Kossuth reinkarnációja

2008/01/19. - írta: lalolib

Amikor először olvastam Széles Gáborral készült interjút, akaratlanul is Nicole Kidman jutott az eszembe. Nem azért mert a szépséges színésznő reinkarnációjának tartom magam, hiszen Nicole a filmet szeretők örömére még él, és én amúgy sem vagyok olyan szép, mint ő. Egy filmje, a Születés (Birth) ötlött fel bennem, de erről majd talán később.
A reinkarnáció és a karma a keleti és a mai nyugati okkultizmusnak két legfontosabb alappillére, amelyekben való gondolkozással a legtöbb emberi kérdés megérthetővé válik. A kozmoszként felfogott univerzumban minden esemény egy tartalom formai megvalósulása. Tehát a születés sem lehet véletlenszerű, hanem bizonyos (szellemi) tartalmak formai kifejezője. De hol vannak a tartalmak, melyek életünk kezdetét formálisan meghatározzák? Erre egyetlen logikus válasz lehetséges: egy korábbi életben.
Talán Széles Gábor gondolatiban is ez járhatott, amikor világgá röpítette elmés megállapítását, miszerint Orbán Viktor, a magyarság egyik legnagyobb szónoka nem más, mint Kossuth Lajos reinkarnációja. Aki ezek után még nem esett le a székről, az tovább olvashatta, hogy Széles egy újabb agyament párhuzammal, magát Hunyadi János vagy Görgey Artúr másolatának vallotta. Ennél a pontnál az én egyensúly érzékem bizony csődöt mondott. Mikor egy jó nagy adag kávé újra életre keltett, felidéztem az előbb említett Nicole Kidman filmet, ahol az Oscar-díjas színésznő egy olyan nőt alakít aki ismét házasodni készül, amikor feltűnik egy különös kisfiú, s azt állítja, hogy ő Anna előző férjének reinkarnációja. A végén persze kiderül a turpisság, de az odáig vezető út tele van bizonytalansággal. Képtelen felfogni és elfogadni a lehetetlent, és bár szíve még hajlana is rá, de rá kell jönnie, hazugság az egész. Tudom, hogy a hazugság említése sokakban egyből Gyurcsányt juttatja az eszébe, de most Széles Gáborról, az Antal kormány idején "felfutott" magyar nagyvállalkozóról (mintha ő is privatizált volna egy-két dolgok) van szó.
Most nem akarok erőltetett párhuzamot vonni, de nekem nem kellett 90 perc ahhoz, hogy értékeljen Széles Gábor nyilatkozatát. "Nagy ésszel csak nagyot lehet tévedni." - mondta Kossuth.
Arra meg külön kíváncsi lennék, hogy ő hogyan született újjá. Mert az tudjuk, hogy Hunyadi János nándorfehérvári győzelmének emlékére a déli harangszóval még mindig emlékezünk, de vajon 500 év múlva tudni fogják ki volt Széles Gábor? Valószínűleg nem, és talán ezért gondolta úgy, hogy történelmi párhuzamot kell vonnia. Így talán néhány hétig témát szolgáltat olyanoknak mint én, aki még le tud szédülni saját székéről, ha ilyen ostobaságokat olvas. A Kossuth-Orbán párhuzammal meg alapból nem akarok foglalkozni. Egyrészt már rám fogták néhányan, hogy Viktor fóbiám van - a magas vérnyomás és magas vércukorszint mellett -, másrészt Kossuth személye miatt.
Meg aztán itt van a reinkarnáció alaptézise, miszerint a cél az, hogy az ember a sorozatos inkarnációkon keresztül a legváltozatosabb életeket élje meg, és így lelkileg, szellemileg állandóan fejlődjön, vagyis minden inkarnációjában különb emberként haljon meg, mint amilyennek született. Ebbe meg nem kell belemagyarázni már semmit.
Mert ha Szélesnek igaza van, és Orbán Viktor tényleg Kossuth Lajos reinkarnációja, akkor Viktor sajnos nem tanult meg mindent a nagy elődtől.
Hiszen Kossuth szerint nem az a igazi hazafi, aki állandóan hirdeti, hanem az, aki másoktól folyamatosan tanulja. Akkor meg ki is lehet valójában Kossuth reinkarnációja? Talán Széles állítása is épp olyan hazugság mint a Nicole Kidmant becsapó Joseph kisérlete?
Valószínűleg. Ettől függetlenül azért Joseph-et fel tudom menteni. Egyrészt gyerek, másrészt megadatott számára az, hogy együtt fürödjön Nicole Kidmannal. Ez meg minden hazugságot megérhetett.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr90303566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pancser 2008.01.19. 19:35:39

Én még Videotonos időmből ismerem a vállalkozó urat. Tudom, hogyan jutott a vagyonához és hogyan szerezte, vagyis kapta meg a Videotont. Egy ilyen mint Hunyadi János? Nemcsak te estél le a székről, de én is. Hogy a fenébe juthatott ilyen baromság az eszébe?

tesoka 2008.01.19. 22:32:40

Istenkáromlás Kossuth Lajos és Hunyadi János nevét egy napon említeni Orbán Viktor és Széles ( hogy is hívják?) Gábor nevével. "Kevés ésszel azt hiheti magáról az ember, hogy tévedhetetlen." Én hiszem, hogy Orbánnak és Szélesnek is több van annál, hogy tévedhetetlennek hinnék magukat. Ha mégis, akkor hamarosan eljönn a világvége.........

Donorka 2008.01.20. 18:22:53

Ügyes az idézeted tesoka, remekül összevág a nagy ésszel lehet nagyot tévednivel. Bár ha belegondolok akkor ezek szerint csak olyan emberek élnek a földön akik állandóan tévednek. Bár arról nem tudok idézetet, hogy mi van azokkal akiknek közép eszük van?

Arctalan 2008.01.20. 18:26:35

Azok közepesen hülyék. Bocsi Donorka, de ezt nem tudtam kihagyni.

Donorka 2008.01.20. 18:54:10

Te meg hogy a fenében követsz engem? Kb egy órája is utánam irtál, és most is. Gyanus vagy nekem Arctalan? Huuuú, ez most olyan mint egy horror film!

csá_bús 2008.01.21. 08:55:35

Hogy miként juthatott az eszébe!? Talán kérdezzük meg a kezelő orvosát:), vagy a gyógyszerészét:):), biztos elfelejtette bevenni az orvosságát (tegnap még Napoleonnak és a perzsa sahnak képzelte magát) a Ketteske.