Godotra várva Magyarországon

2007/10/23. - írta: lalolib

Egyszer egy kritikus megkérdezte Samuel Beckett-től, ugyan mondja már meg kit, vagy mit értett Godoton. Az író drámaköltő azt válaszolta: "Ha tudtam volna, megírom a darabban." Becket abszurditásának, hogy az olvasót a lét értelmetlenségével szembesíti azáltal, hogy akire mindenki vár, nem hús-vér ember, nem is egy megfoghatatlan ideológiai szellem, hanem egy vákuum, ami sosem jön el.
Mi köze Beckett-nek és főleg Godotnak 2007 Magyarországához? Ha ismerjük a darabot és éljük zaklatott napjainkat, hamar rájövünk, hogy nagyon is sok. Hiszen a darabban az emberi kapcsolatok teljes felbomlását látjuk, ahol a harag és a düh játssza a főszerepet, a nyugalom és megegyezés helyett. Ma, október 23.-án reggel, a tegnap esti balhék után és a várható mai esték zavargások előtt, valahol én is Godotra várok. Még akkor is ha tudom, egyhamar nem jön el. Beckett szerint, soha. De ő olyan messzire jutott az emberi élet elkorcsosulásának bemutatásában, és olyan általános érvénnyel fogalmazta ezt meg, hogy az emberi világ ezen az úton, ebben az irányban továbbmenni már nem tud. Körbezárta önmagát, a lehetőségeit, a boldogulását.
Ahogy mi is körbe zártuk az életünket. Haraggal, keserűséggel és egy jó adag erőszakkal.
És itt nem csak a molotov-koktélt a rendőrök közé dobálokra gondolok. Nézzünk szét mindennapjainkban, az ingerültségünkre, a mindenre csak a nemmel felelők hatalmára, az elkúrok felelősségére. Az egyik a fél ország rendőrségének biztosítása közepette mondja el ünnepi beszédét, a másik 2008-at a terror évének jelöli, a harmadik megpróbálja felmenteni a tavalyi garázdákat. A nagy vezér még hátra van, ő valahol délután fog több százezres tömeg előtt lelkesítő beszédet mondani. Bejelenti majd az első győzelmet az aláírások meglétét és egyből le is vonja majd a következtetést: ennek a kormánynak mennie kell. Pedig ő is tudja, ez is csak üres fecsegés - épp olyan mint az Operaházban elhangzottak -, és csak arra jó, hogy a hiábavaló próbálgatásokat valamivel fedezni lehessen.
Pont olyan mint a műben Estragon aki állandóan föl-le húzza cipőjét mert képtelen eldönteni menjen vagy maradjon. Magyarul, hívja csatába a híveit, vagy csak tovább hülyítse őket.
Csak reménykedem, hogy az utóbbiról van szó. Mert a Godotra várás már teherként nehezedik a vállunkra. Valahogy fogadni kéne, de ahhoz, hogy megérkezzen, rendezni kéne a dolgainkat. Nem az utcán, és nem is erőszakkal. Talán okulni kéne a történelmünkből és fel kéne idézni egy 1867-es évet. Persze ehhez olyan politikusokra, olyan államférfiakra lenne szükség mint akkor. De most nincsenek ilyenek és talán ezért várok Godotra.
Mert attól tartok, hogy ma nem jön el. Ezért nem szeretem most Samuel Beckett írását, sőt talán soha sem szerettem. Mert a darab valamiféle végső állapotról szól: az egyéni élet végső szakászáról, amikor már semmit sem tudunk megváltoztatni. Tehetetlenek vagyunk, mert a fizikai és szellemi képességünk jó részét és az illúzióinkat elvesztettünk.
Ide sodort minket a rendszerváltás 17 éve.
Csak vergődünk saját magunk ásta csapdáinkban és az utcán keressük a megoldást. A politikai életünk két nagy szereplője lassan már olyan, mint a darabban Pozzo és Lucky, akik a nagy várakozás közepette teljesen elkorcsosulnak. Az elején még kedveljük őket, hiszen  poénkodnak, tréfálkoznak, de ahogy rájönnek, hogy Godot talán nem is fog eljönni, erőszakossá és kibírhatatlanná válnak.
Pedig Godot éppen miattuk nem jön el.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr100204573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bogi80 2007.10.23. 13:59:05

Ez komor, nagyon komor. És így nem jó. Valamiért nagyon csalódott vagy ha a fanyar stílusod helyett ilyen sötét vizekre evezel.

Marsha 2007.10.23. 14:56:00

Tényleg komor, de sajnos igaz.Addig amig a fidesz árnyaltan támogatja a rombolást nem is lesz rend ebben az országban. Hallottam, hogy Szijártó azt mondja: elítélik a garázdaságokat, de a hazugságot is. Egy mondaton belül!!!! Én inkább azzal vitatkoznék lalolibbel, hogy Beckett szereplői tudják, hogy Godotra hiába várnak, mert nem fog megérkezni. Ezért olyan sötét és reménytelen világ az ahol élnek. De a mi korosztályunk nem veszitheti el a hitét mert akkor tényleg Tomcat világába csöppenünk...Elfogták, és ez nagyon jó!