Gyűlölködők országa

2007/07/31. - írta: lalolib

Naivul azt hittem, a kánikulai forróság elmúlásával az agyakból is kiszáll a gőz és felfrissülve és nyugodtabban élhetünk tovább. Tévedtem. Nem először és valószínűleg nem is utoljára. A hír, miszerint egy megyei közgyűlés fideszes elnöke arra utasította az egészségügyi intézmények vezetőit, hogy a vizitdíj automaták mellé ragasszák ki Gyurcsány, Horváth és Molnár fotóját, hogy az emberek tudják, nekik köszönhetik, hogy fizetnünk kell. Mikor először szembesültem a hírrel, tényleg csak újságírói kacsának véltem. Úgy gondolom, értelmes ember nem viselkedik így. Egyrészt az "utasítás" szó döbbentett meg. Azt hittem, elmúlt a kézi irányításos rendszer és egy intézmény, az igazgató kinevezése után függetlenül, főleg pártfüggetlenül dolgozhat. Lehet esetleg kérni, vagy ajánlást tenni egy ilyen förmedvény kirakására, de utasítani, talán nem kéne. Persze, ha jól belegondolok, ez még üzletnek sem rossz. Gondoljunk csak bele: aki utálja a mostani kormányt, az köp egyet - valami Fábry féle ripacs már megtette nyilvánosan is -, aki esetleg olyan elvetemült, hogy ezt nem nézi jó szemmel, gyorsan letörli a képeket. Néhány köpés és törlés után a kép rongálódik, lehet újat gyártani, természetesen egy Fidesz közeli nyomdával, és természetesen utasításos rendszerben. Ezen túl, mivel a magyar elég indulatos állampolgár, talán még tettlegesség is szóba jöhet. Nincs nagy baj, hiszen épp a kórházban vagyunk, ahol majd a köpőket bekötözik, a törölgetőket meg ápolás nélkül kirúgják. Valószínűleg az elnök erről is fog majd utasítást adni. Utánuk jönnek majd a mások, a szőkék...nem is folytatom, mert valahonnan nagyon ismerős lenne a történet. Inkább borzongok tovább. Elképzelem, hogy ezek után bebuzdul az ország. A rendőrkapitányságok elé Zsanett és Irén képe kerül. A Fradi pálya bejáratát majd Kisteleki képe ragyogja be, a Magyar Rádiót Kondorral és Farkasházyval kell riogatni, a TV székházat meg egy kigyúrt, kopasz fejű focihuligán díszíti majd, az OVB előtt meg Orbán Viktorunk fog kajánul nevetni. Az egész borzadályban van valami biztató is. Ha sok helyen lehet majd köpni és törölni, talán egyszer elfogy a fölösleges nyál és a zsebkendő, és békét köt az ország. Mert ilyen gyűlölködéssel képtelenség sokáig együtt élni. Még akkor is, ha az ország egyik fele kimondottan erre játszik. A hatalom megszerzésének lehetősége teljesen elborította az agyukat. Tudom a másik oldal rögtön rávágja: Gyurcsány meg hazudva szerezte meg a hatalmat, ezért mindent szabad. Lehet, hogy nekik van igazuk. Akkor meg gyűjtsük a nyálunkat, ne pazaroljuk el másra, mert nem tudhatjuk előre, kinek a képével fogunk találkozni az utcán.

Gyerünk gyerekek, gyűlölködjünk tovább! Mert ez a mi országunk.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr46129075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

santiago-toth · http://santiago-toth.blogspot.com 2007.07.31. 14:40:02

Talán ennyire nem rossz a helyzet. Azt a sok hülye politikust kéne seggbe rugni, akik csinálják itt naponta a fesztivált. Abban egyet értünk, jó lenne gyülölködés nélkül élni, de ha nem lenne a Gyurcsány-Orbán kettős, javulna helyzet.

Pierro 2007.07.31. 14:56:08

Tán bevagytok szarva? Közeleg az itélet napja!!!!!!

Sabrina · http://sabrina.freeblog.hu 2007.07.31. 15:52:38

Inkább legyünk a szerelmesek országa! Az sokkal de sokkal jobb dolog mint ez a hülye politika.

Laugh 2007.07.31. 16:16:31

Bonyolodik az ügy. Most olvasom, hogy már két kórházban ki is helyezték a képeket, de a fideszes barom már nem akarja elvállalni, hogy ő utasította a kórházakat. Milyen bátor és gerinces egy emberfia! Laugh(Kacagj, ha nem tudnád)

bcyke blogberlo, aki ott sem volt · http://kacatvilag.blog.hu/ 2007.08.01. 18:06:11

A negatív töltet a szervezetben sajna sokaknak a világegyetemben létezés érzékelésének egyetlen és legfőbb módja.
És itt most nem csak és elsősorban a közéleti purpárlékra gondolok, hanem mint egyéni alapműködésre akár milyen létezésben is.