-ra sereghajtók lettünk...
Gy.F. télleg tökjól csinál mindent...
süti beállítások módosítása