Az emlékezés szárnyán

2007/10/31. - írta: lalolib

Zajos, ingerült hónapokat hagytunk magunk mögött. Volt itt hazugság, ígéret, könnygáz és vér. Most talán nyugalmas napok jönnek. Mindenszentek és a halottak napja hagyományos megemlékezésünk, melyhez mindannyian kötődünk. A halottak napja őszi ünnep: hordozza az elvégzett munkát, a beérett gyümölcsöket, a megszolgált termést; ugyanakkor az elhulló levekben az elmúlást is idézi. A halottak napja lehet egy visszapillantó tükör, mely vizsgája a szemnek, az emberségnek.
Most meg kell, hogy álljunk. Most nem figyelhetünk a napi gondokra, most nem foglalhatja le tudatunkat saját életünk gondja.
Mert ezek a napok végre nem csak az élőkről szólnak. Nem rólunk, nem azokról akiket szeretünk, vagy éppen nem kedvelünk. Most az emlékezés ideje jött el. Ami szép benne, hogy nem kell megmagyarázni ezt az ünnepet. Nem kell történelmi vagy politikai eszközöket igénybe venni, nem kell belemagyarázni a ma igazát a múlt tragédiájába. Ettől lett tiszta és érzékeny ünnep. Mert mindannyian tudjuk, az életünk örökké változó, mint ahogy a fák levei sem maradnak mindig zöldek; elsárgulnak és lehullnak, utat engedve a tavasszal keletkező új életnek. Minden küzdelmünk, szenvedésünk a halál pillanatában már csak mások emlékezetében fog tovább élni. Pontosan úgy, ahogy a mi emlékezetünkben élnek halottaink. Talán tudatunk önzősége miatt emlékezünk, hiszen tudjuk, ha elfelejtjük halottainkat, azzal saját magunkat is a felejtés homályába rejtjük. De Byron szerint a szív a tudat előtt halad és nem engedi meg az önzést. Még akkor sem ha tudjuk, létünk másodpercek alatt elillan a semmiségben és porrá válik minden, amit jelentettünk a világnak. Ha azonban a szívünkre hallgatunk és megőrizzük a múlt emlékét, saját bizonytalan jövőnk is bizakodással tölthet el.
Emelkedjünk fel az emlékezés szárnyán, és ha megtaláltuk halottaink emlékét, szálljunk alá, gyújtsunk meg egy szál gyertyát, helyezzünk el egy szál virágot és fogadjuk be a múltat, az elmúlást. Mert a múltunk is mi vagyunk, és a jövőnk is mi leszünk.
Ezekben a napokban talán csendben emlékezhetünk.

"Ó hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk,
Dobjuk el a tettető álarcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk."
(Ady Endre)  

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr18214263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benda 2007.10.31. 17:41:01

Csak nagyon röviden: köszönöm a megemlékezést.

tesoka 2007.10.31. 22:40:46

Milyen érdekes,hogy a politika mentes szavak kevés olvasót hozznak lázba. Most nincs vita, nincs gyülölet, nem dobáljuk egymást sárral csak azért mert másként gondokozunk a felvetett témákról. Lalolib írásából is a szeretett a nyengédség a tisztelet szól. Csatlakozok Benda írásához: én is köszönöm a megemlékezést.

Mora Kriszti 2007.11.01. 13:04:48

Igazad van "tesoka", de most nincs is helye másnak csak a megemlékezésnek. Ezért is jó volt olvasni az írást.

Tapsifül 2007.11.02. 16:18:12

Mécsesek, virágok, emlékezés. Végre egy nap amikor együtt az ország. Az szép gondolat, hogy ha elfelejtjük halottainkat akkor saját magunk is a feledés homolyába vész.