Jóravaló feleség

2007/07/01. - írta: lalolib

Szombaton este véletlenül kapcsoltam át az M1 esti műsorára. Persze tudtam, hogy a Jóravaló feleség lesz Jennifer Anistonnal, de a filmet nem ismertem. Nem is olvastam utána, úgy gondoltam majd Jen mókázik egy jót és kellemesen el telik az este. Jen nem mókázott, de az este a film miatt kellemesre sikerült...No meg tanulságosra.

A kezdeti hangulathoz hiányzott a kóla és a pattogatott kukorica, de elég volt néhány perc a filmből és máris magával ragadott. Felrúghatjuk eddigi szürke életétünket, tartalmatlan kapcsolatainkat egy szivárványosnak képzelt jövő érdekében, vagy meggyőzzük magunkat arról, hogy tulajdonképpen a szürke is egy jó szín? Tényleg barmok vagyunk és nem vesszük észre hétköznapi életünk sivárságát? A film nézése közben nekünk is nagyon el kellett gondolkodnunk: valójában valamilyen módon mindannyian menekülni próbálunk ebből a nyomasztó világból? Vagy csak Justine bújik el valótlan szerelmi viszonyban? Aztán ott a férj, Phil, aki sivárságát a marihuánában temeti, Holden, a fiatal szerető pedig novelláiban keresi a kiutat. És Bubba a barát, aki együtt tépi szét az agyát Phillel, miközben a barátban keresi önmagát és akkor érzi életében először gyöztesnek magát amikor rákényszeriti Justint a szexre? És mikor végre dönteni kellene, hőseink közül mindenki rosszul dönt, így a végén úgy változik meg minden, hogy szinte minden ugyanaz marad. Justine szavaival élve: barmok maradtak és tovább kérődztek életük sivárságán. Egyedül talán Holden próbált kiutat találni, de Justine gyávasága végül is egy pisztolylövéssel az övé is tévútra jutott. És Justine? És Phil? És mi magunk vajon jól döntünk amikor megpróbáljuk életünket helyes irányban terelni? Vajon ha mi is odaérünk az útelágazáshoz, mi is inkább megfordulunk és visszatérünk a sivár, de biztos jelenünkhöz és nem is próbáljuk megérinteni a kinálkozó jövőt? 

Ez a felszakított egyhangúság, az önálló életet élő eseményekkel való reménytelen harc adja a film igazai hangulatát. Ezt adja vissza döbbenetes egyszerűséggel Jennifer Aniston. Együttérzést vált ki, tétova, monoton mozgásával, fásult pillantásaival eléri, hogy a drámát nem külső szemmel éli meg a néző, és ez igen ritka teljesítmény. Kifejezetten tetszett a szelídsége, az egyszerű bája és megjelenése, ami tényleg jóravalóvá teszi. Amit a rendező (Miguel Arteta) a film végén még meg is erősít a "babázos" zárással. Ezzel talán felmentést próbál adni, talán úgy gondolja a gyerek majd szint visz a további életükbe. Az a gyerek, akiről igazán nem tudni, vajon kitől van...De talán mindegy is. Justine egyhangú, unalmas életét csak egy valami tudta volna megváltoztatni: ha azon a napon az útelágazásnál vagy egyenesen megy és otthagy mindent: férjet, munkát, szeretőt. Vagy elfordul és Holden után megy. De Justine visszafordította a kormánykereket...épp úgy, ahogy mi is tettünk volna.

Mert egy kicsit mindannyian barmok vagyunk.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr23109440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kisjani 2007.07.01. 17:51:00

Lehet, hogy velem van a baj, de én ennyi badarságot nem olvastam ki a filmből. Nekem Jennifer a Jóbarátokban sokkal jobban tetszett! Ez a film nem neki való, ha jól tudom meg is bukott benne.

bogi80 2007.07.02. 10:47:00

Kisjani: valószinűleg nagyon fiatal vagy még ehhez a filmhez. Ez nem baj, de nem is erény. Kivánom, hogy ne is élj át ilyen szituációt.