Fradi: elpattant egy húr...

2007/06/18. - írta: lalolib

Valahol olvastam, hogy az ember életében a csalódások nagyon fontos szerepet játszanak. Nem maga az érzelmi válság, mert azt egyénenként másképp éljük át, de mivel van bennünk annyi kitartás és akarat, ezeket le is tudjuk küzdeni. Inkább a lelkünk mélyén támadt hatalmas űrt nem biztos, hogy be tudjuk foltozni. Mert az életünk, gondolkodásunk szerves része lett és azt szeretnénk, hogy ez végig is kisérné életünket. Csak az a baj, hogy ez nem mindig sikerül. Néha elpattan egy húr...

Igazából nem is emlékszem arra, mióta vagyok Ferencváros rajongó. Mivel apám és bátyám is zöld-fehérben látják a világot, valószinűleg mindig is fradista voltam. Persze a foci szeretete is apámtól jött, aktivan is játszottam egy ideig, igaz, nem váltottam meg a világot. Ettől függetlenül a foci és a fradi egybe forrt az életemmel. Azokat a szombat-vasárnapokat valószinűleg soha sem fogom elfelejteni. Zöld-fehérbe öltöztünk és irány az Üllői úti szentély. Vidéki létemre ritkán jutottam el, de azok örök emlékké váltak. Amikor meg nem tudtunk elmenni, rádión, tv-n, majd később már interneten követtem az eseményeket. Izgalommal egy hatalmas gombóccal a gyomromban. Ha nyertünk: széppé vált a világ, ha vesztettünk: legszívesebben elbújdostam volna. Részemmé vált az életemnek.

Most azonban elpattant egy húr...Nem csak azért, mert nem jutottunk fel az NB-I-be, igazából a magyar focit ismerve, nincs is nagy jelentősége. Inkább amiatt, mert elveszett a varázs. Ha jól belegondolok ez ősszel kezdődött, azzal a szerencsétlen Gellei nyilatkozattal, amikor a Fradit egyértelműen a jobb oldalhoz kötötte. Akkor kaptam fel először a fejem: talán én mint liberálisan gondolkodó, már kivül álló is vagyok? Aztán jött a Fradi tagság akció, mely igazán felvillanyozott. Úgy gondoltam, leszünk majd százezren és közös erővel mentsük meg a csapatot az összeomlástól...Csalódnom kellett, talán ha kétezren váltottunk tagsági kártyát. Már nem fontos annyira az összetartozás. A balhé igen, a játékosok elszámoltatása, a székek dobálása, a székház előtt randalirozás. Hibás a játékos, mely lélektelenül játszik, hibás az edző, mert rossz volt a taktika és hibás az elnök, mert nem jutottunk fel az NB-I-be...De vajon nem hibás-e maga az a szó mely nekünk a legtöbbet jelenti: Ferencváros? Hol van az összetartozás, hol van a szerelem, a tűz, mely összeforrt az életünkkkel? Már nincs összetartozás, a szerelem mulandó, apró tűzek még vannak, de azok elfojtásához már oltóanyagra van szükség.

Azért még bizakodom. Talán fogom a lelkem húrját és elviszem egy szerelőhöz. Hátha van mód a javításra...Muszáj, hogy legyen! Egyszerűen muszáj. Mert ahogy nem élhetünk muzsika szó nélkül, úgy valószinűleg Fradi nélkül sem. Mert a lelkünk nem szereti a tátongó mélységét.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr45100908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.