Népszavazás és március idusa

2008/01/23. - írta: lalolib

Sólyom László döntött. Március 9.-én népszavazhatunk. Köztársasági elnökünk ismét megmutatta, hogy a politikához nem sokat ért. Biztos kiváló alkotmány jogász és jó matematikus, hiszen az alkotmány szellemében, hibátlanul számolta ki a "kötelező napok" számát.
Csak nem vette figyelembe, hogy a népszavazás utáni hétvégén ünnepeljük március 15.-ét. Vagyis helyesbítek, akkor nem ünnepelni fogunk, hanem tiltakozni, Molotov-koktélokat dobálni, rendőrökkel viaskodni. Mert ha eredményes lesz a népszavazás, és nyernek az igenek, akkor a szokásos "Gyurcsány takarodj", a "kormány mondjon le" jelszavakkal fognak Orbán Viktor hívei az utcákra vonulni. Ha nem lesz eredményes akkor meg a szavazatok újraszámolását fogják követelni. És akkor még nem is beszéltem az esetleges kormánypárti reakciókról. Lehet majd csalást emlegetni, a választók megfélemlítéséről papolni, esetleg szimpátiatüntetés is lehet Gyurcsány mellett szervezni. (Volt már egy kísérlet, mely ugye a "túlzott érdeklődés" miatt elmaradt????)
Ezen túl Széles Gábor jóslata is beválhat és Kossuth ruhában megjelenhet Orbán Viktor is (ha mától nem kezd el borotválkozni, talán addig a szakálla is kinő), mint a szabadságharc reinkarnációja. Követhetik lovon a gárda tagjai és természetesen Széles Gábor kivont karddal, mint Görgey Artúr. Gyönyörű megemlékezés lesz!
A kormány részéről majd Magyar Bálint, Szemere Bertalan ükunokája fogadja majd a március ifjakat a parlament előtt, természetesen vízágyúkkal övezett rendőrségi kordon mellett. Addigra talán befut a kikötőbe az a hajó is, ami még januárban tűnt el az NVT épülete környékén, rajta néhány száz fradista ifjúval. Őket már Kevin McCabe fogadja, természetesen zöld-fehér zászlókat osztogatva, árpád sávos zászlók helyett.
A csendben koszorúzok meg Horváth Ágnestől vehetnek majd át egy dedikált vizitdíjat, akikkel Sólyom László természetesen nem fog majd kezet.
Hiszen mindannyian tudjuk, március idusa máig a magyar társadalom egy pozitív élménye. Nem a konfrontáció, hanem a béke, nem az alattvalói lét, hanem a szabadság, nem a késhegyig menő viták, hanem az egyetértés ünnepe.
Valószínűleg Sólyom László ennek a szellemében tűzte ki a népszavazást március 09.-re.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr22308732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rajmundo 2008.01.23. 19:04:21

Igen, mi magyarok értünk ahhoz, hogyan kell elrontani egy ünnepet. persze sokaknak a népszavazás is egy ünnep lesz. Abban igazad van, hogy a két dátum közötti távolság túl kicsi ahhoz, hogy ne lehessen balhé. Bár ha utána tartják meg, akkor meg arra való hangolásként lenne balhé. Tök mindegy.

Marshall 2008.01.23. 19:30:45

szerintem meg nagyon is tud számolni és föleg kalkulálni. még talán a viktorral is egyeztetett. szép ünnepünk lesz, annyi bizonyos.

tesoka 2008.01.23. 22:29:15

Szerintem, nagyon is ért a Köztársasági Elnök Úr a politikához. Amit tett az patikamérlegen kidekázott rohadt csúnya politika, mert ha nem lesz elég igen szavazat, akkor majd besegít az utca népe, bocsi csőcseléke.

PaparaZZi 2008.01.24. 10:10:59

Szerintem meg helyesen döntött. Gondoljatok csak bele, kevesebb idö jut a kampányra, kevesebben fognak zaklatni hülyeségekkel. Március meg amúgy is foglalt. Nemzeti ünnep, utána húsvét. Ha április 9-re írta volna ki, akkor meg azt vágják a fejéhez, hogy a fidesz napját választotta. Balhé meg így is és úgy is lesz március 15-én.

Marshall 2008.01.24. 10:33:59

Oké PaparaZZi, de okosabb döntéssel tisztább nemzeti ünnepünk lehetett volna. Ezen túl meg nem vagyokmeggyözödve arról sem, hogy elég lesz a kormánypártoknak az egy hónap. A Fidesznek nem kell magyaráznia, nekik elég a nem. Persze az sem biztos, hogy a szociknek annyira fájna a fejük. Sokan nem éppen a reformok hivei, inkább a régi, nyugodt semmittevést helyeznék előtérbe. Meg aztána szadesznek is odanyomnának egy jót.

Raceway 2008.01.24. 11:28:10

Mivel nem vagyok diák és orvoshoz sem kell járnom, igy nem nagyon érdekel az egész. Egy valamit azért várok ettől a hülye játéktól, hogy mindenki Ágikája röpül a bársonyszékből. Mert nem oda való.

Benda 2008.01.24. 11:43:56

Vannak még hülyék! Most olvastam, hogy a Vision Consulting elemzője szerint a kitüzött időpont miatt, békés, nyugodt ünnepre készülhetünk. Javaslom neki, ha ennyire tudatlan, olvassa el a fenti irást!

boban 2008.01.24. 14:08:22

Mivel a népszavazás eredménye elöre boritékolható, nem csodálom, hogy a ballib tábor fosik egy kicsit. Most legalább szembesül majd a nép itéletével. Én nem vagyok egy harcias hazafi, nem is voltam tüntetni egyszer sem, de ennyi korrupciót, ennyi kormányzati hibás döntést nem lehet szárazon elvinni. Mindenkinek egy elöre hozott választás lenne a legjobb.

Benda 2008.01.24. 17:52:25

Hazug emberrel csak az vitatkozik, akinek elment a józan esze -ez áll a most kiadott Fidesz közleménybe. Tudom, én vagyok a hülye, hogy minek olvasok mindenfélét össze-vissza, de szörnyü egy tapló banda készül itt a népszavazásra. Ilyen kinyilvánulások után mikor lesz itt béke?

csá_bús 2008.01.27. 11:19:38

tesoka, Marshall! Igazatok van, félő forró tavasz elé nézünk.
Köszönhetően a legfelsőbb közméltatlanságnak, ennek a keselyű nevű madárnak. Aki Petőfi szavait idézem, szerintem "sehonnai bitang ember", mert elveszi tőlem a legszebb magyar ünnep méltó, BÉKÉS megünneplésének a lehetőségét, azzal hogy a balhézni vágyók malmára hajtja a vizet e korai időponttal. Teszi mindezt tudatosan, tönkretéve ezzel milliók márc. 15.-jét és Húsvétját. Bölcs, békeszerető, keresztényi jellemre valló döntés volt. Okt. 23.-val ezt mások már megtették velem. Már csak Karácsonyt és Aug. 20.-t kell tönkretenniük. De ami késk, nem múlik.