Győzike, Feri és Viktor meg a hazugság diszkrét bája

2008/10/26. - írta: lalolib

Bevallom férfiasan jót kuncogtam szombat este Győzike megaláztatásán. Rá is fért már egy igazi szembesítés saját hazugságaival, ráadásul élő adásban, nyilvánosan. Nem történt más, csak a celebek elé tárták azokat a felvételeket melyeket a nézők láttak ugyan, de akik ott voltak az argentin dzsungelben csak Győzike hatásos előadásában ismerték. A hatás nem is maradt el, a showman (tudom, túlzás egy kicsit, de hát az végül is az RTL Klub egyik arcáról van szó) eléggé maga alatt is volt és dühében olyan szavak hangzottak el a szájából, mely után valószínűleg az ORTT néhány órás sötétítést fog elrendelni.
Talán ennyi elég is lenne Győzike számom kéréséből, hiszen ha hazugságról van szó, nála sokkal nevesebb egyének juthatnak az eszünkbe. Természetesen elsősorban Gyurcsány Ferencről van szó, aki szerint ugye "hazudtunk egész nap", és bár elég sokszor került szembe állításának súlyával, hasonlóan Győzikéhez, bár megtört egy kicsit, távozni nem volt hajlandó. Emberileg annyival többet ér Győzikénél, hogy ő be vallotta a hazugságot, de annyival kevesebb, hogy ő még kárt is okozott az országnak. Győzikén meg csak nevetünk.
Miért is jutott eszembe az egész történet? Mert a harmadik nagy "hazugságművész" a hétvégén ismét hallatott magáról. Ugyanis levélírásra adta a fejét. Elv-társaihoz (szándékosan nem írtam egybe, nehogy sértődés legyen a vége) írt levelében arra kérte őket, hogy segítsék hazánkat a pénzügyi válság megoldásában. A Fidesz elnöke szerint az intézkedés annál is inkább indokolt, mert az egységes belső piacon működő pénzintézetek eltérő kezelése komoly hátránnyal sújtja az eurózónához még nem csatlakozott tagországokat. A Fidesz elnöke szerint az intézkedések azért is  indokoltak, mivel az eltérő mértékű támogatások komoly hátránnyal sújtják az eurózónához még nem csatlakozott tagállamok pénzintézeteit, és egyben súlyosan torzítják az egységes piacon folyó verseny feltételeit. Egyértelmű és határozott kiállás, még talán tapsot is érdemelne.
Csak jelen pillanatban azt nem tudom eldönteni, hogy most vajon melyik Orbán Viktornak higgyek. Annak aki a leveleket írta, vagy annak, aki szónokolni szokott lelkes gyülekezetének. Mert az egyikben szinte felmenti hazánkat és a nemzetközi pénzügyi viszonyokat hibáztatja, máskor meg "bizalmi válságról" szónokol, mely szerint a problémák okozója egyetlen személy, akit egy gyors cserével el lehetne tüntetni, és akkor a piac is megnyugodna, a forint szárnyalna, a devizahiteleseknek annyira jó lenne, hogy a bankok helyettük fizetnék a törlesztő részleteket. Vajon a külföldnek miért nem számolt be a pénzügyi válság megoldására tett személyi javaslatáról? Talán az nem is igaz, csak egyszerűen folyamatosan hízelegni kell a hazai híveknek? Vajon Lilu mikor fogja Orbán Viktort is szembesíteni a mondataival?
Szerintem soha. Mert egyrészt fölösleges, másrészt a levelek megírása után egyből beindult a fidesz információhenger, mely a levelek méltatásán túl már ismét a kormány bizalmai válságát szajkózza. Mint egy jól idomított papagáj, nehogy kétségeink legyenek a pénzügyi válság legfőbb okozójával szemben. Gyurcsányt amúgy is könnyű szidni, egyfelől népszerű belerúgni még egyet, másrészt mivel egyszer már beismerte a hazugságot, így a hazug embert könnyebb is utolérni, mint a sánta kutyát.
Ép úgy, ahogy szombaton Győzikét, Őszödön Gyurcsányt, az október 23-án Orbánt is utolérték. Valahol olvastam, hogy Amerikában kifejlesztettek egy olyan kamerát mely felismeri a hazugságot az emberi arc hőmérsékletváltozása alapján. Persze ezt a technikát a reptereken használnák, de talán jó lenne néha kölcsönkérni, hogy a politikusaink ne tudják álcázni saját hazugságaikat. Mert ők eddig büntetlenül tették. Ép úgy, ahogy Győzike.
Ettől lett az egész diszkrét és bájos.

208 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr60732594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dezsőke 2008.10.26. 14:40:04

inkább vennéd észre, hogy mit tett. még Fletó is megköszönte neki...

qwerty 2008.10.26. 14:43:42

"Ép"="Épp"

Nincs feedback.

zahor103 2008.10.26. 14:46:53

"Gyurcsány emberileg annyival többet ér Győzikénél, hogy ő be vallotta a hazugságot..."
Hát ez nem éppen így van. Gyurcsány beszédét kiszivárogtatták, így derült fény az egészre. Sőt, kezdetben még tagadta is. Úgyhogy ez az egyetlen pozitívuma sem létezik.. :( Egy egészséges demokráciában az ilyen embert úgy rúgnák ki két lábbal a közéletből és a gazdasági szférából egyaránt, hogy a lába sem érné a földet. Persze Magyarországon semmin sem kell csodálkozni.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 14:47:54

:))

te is hazudsz :D Távol álljon Fletótól, hogy bármit beismerjen, hiába szajkózza ezt bárki. Ő is csak lebukott, szembesítve lett saját hazugságaival.

Amúgy meg ami a gazdaságot illeti, két külön dolog, amiről írsz. Létezik egy világválság, ami minekt is érint, az is orvosolandó. De tény, hogy mi már azelőtt is nyakig voltunk a szarban, s anélkül is nyakig lennénk benne - ez megint egy másik dolog. A külső és belső tényezőket nem lehet egységesen, külön kell kezelni.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.10.26. 14:52:23

Azért azt tegyük hozzá, hogy a celeb vagyok, és az összes ilyen, a Gyözike show is elöre meg van írva.
Persze ő vállalta, de a sztori nem véletlen szerüen alakul.

béla 2008.10.26. 14:53:26

Bavalotta? Hehe, még mindig megy a ballib hazugságpropaganda? Lebukott.

toplyne 2008.10.26. 14:54:05

Úgy próbálod fenntartani az objektivitásodat, hogy egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit szidod gyurcsányt, de a főgonosz mégiscsak orbán! A történet több mint fele azért orbán a főgonosz újabb rugdosásáról szól. Hát, engem nem győztél meg! ja, és gyurcsány nem vallotta be hogy hazudott, mert ezt egy szűk körben mondta el, amit nem az embereknek szánt. Akkor vallotta volna be, ha kiáll mindenki elé és úgy adja elő a beszédéd. De ő lebukott!!! Érted?!! Lebukott! Azután már nincs mit tennie, csak szétkenve bevallani. Te ezt most komolyan gondoltad????

z 2008.10.26. 14:55:00

Fletó hol, és mit vallott be??? Asszem erről lemaradtam. Én úgy tudtam valaki kiszivárogtatta....

tájgecosz 2008.10.26. 15:00:55

győzi a kisgecosz, furmány a nagygecosz, lalolib a potyadék főgecosz.

Dexter68 2008.10.26. 15:05:39

Az igazság Fletó esetében nagyon fontos: nem vallotta be, nem vállalta, hanem lebukott vele. Eleinte komoly tagadás volt és csak, miután látható volt, hogy ezt nem lehet elsikálni, indult be a gépezet és a pártállami tévék (RTL klub, TV2) nyomták a dumát, hogy „bevallotta”... épphogy szentté nem avatták.
Győzike nem árt annyit a népnek és nem is kötelező sem nézni, sem foglalkozni vele. Én, pl. ha feltűnik a képernyőn, már csapok is le a távirányítóra és máris kizárom az életemből. Fletót nem tudom kizárni, csak, ha kivándorolnék.

deealer 2008.10.26. 15:08:43

Atyavilág... Megint egy ballib hazugságyáros poszoltó... Dehogy vallotta be, hát hiszen lebukott, a jó Isten áldjon meg téged! Távol álljon tőlem itt elkezdeni orbánozni vagy gyurcsányozni, de a tények kedves barátom makacs dolgok, és az hogy lebukott, az tény! Sem nem több, sem nem kevesebb! A tény az tény! Vedd szépen le ezt a posztot, és írd szépen újra. Ott ahol a bwevallottam szót használod, javítsd szépen ki arra hogy lebukott! És máskor ne hordj össze ennyi baromságot lécci lécci!

mikikese1 2008.10.26. 15:12:44

Orbán Győzike bevallotta már? Hoppá, már emlékszem. Ő azt találta bevallani, hogy sohasem hazudott. És igen - mikor a legnagyobb mértékben nőtt az életszinvonal: Rosszabbul élünk, mint négy éve. -- óriásplakátokon keservesnél keservesebb pofák sírtak le ránk. Viktor Győzike, bár kétségtelen, hogy manapság inkább Kádárként szeret pózolni. Át is veri a fidesz-bolsikat. Remélem aztán egyben mégis igaza lesz, és nem ők nyerik a legtőbbet.

vl 2008.10.26. 15:14:58

pontositanam Astaroth megjegyzeset a ket, fuggetlen problemarol:
Magyarorszagon a vilagvalsagtol fuggetlenul is van/volt valsag.
Magyarorszag pedig most azert van Izland utan a legszarabb helyzetben, mert itt van/volt nekunk a sajat kis valsagunk is. Ha ez nem lenne, akkor "csak" annyira lenne szarban kis hazank, mint a tobbi kornyezo, europai orszag. A kulonbseg nem kicsi, mondjuk kb. annyi, hogy mar lazan euronk lehetne, ha az elmult 6 evben nem basztak volna el az urestekintetu anyaszomoritok, es akkor most nem lenne orbitalis szopas, csak egy kicsike, meg nem kene nyugtatgatni a devizahiteleseket (mert ugye az eurohitelnek nem lenne tobbe arfolyamkockazata).

Kenedy01 · http://dpv37d 2008.10.26. 15:16:23

Ez a poszt szart nem ér. Ferike egy hazug köcsög,és nem kell védeni a védhetetlent.
A ballib hülyéknek meg annyit,hogy az őszödi beszéd azért hangzott el zárt körökben mert minden szava igaz.

smidgen 2008.10.26. 15:20:39

politikában az igazság nézőpont kérdése, viszont itt a sutyerákok csak azt tudják ordítani, hogy "hazugok" - minek foglalkoztok olyannal amit nem értetek csak láttok

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 15:26:06

Asszem itt egy kicsit eltolódtunk az igazságtól...akiket érdekel, s nem szedik a cavintont, azok számára osszedobtam blogomon egy kis emlékeztetőt ki is az a Gyurcsány Fletó...csak hogy ne felejtsünk el már mindent pár év távlatából

Éljen a fidesz! 2008.10.26. 15:27:42

Már alig várom, hogy a másik hazugság-gyár kerüljön hatalomra!
Főleg annak legnagyobb hazudozója: OVI!
Már alig várom hogy romba döntse azt amit a bal-libnek még nem sikerült, adót csökkentsen, és megúsztassa a szarkorona másolatát oda vissza a Dunán, aztán valamilyen PR céggel elhitesse velünk azt a hazugságot, hogy a Széchenyi Terv mennyire jó a kis és a közép vállalkozásoknak, aminek természetesen nagyobbik részét megint a multik fogják kapni.
Én a Fideszre fogok szavazni!

lacika 2008.10.26. 15:30:50

milyen gondolatmenet vezetett el győzikétől orbánig, nem tudom, de az biztos, hogy nagy balos e jegyzet szerzője.....

lacika 2008.10.26. 15:32:40

szarkorona másolat? hol élsz te barom?!

Krisa 2008.10.26. 15:33:08

beszarok h milyen blogok vannak ittxD2 a gárdistákról nyüszített hisztizett a 3. pedig szépen sunyiba tisztára mosná a Feri bácsit...uncsi már az agymosás...!

ki kicsoda 2008.10.26. 15:34:51

lalolib! Neked innentől, hogy Győzike, már nem szabad tovább menni! Szellemi szintedet ez már determinálja. Party, story ...

Czuschlág · http://www.mszp.hu 2008.10.26. 15:43:42

Gyurcsány nem vallotta be, hanem leleplezték!
Ha nem kerül ki a hangfelvétel te még mindíg a nagy reformerként és nagy modernizátorként emlegetnéd a mi kis nemzeti pinnokiónkat

leila 2008.10.26. 15:44:16

azért lebukni az nem ugyanaz min bevallani. marpedig fleto lebukott nem kicsit.

gitáros 2008.10.26. 15:46:40

Mit is hazudott pontosan Gy.F.?

Mert ugye bizalmi válság van, meg minden bajunk ős-oka az öszödi beszéd, satöbbi.

De mit is hazudott pontosan Gy.F.?

Herr Stahl 2008.10.26. 15:53:45

Azt hiszem, beszélhetek a többség nevében (a szavazásra jogosultak közel ötven százaléka nem hajlandó szavazni). Mind a kettő hazudik. Nincs mértékegység, így nem lehet mérni, ki jobban, vagy többet, ezért én úgy fogom fel, hogy mindkettő többet hazudik a másiknál, csak attól függ, mikor vizsgáljuk a dolgot. Nekem pedig az egészből annyira elegem van, azaz tele van a tököm, hogy lassan mind a két herém nagyobb, mint a másik.

toplyne 2008.10.26. 15:54:35

pl. 23 millió román, köteles beszéd "felépítése", az egész 2006-os kampány, gazdasági adatok manipulálása, egy egész ország félrevezetése ezáltal a hatalomért, pl. adócsökkentés, majd hatalomra kerülés után azonnal visszavonás, saját bevallása szerint " nem csináltunk semmit", "hazudtunk reggel, éjjel, este" stb, stb, stb valaki folytassa

z 2008.10.26. 15:55:18

gitáros 2008.10.26. 15:46:40

Kérlek alássan az államháztartás adatait hazudta el. Nem apró hazugság volt , hogy 20 %-kal nőnek majd a bérek , és ehelyett lett 5 % . NEM! Kompletten az egész kormányzását hazudta el.

könyves 2008.10.26. 15:56:15

Mélyen tisztelt szemellenzős jobbos és balos hölgyek és urak...

Mikor tűnik már fel nektek, hogy a vezéretek egy centivel sem jobb a másik vezérénél???

Mindkettő lop, csal, hazudik, éjjel-nappal, minden hullámhosszon...

Közben meg együtt kávézgatva röhögnek a sok szemellenzős jobbos és balos barmon (bocsánat: választópolgáron), akik miattuk egymásnak esnek...

Ébresztő...

Bandee 2008.10.26. 15:57:07

gitáros:

Hogy csak 1 idézetet említsek a sok közü:

"Ma erős a gazdaság, stabil, és nagy a jólét"

z 2008.10.26. 15:57:36

könyves 2008.10.26. 15:56:15

Felébredtem , és azt látom ,hogy az összemosás ,a szar szétkenése az jól megy a ballib oldalon...

könyves 2008.10.26. 15:59:19

Akkor még aludj vissza, és akkor ébredj ismét, amikor feltűnik, hogy mindkét oldalon ugyanaz meg, csak az egyiken pepitában...

z 2008.10.26. 16:02:06

könyves 2008.10.26. 15:59:19

Ja , de álmodozás helyett a gazdasági , államháztartási adatokat össze lehet mérni . Bár tudom ballib oldalon a számok reltívak, nem mérvadóak!

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:03:23

Könyves, nagyon nem ugyanaz a kettő.

Mind a kettő hazudik, ok, aláírom. Politikusok, szakmai ártalom. DE: nem mindegy hogy közben sereghajtó, vagy élenjáró az ország - nekem legalábbis nem mindegy. Nem mindegy, hogy vannak-e programok, vagy csak beszélnek róluk. S az sem mindegy kinek lopnak, tudom, én vagyok a hülye, de inkább a CBA kapjon az adómból, mint a Gazprom.

Félre ne érts, ennek sem örülök (nagyon nem!), de ennyi a felhozatal, ebből kell válogatni.

asim · http://www.misa.hu 2008.10.26. 16:04:25

Ma én nem tudom mi a baloldali illetve a jobboldali politika,kérem írjátok le nekem.A hazugembert nem szabad komolyan venni.1988-tól nemigazán hallok olyan programot amely 15 millió magyar ,mindenféle érdekét " szolgálná.Orbán hazugsága eleve megnyilvánul beszéd stílusának megváltoztatásával.Mi az agymosás?Honnan nézzem mocskosnak,illetve tisztának?Biztos,hogy konkrétak az ismereteink 1956-ról,hazudnak avagy igazat mondanak?Hány rendőr,katona halt meg.Magyar magyart ölt!!!!A hazugember is magyar,együtt kell tudnunk velük dolgozni.A pártok tagjai maguk között mind elvtársak,hiszen azonos elveket vallanak.

könyves 2008.10.26. 16:06:56

NEm tudom, feltűnt-e felriadva hagymázas álmodból, hogy nem a baloldalt védem...
Mindössze jeleztem, hogy teljesen mindegy melyik van hatalmon, mindkettő lop, csal, hazudik, amikor csak teheti...

Ti pedig szánalmas elvakult balekok jobb és baloldalon, négyévente a kondér közelébe szavazzátok szánalmas szavazatotokkal valamelyiket, amelyik aztán a következő 4 évben többet tud lopni...

Mindössze ennyi történik, és a sok zombi orbán és gyurcsány hívőnek nem tűnik fel, hogy vezéreik átverik a palánkon őket....

De persze, ha ettől jobban érzitek magatokat, védjétek csak bőszen a saját oldalatok vezérét, gondoljátok azt, hogy ő a szent angyal, a másik oldal vezére pedig maga az ördög...

Én szerencsére nyugodtan alszok, bármelyik barom is kerül hatalomra, szerencsére nem tőlük függ a megélhetésem.

rexter 2008.10.26. 16:08:17

te egy gusztustalan ember vagy eljen a fidesz neven irogato. csak az nyugtat meg h az ilyen alja szarokat fog eloszor falhoz allitani a forradalom.

xy 2008.10.26. 16:08:31

"be vallotta" egybe kell írni!!

Akit eddig nem lehetett meggyőzni arról, hogy egy kiszivárgott zártkörű rendezvényen elhangzott beszéd nem jelent nyilvánosság számára bevallást, (igazsagbeszédről meg végképp ne beszéljünk) - legalább is nem nekünk földi halandóknak vallotta be választás előtti negyszerű cselekedeteit GyF , bevallotta ott elvtársainak, de nekünk nem és nem is akarta - azt 2 év után sem valószínű, hogy sikerülni fog ellenkezőjéről meggyőzni, menthetetlen eset. Megint a dolgok összemosása, mert az elvtársak szemében akik jelen voltak valóban őszintének tűnhetett, mindaz ami Őszödön történt (főleg ha tényleg nem tudtak róla korábban), de a nyilvánosság számára nem, hisz ők csak "véletlenül" tudták meg, nem hozzájuk szólt a beszéd. Ha ezt nem lehet felfogni akkor továbbiakban nem kell róla vitatkozni, értelmezési zavar van, amit nem tudunk föloldani.

Ha már idézi (ráadásul idézőjellel) valaki "szeretett Ferenc testvért", legalább tegye pontosan, az internet korában ez nem olyan bonyolult!!

Segítek:
index.hu/politika/belfold/gyurcshang/


"Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet."

" E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este."

Azt meg végképp nem értem, hogy 6 év MSZP "kormányzás" után miért kell még mindig OV-t fikázni, főleg akkor amikor épp GyF-t támogatja.

z 2008.10.26. 16:09:01

könyves 2008.10.26. 16:06:56
Annyira középen állsz te! Fúúúúúú
"szerencsére nem tőlük függ a megélhetésem"
Jó neked, nekünk itthon számít ,hogy hogyan teljesít a gazdaság...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:09:47

könyves, akkor most olvasd el amit írtam. Arra reagálj, ne pedig arra, amit szerettél volna, hogy írjak.

könyves 2008.10.26. 16:10:10

Rexter, szerintem keresd meg az elgurult gyógyszered...

Nem lesz itt semmilyen forradalom, 3-400 futballhuligán és pár tucat radikális majom nem fog forradalmat csinálni...

könyves 2008.10.26. 16:11:00

Én is itthon élek...

Ettől függetlenül nem ezektől függ a megélhetésem...

z 2008.10.26. 16:11:59

könyves 2008.10.26. 16:11:00
Ez kb akkor igaz ,ha bűnöző vagy...

Herr Stahl 2008.10.26. 16:12:50

könyves:
Nem tapasztaltad még, ha azt mondod, mindkettő ugyanolyan, azonnal lekommunistáznak? Ez van. Örülj, hogy képes vagy lelkileg felülemelkedni és távolságtartóan szemlélni a dolgokat. Látod, még most is az megy, hogy ki jobban, ki kevésbé. Nem fogják, fel, hogy le vannak ők is szarva.

z 2008.10.26. 16:14:25

Herr Stahl kérlek mutasd az utat ,melyik meg nem értett kispárt tudja az országot kormányozni? Vagy egyik sem? Nem is kell kormány? Ahh anarhista..

könyves 2008.10.26. 16:15:54

Nem rád reagáltam Astaroth...

De szívesen reagálok...

98-ban a fidesz-mdf-fkgp átvett egy a Bokros Lajos által gatyába rázott gazdaságot (amit előtte az mdf kormány és 2 évig a szoclib kormány nullázott le...

Majd ahelyett, hogy további vitte volna a reformokat és stabil növekedési pályán tartotta volna a gazdaságot, szépen elkezdett osztogatni fűnek-fának, spanoknak...

Utána 2006-ig nem volt megállás, mindenki szórta a pénzt a saját és elvtársai zsebébe, a gazdaság és ezzel együtt az ország meg ment a béka feneke alá...

Szerencsére 2006-ban már a világ is jelezte, hogy ideje végre ezt befejezni, (ugye közel 10%-os éves hiány)
és kicsit kezdtek észbe kapni a barmok fenn, hogy hoppá, idáig szórtuk a pénzt, most ideje kicsit visszafogni...

Csak ezért kár, hogy 2010-ben lesz választás, mert így szerintem 2010-ben megint elkezdenek majd szórni a szocik, hogy hatalmon maradhassanak, pedig ha tartanák ezt az irányt, akkor lassan kicsit helyrerázódhatna az ország...

De a választás miatt nem fog...

Aztán kezdődik minden elölről...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:16:03

Az a gond, hogy nem értitek meg, hogy nagyon nem ugyanaz a kettő. Bal oldalról csak ezt az "érvelést" hallani, hogy ugyanolyan. Pedig nem az, sokminden ugyanolyan, vagy legalább hasonló, de nagyon sok mindenben más - s ezek miatt a különbségek miatt fogok egyikre, avagy másikra szavazni, nem pedig azért, mert már 50 éve a vörösökre szavazok, s nem áll másra a kezem.

könyves 2008.10.26. 16:17:34

z

Azért mert te tehetségtelen vagy ahhoz, hogy megélj bármilyen környezetben, és csak azt tudod elképzelni, hogy aki meg tud élni rendesen az bűnöző, az nem az én gondom...

Herr Stahl 2008.10.26. 16:18:49

Na, még nem anarchistáztak le soha.... Nem szavazok, mint már írtam. De ha nagyon kíváncsi vagy én annak idején azt szerettem volna, hogy Kupa bejusson a parlamentbe, mert nem azt mondta, amit szerettünk volna hallani...... nem is jutott be.

könyves 2008.10.26. 16:18:54

Herr Stahl

Sosem lepődök meg a zombireakciókon...
Ez van, nekik ettől lesz jó napjuk, ha lekomcsiizák azt, amelyik nem eszi meg a maszlagot, amit a politikusok ellé tesznek...

Legyen ettől jó a napjuk:)

z 2008.10.26. 16:19:44

könyves 2008.10.26. 16:17:34

Gondolom az adózás , a forint átválthatósága, a felvevőpiac, a támogatások mind nem érint téged. Magyarázd már el ,hogy hogyan függetleníted magad az államtól????:)

könyves 2008.10.26. 16:20:30

Amúgy én sem mentem még el sose szavazni...

Szavazzanak a zombik, érezzék ettől jól magukat, aztán négy évig szidják a másikat teli pofával...

Egészségükre váljon.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:21:16

könyves 2008.10.26. 16:15:54

az mdf-et haggyuk, ők követték el a legnagyobb baromságot anno..de nem is jelentős tényezők, legalábbis nem valós választási lehetőség manapság.

Osztogatás ment? Tény. Szívunk pár program miatt, ami akkor indult? Tény. Lakáshitel, széchenyi-terv, sulinet program. DE: sok lakás flépült, ok embernek lett otthona, beindította az építőipart, lehetősget adott közép-és kisvállalkozásoknak a bővülésre, vgy egyáltalán a létezésre, s nagyon okak így juthattak számítógéphez. Ezzel szemben Fletó alatt csak költekezés volt, felmutatható pozitvum egy szál se.

z 2008.10.26. 16:21:38

Herr Stahl
Ja Kupa. Ühüm az más... Tényleg:) Centrum a király! Szavazzatok az mszp-re a 2. fordulóban ....
Annyira ,de annyira okos vagy, én megkis megtévesztett buta:)

könyves 2008.10.26. 16:23:05

Talán úgy, hogy annyi bevételem van, hogy nem gond, hogy adóznom kell belőle...
Talán úgy, hogy sikeres cégem van, amelyik cég, függetlenül attól, hogy melyik barom vezeti az országot, eddig legalábbis évről-évre jobban teljesít...

Persze, én nem sírok, és szapulom az épp hatalmon levőt, a nap 24 órájában, hogy keményen dolgozok...

béla@béla.com 2008.10.26. 16:23:46

A hazugságversenyben hármas holtversenyről számolhatunk be. Győzike, Ferkó, meg lalolib végzett az első helyen! Gratulálunk! A jól küzdő Viktor végül lemaradt a dobogóról.

Persze bazmeg, tényleg beismerte. Mit is mondott volna? "Az nem az én hangom, a lószart, mama!!!" Váó! Mint a tetten ért bűnöző a lakásodban. NEM ARRÓL VOLT SZÓ, HOGY KIÁLLT, ÉS AZ ORSZÁG ELÉ, ÉS AZT MONDTA, HOGY ELQRTUK, HANEM LEBUKOTT! Ahh, micsoda erkölcsi nagyság! Feri for president, ja hogy már az?:)

Viktorról pedig... tfh h Viktor azt kommunikálja a külföldnek, h emiatt az állat miatt vagyunk bajban, segítsetek kormányt váltani. Akkor meg emiatt sírnál, nem?. Sőt, ez szerintem is elítélendő lenne ebben a helyzetben. Inkább értékeld, hogy az általatok hataloméhesnek beállított Viktorka nem a pillanatnyi személyes érdekeit teszi az első helyre, hanem... öőőő... mit is? Segített Ferencbarátunknak? Az országnak? Együttműködött?

z 2008.10.26. 16:23:55

könyves 2008.10.26. 16:23:05
Csak blogon osztod az észt !:) Jajj , öreg...

könyves 2008.10.26. 16:26:58

Szerintem a lakástámogatást hagyjuk, a létező legnagyobb baromság volt, amivel hosszú időre baszták szét a költségvetést oviék...

Tudod, szép dolog, ha a nép többségének tetsző döntést hozunk, csak hát ugye meg is kéne, hogy legyen a gazdasági alapja...

Ami meg ugyebár nincs meg...

A másik oldalon a szintén ilyen méretes baromság a köztisztviselők bérének 50%-os emelése volt...

Az is sokaknak tetszett, csak azt is nyögi azóta is az ország...

Tudod, ha 100.000 Forintot keresel és abból 90.000 elmegy a mindennapi megélhetésre (rezsi, kaja, stb), akkor hiába szereted a fiad, nem adhatsz neki havi 25.000 forint zsebpénzt, mert nincs meg az alapja és ha mégis adod neki, mert szereted, akkor idővel csődbe mész....

Ez ugye elég egyszerű?

gitáros 2008.10.26. 16:27:54

Kösz a reakciókat, oké. Az egy kicsit furcsa persze, ha GyF hazug voltát azzal bizonyítja valaki, hogy az öszödi beszédből idézi mindazt, amiben a "hazugság" szó előfordul... :-)

Egyetlen problémám van a dologgal. Mégpedig azt, hogy ilyeneket és ilyenekhez hasonlókat bármelyik politikus, miniszterelnök megtett-megtesz. Pláne választás előtti időszakban, naná. Meg bármikor, amikor az érdekük úgy kívánja. Ez simán a politikai sumákolás, ügyeskedés kategóriája (hm..., azaz, maga a politika...), ezt pedig mindkét oldal profin műveli.

Csak Fletónak pechje volt. Mert azzal a zárt körű beszéddel szépen fel lehetett volna rázni a kollégákat. Annak viszont, hogy a jóakarók kiszivárogtatták a felvételt, az lett az eredménye, hogy a Fidesz lecsapott a "hazugság" szóra, mint tyúk a takonyra. És azóta még annyi párbeszéd és annyi kompromisszumkészség sincs, mint előtte, pedig akkor se volt sok. Persze, ők kormányoznak hat éve, de lehet, hogy máshogy alakult volna, ha Öszöd óta a OV csapata nem gyűlöletből, zsigeri alapon próbál elgázolni bármit, amivel Fletóék próbálkoztak.

Herr Stahl 2008.10.26. 16:28:34

z:
Most mi van? Ciki mást gondolni és máshogy gondolkozni? Tudsz idézni valamit Kupától a 2002-es kampányból?
Azt mondta, megszorítás, deficitcsökkentés, állami kiadások lefaragása, bürokrácia csökkentése, teljes tb rendszer átalakítása, nyugdíjrendszer felülvizsgálata, euró bevezetése 2008-ra, stb. Na? Na? Na? Hülyeség volt, mi?

könyves 2008.10.26. 16:29:20

Jól van z, meghagylak ebben a hitedben, remélem ettől ma jól alszol majd:)

Ui: Amúgy egy csóró csöves vagyok, most koldultam egy 100-ast az internetkávézó előtt, hogy 15 percig tudjam osztani itt az észt...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:29:47

könyves 2008.10.26. 16:26:58

persze, nem értelmezési gondjaim vannak, ez eddig tiszta is :)

Csak míg Viktor papától 25K szebpénzt kaptam, míg ő csődbe ment, addig Feri papa elitta a 25K-t a részeges disznó.

z 2008.10.26. 16:30:46

Herr Stahl 2008.10.26. 16:28:34
Nos látom szövegértési gondod van:) nem baj , fuss neki mégegyszer !
Centrum volt az egyik legnagyobb kamupárt, amit néhányan jól beszoptak ,köztük te is. Aztán bután magyarázgatták a 2. fordulót...

könyves 2008.10.26. 16:31:04

gitáros

Szerintem a felvételt a szocik szivárogtatták ki...

Ezután meg lehetett magyarázni a megszorítást...

Csak, hát nem feltétlenül úgy sült el, ahogy gondolták, bár a végeredmény csak 2010-ben lesz ismert...

INkvizitor 2008.10.26. 16:31:27

Könyves! :))
"NEm tudom, feltűnt-e felriadva hagymázas álmodból, hogy nem a baloldalt védem..."

DE!
Akarva -akaratlanul, de azt teszed.
ez az elkeseredett balos retorika amit nyomsz, (akár csak a blog felül) sokkal könnyebben tudod úgy meggyőzni a veled szemben állókat, hogy a saját "ex-liblingedbe" is belerúgsz egyet... át látszik a szita... :)))))

könyves 2008.10.26. 16:32:55

a vége így igy úgy is csőd...és emiatt hiába kaptál viktor papától 25.000-ret a csőd miatt, most szépen fizetsz vissza havonta 50.000-ret....

Nem jártál jól egyikkel sem...

De mint mondtam, tőlem aztán nyugodtan védje mindenki a saját vezérét és szídja a másikét, ha ettől jobb lesz a napotok, hogy legyen:)

béla@béla.com 2008.10.26. 16:33:27

"Mégpedig azt, hogy ilyeneket és ilyenekhez hasonlókat bármelyik politikus, miniszterelnök megtett-megtesz."

ÖNGÓL!

Most pont azért teszel, hogy ez ne változzon. Ha kinyitnád a szád, és segítenél elzavarni, akkor Orbánnak is mennie kéne, meg az összes többinek, amint kiderül valami.

Így azt fogja mondani Orbán az ő Öszödi beszédéne után, hogy a Fletó is ezt csinálta, minden miniszterelnök ezt teszi. Te mondtad!!!

Ez a tragédia ebben, hogy ezek után a következő kormányok következmény nélkül, azt csinálhatnak, amit akarnak!

könyves 2008.10.26. 16:34:31

Inkvizitor

Nem tudom feltűnt-e, hogy mindkettőben pontosan ugyanakkorát rúgok....

De mit beszélek hülyeségeket, persze, hogy nem tűnt fel, hiszen elfogult vagy az egyik oldal felé, így csak a másikat látod...

Herr Stahl 2008.10.26. 16:34:42

HÁHÁHÁHÁ!
Z, Te aztán jól betanultad a leckét!

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:35:03

könyves 2008.10.26. 16:32:55

nem mindegy, mert mivel 25K-t kaptam, így csak az 50K felét kell visszafizetni, míg Feri papánál a teljes 50K-t, plussz még a rehabját is fizethetem.

z 2008.10.26. 16:36:09

Herr Stahl
Ennyi a válaszod???? Nos nem vagy egy bonyolult lélek...:)

könyves 2008.10.26. 16:36:39

ok astaroth, akkor menj, és 2010-ben szavazz Viktor apura, aztán lesz, ami lesz:)))

Én nem fogom telesírni a párnám, bárki is lesz a következő miniszterelnök:))

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:38:04

az lesz könyves, inkább én igyam el, mint a Feri papa :)

lz 2008.10.26. 16:39:12

"Gyurcsány emberileg annyival többet ér Győzikénél, hogy ő be vallotta a hazugságot..."

helyesen:

"Gyurcsány emberileg annyival többet ér Győzikénél, hogy JÓTEVŐI KISZIVÁROGTATTÁK a hazugságot..."

gitáros 2008.10.26. 16:39:16

könyves:
Szerintem is, ezért említettem jóakarókat. Viszont minden megszorítást meg lehet magyarázni, ciklus elején meg pláne kit érdekel a paraszt véleménye...

béla:
Miért "én mondtam"? Nem mindig mindenki azt szajkózza évtizedek óta, hogy tisztességes ember nem megy politikusnak, hogy a politikus lop-csal-hazudik? Ja, hogy az illetékes hölgyek-urak ezt nem szokták kimondani? (Persze, nem is kéne. Meg csinálni se. Álom, álom...)

Steppenwolf 2008.10.26. 16:40:13

"A másik oldalon a szintén ilyen méretes baromság a köztisztviselők bérének 50%-os emelése volt...

Az is sokaknak tetszett, csak azt is nyögi azóta is az ország..."

Azok közalkalmazottak voltak, kedves könyves, ráadásul az államnak egy fillérjébe sem került, ugyanis többletforrást nem biztosított az önkormányzatoknak, valamint az állami munkáltatóknak, ezért csak egy elbocsájtási hullám során tudták kigazdálkodni a közszféra megemelt béreit.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.26. 16:40:18

Szívesen vitázom olyanokkal, akik nyíltan vállalják a politikai beállítottságukat.

Az összemosóbajnokoktól viszont kiráz a hideg. Egyébként ez az összemosás is már védjegy, a baloldal védjegye. Úgyhogy aki összemos, az 99%-ban balos. Tehát az összemosással nem titkol semmit. Akkor mégsem ráz ki tőlük a hideg?

Herr Stahl 2008.10.26. 16:40:30

z:
ÉN? Épp Te nem vagy hajlandó árnyaltabban tekinteni a dologra! Fekete-fehér! Ez az egyszerű. "Only a Sith speaks Absolutes!" Szerintem Te Sith vagy!

könyves 2008.10.26. 16:41:19

Szerintem feri papa van annyira vagyonos, hogy nem hatja meg a dolog:)))
Összeügyeskedte a vagyonát:)

Kétlem, hogy a miniszterelnöki fizetésen múlna az egzisztenciája:)))

Ha jól tudom, nem is veszi fel, hanem valami jótékonysági szervezetnek adja...

Engem végülis csak az érdekel, hogy most már szép lassan elinduljon felfelé az OTP árfolyama, itt a béka segge alatt szépen bevásároltam belőle.)))

z 2008.10.26. 16:41:32

Srácok meddig ámítjuk itt egymást ?Ez a" nem szavazok senkire" ,de egy politikai blogon veritek a nyálatok vasárnap! Ez hogy van???:) Mazoizmus???:)

INkvizitor 2008.10.26. 16:43:03

Könyves!

ismerem ezt a fajta retorikát, az elején gyönyörűen megy az összemosás, a végén (értsd választások előtt 1-2 hónappal) meg jön az "Ők már eleget loptak, nem lesznek olyan mohók, most már talán az országért fognak dolgozni, isten bizi utoljára még, de rájuk kell szavazni" duma... :))) ez a "bűnbánó szdsz-es" hangja. (igaz ami igaz, :)) kis számban, de nagyon kis számban, vannak olyanok akik tényleg egyformán utálják őket, de ők inkább apolitikusak, politikai témákba nem szólnak bele.).
Ezért a legnagyobb tisztelettel kérlek, :)), de nem hiteles ez a fajta duma.

Herr Stahl 2008.10.26. 16:43:36

Z:
Mazohizmus...

z 2008.10.26. 16:44:03

Herr Stahl 2008.10.26. 16:40:30
Te annyira független és okos vagy ,hogy egy mszp klónpártra leszavaztál ,aztán még büszke is vagy rá....

z 2008.10.26. 16:45:04

Herr Stahl
+ h csak neked:)

könyves 2008.10.26. 16:45:08

Steppenwolf...

Ugye ezt nem gondolod komolyan???

Ha igazad lenne, akkor a közalkalmazottak harmadát el kellett volna bocsátani...Annyit pedig nem bocsátottak el...kb 10% elbocsátás volt.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:45:18

könyves 2008.10.26. 16:41:19

sokat nem fog érni a pénze ott, ahova megy, ha meglesz a kétharmados többsége a narancsoknak :P

(ps: nana, ne olyan gyorsan, nyugi, megy az még lefelé is, én majd olyan K körül akarok bevásárolni, hétfőn tuti megint zuhan 10-12%-ot)

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:47:09

bocsánat, lemaradt a kettes, szóval kétezer körül

off vége

z 2008.10.26. 16:47:13

INkvizitor 2008.10.26. 16:43:03
Még 30 hsz-ben fogják bizonygatni ,hogy nem érdekli őket a politika., mert mindenki szar :)

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:48:12

engem nem érdekel a politika, mindenki szar, dögöljön meg fletó :D

könyves 2008.10.26. 16:48:23

Hogy őszinte legyek a legkevésbé sem érdekel, hogy szerinted hiteles vagy sem a mondókám...

Az meg, hogy valaki nem megy el szavazni, még nem jelenti azt, hogy nem lehet véleménye a politikáról...

Könnyen jelentheti azt, hogy azért nem megy szavazni, mert lát olyan politikai tényezőt, akit hitelesnek tart, és akire látná értelmét, hogy szavazzon...

De ezt persze egy zombinak hiába magyarázza az ember, ha nem az ő vezérét isteníti, akkor vagy mocskos zsidó komcsi, vagy fasiszta, attól függően, hogy balos vagy jobbos zombi az illető...

Herr Stahl 2008.10.26. 16:48:55

Inkvizitor:
Elég nagy a különbség azok között, akiket nem érdekel a politika és azok között akiket érdekel, de a mai palettáról nem tudnak választani. Attól még nekik is van politikai irányultságuk. Pl. nagyon sok liberális gondolkodású ember van az országban, de rá mernéd mondani a szadeszre, hogy liberális? Itt van a kutya elásva.

z 2008.10.26. 16:49:38

-Astaroth- · magyarpub.blog.hu 2008

Kiegészíteném még annyival ,hogy mindegyik lop ,de arra szavazok, aki Fletót le tudja váltani!:) Ja , és tök független vagyok...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:49:47

Amúgy nekem ez a kedvenc gyurcsány (igen, mint nemecsek) -idézetem:

"És ha az embert megbántják, és ha az embert megsértik, és hogyha az emberre rágalmakat szórnak, akkor az ember megrázza magát és megy tovább, és nem veszi föl a kesztyűt. És ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, erre a válasz nem az, hogy mi pedig veszett rókákat. A válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük, a városokat, országunkat megvédjük"

mondjuk itt jobb lett volna, ha hazudik

könyves 2008.10.26. 16:50:25

Nem baj, 2k-nál majd veszek megint egy szép mennyiséget:)

Van időm, és z-vel ellentétben, még tudok venni jövő héten is kaját, hiába vagyok csóró koldus, aki a neten osztja az észt:)

gitáros 2008.10.26. 16:51:24

Nem lesz kétharmada a narancsnak, örülhetnek, ha győzni fognak... Nem azért ,mert GyF olyan k. jó lenne, hanem mert ennyi bukott választás után is csak OV-t tudják felmutatni. Akit én valaha nagyon tiszteltem, de ma már...

Apropó, miért van az, hogy ha egy-egy új, normális ember felbukkan a Fideszben, hónapok alatt az is elhülyül? Navracsics, Kósa, pl.

z 2008.10.26. 16:53:10

könyves csak nem mész egy szint alá!?:):):) Kérlek ,az ilyen független pénzügyi zseniknek nincs erre szükségük!:)

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:53:40

gitáros, egyszerű a válasz a kérdésedre

régi székely közmondás, hogyaszongya: akit megdobnak sárral, az sáros lesz.

könyves 2008.10.26. 16:55:50

és a sártól elhülyül?:)))

Akkor ezért hülyül el az a sok gyerek, aki sáros lesz?:)))

béla@béla.com 2008.10.26. 16:56:02

"Nem mindig mindenki azt szajkózza évtizedek óta, hogy tisztességes ember nem megy politikusnak, hogy a politikus lop-csal-hazudik?"

De, valóban. Ennek pont az összemosás az oka. És amikor végre kiderül, hogy tényleg hazudott az egyik, nem lehet elmosni a dolgot, elkenni a szalámit; akkor nem kellene odaütni? Azt nem tudod bebizonyítani (nehéz, na:)), ha valaki nem hazudik, ha a hazugsággal lebukik valaki, akkor tenni kell valamit, mert különben nagy baj lesz hosszú távon. Lehet, h nem változtatna semmin, de legalább nem lenne 10 év múlva még rosszabb. Lenne évente kormányváltás, na és??? Egy idő után lennének hiteteles vezetők. (Ha másért nem, akkor azért, mert hosszú távon többet lehet összelopni:D) A két oldal között jelenleg annyi a különbség, hogy a baloldalon nem tagadhatják mostmár le, h hazudozás történik. Emellett szerintem még van más különbség is, de azt egyelőre nem tudom bizonyítani:). Őszöd viszont egyértelmű!

ui.: Ha Orbán esetében is lesz Őszöd, akkor természetesen ő is menjen azonnal a pi... :).

Steppenwolf 2008.10.26. 16:56:24

könyves 2008.10.26. 16:45:08

Ha valóban 50% lett volna a béremelés, és kizárólag elbocsájtásokkal tudták volna kigazdálkodni, akkor még talán lenne is alapja a matekozásodnak... De mindenki tudja, aki annak idején a közszférában dolgozott, hogy az az 50%-os emelés, amit a mai napig az emberek képébe vágnak, nem volt több nettó 28-30%-nál.

könyves 2008.10.26. 16:56:46

Amúgy kósának van esze, kiépített magának egy betonbiztos birodalmat debiben, esze ágában sincs onnan eljönni.

gitáros 2008.10.26. 16:59:14

béla:
Frászt az összemosás. Hiányzik az a politikai kultúra, a demokrácia hagyománya, ami szerencsésebb országokban egy-két száz év alatt kialakult. Annyi idő alatt csak összejön nekünk is...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 16:59:40

szituációs játék:

Józsi, Béla, Sándor beszélgetnek.

Józsi: Ti tudtátok, hogy a nap valójában a Föld körül kering?
Sándor: Józsi, te hülye vagy, pont fordítva van.
Béla, Józsi, most mért hazudsz?
Józsi: Izé, jó, de.de..de a Sándor is hazudott!!
Béla: Igen? Sándor te meg mér hazudsz?
Sándor: De én nem is hazudtam!
Béla: Ugyanmár Sándor, te még rosszabb vagy, mint a Józsi, ő legalább beismerte!

Vérnűsző Barom 2008.10.26. 16:59:40

Gyurcsány speciel se emberileg, se pojácaként sem őr semmit. Tehát tökéletesen megfelelne szinte bármelyik "celebműsorba".
Sajnos, nem ott van. Pedig szívesen szurkolnánk páran egy Győzike vs, Gyurcsika párbajnak valamiféle túlélőshow alkalmából.

z 2008.10.26. 17:00:18

Na én léptem, jó volt ennyi függetlennel dumálni!
Ja könyves ! ŐŐŐ izé ingyen adok egy tanácsot ,mert kb . ezzel foglalkozom ,hagyjál kp-t a köv hétre is kajára ,mert ezek a részvények nem hamar fognak megtérülni. ( kb 10 év mire megduplázzák a befektetést / legjobb esetben/ :)
Na csá!

könyves 2008.10.26. 17:01:16

Na, lejárt a 15 percem, kivágnak a netkávézóból, tovább nem tudom az észt osztani, olvassátok tovább z okos hozzászólásait:)))

Ui: Ha sikerült megint koldulnom egy 100-ast, akkor majd megint visszajövök:))

Illetve, ha véget ér a meccs, és nem sikerül összekoldulnom egy 100-ast, akkor belopózok a kávézóba:))

gitáros 2008.10.26. 17:02:16

-Astaroth-:
Ja, és a kóbor kutyákról: ha két éve ősszel összefogták volna őket és a megérdemelt helyükre kerültek volna mind a kétszázan kábé (az egyenkutyák is), az azért nem ártott volna...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 17:03:35

gitáros 2008.10.26. 17:02:16

nem tudom, én a lágerek újraélesztését valahogy nem támogatom, senki kárára.

Steppenwolf 2008.10.26. 17:03:40

"Apropó, miért van az, hogy ha egy-egy új, normális ember felbukkan a Fideszben, hónapok alatt az is elhülyül? Navracsics, Kósa, pl."

Kósa tudtommal Fidesz alapító és azzal, hogy az ország legfejlettebb, valamint második legnagyobb városának polgármestere több, mint 10 éve, valamint nem egyszer volt, és most is a párt alelnöke, eléggé fajsúlyos véleménye volt mindig is a Fideszben.

Persze, lehet, hogy csak én tudom rosszul, és majd megmagyarázzátok ezt is, mint Gyurcsány "őszinte beismerését". :P

KopaszMercis 2008.10.26. 17:03:48

gyurcsany tehet a vilagvalsagrol, o tehet mindenrol.. ha elkuldjuk minden problema meg fog oldoni.

majd mindenki el fog kezdeni adot fizetni rendesen, nem csak az emberek 10%-a.

könyves 2008.10.26. 17:04:19

z, majd amikor két-járom hónap múlva a jelenlegi részvényár 2-3-szorosért fog forogni az OTI, akkor majd gondolok rád, mint bölcs és főleg ingyenes gazdasági tanácsadóra:)))

Bár úgy sejtem, hogy állást azért nem fogok ajánlani neked:)))

De azért kitartás:)))

Ui: Én kis tudatlan, kezdő pancser befektető, azért azt megtanultam, hogy csak az a pénz van a tőzsdén, amitől nem lesznek álmatlan éjszakáim, ha bedől.

De persze, én kis tudatlan biztos, hogy nem tudok olyan jól dönteni, mint egy olyan pénzügyi, tőzsdei guru, mint Z :))

INkvizitor 2008.10.26. 17:04:28

Herr Stahl!

"nagyon sok liberális gondolkodású ember van az országban, de rá mernéd mondani a szadeszre, hogy liberális? Itt van a kutya elásva."
teljesen igazad van, csak arra kérem ezeket az embereket, hogy ne is szavazzanak az szdsz-re a "kissebbik rossz alapon" :)) mert a végén mindig beadják a derekukat, azután meg mossák kezeiket... kicsit unalmas már.

Könyves! :))

Attól, hogy nagy valószínűleg tudom, hogy kire fogok szavazni (ami most nem igaz, de akár az is lehetne), és azt pedig biztosan, hogy kire nem, zombi lennék? :)))

KopaszMercis 2008.10.26. 17:05:04

steppenwolf:
tehat az orszag masodik legnagyobb varosa nincsen szegyenteljes allapotban szerinted vagy mi?

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 17:05:54

Az egyenkutyákat meg kitüntették, a sok kóbor kutyát meg, aki valójában házikutya, netán öleb csak kikiáltották másnak.

Nem hiszem, hogy az egyenkutyákra értette volna a Fletó, inkább azokra, akiknek nem tetszik a pofája.

könyves 2008.10.26. 17:07:34

Attól nem lennél zombi....

De az, hogy bele akarod magyarázni, hogy azért, mert mindkettőre szarok, törvényszerűen az egyik oldal rejtett zombija vagyok, azzal már bizonyítod a másik oldali zombiságod...


De nyugi, a zombi lét nem bűncselekmény, és végülis biztonságot adhat az az érzés, hogy nem kell gondolkodni, majd a bölcs vezér minden megmond, mert ő tudja az örök élet titkát:)

Steppenwolf 2008.10.26. 17:08:44

KopaszMercis!

Gyakran járok Debrecenben, és az én tapasztalataim, valamint a debreceni barátaim véleménye nem ezt támasztja alá, hogy akár megközelítőleg is olyan állapotok uralkodnának, mint nálunk, a nagy cocialista Pécsen, vagy "élhető" fővárosunkban, Demszkygrádban.

gitáros 2008.10.26. 17:09:08

-Astaroth-:

Hát, nekem egy kicsit máshogy jön le a kutyás hasonlat. Nekem az egyenkutyákon kívül konkrétan azoknak a pofája nem tetszett, akiknek részben nem is látszott a símaszkok és sálak miatt, és Molotovokat apportíroztak...

Egyébként (józsi-béla-sándor): MI VAN???

Calogero 2008.10.26. 17:10:59

"Gyurcsány emberileg annyival többet ér Győzikénél, hogy ő be vallotta a hazugságot..." hát persze, aki pedig arra emlékszik, hogy ez csúnyán kiszivárgott és Ferencünk csak mekegett, makogott órákig, majd rájött, hogy akkor más szerep nem maradt mint az igazmondó hős reformer, az nyílván téved. Ergo túljutva a cikk ezen pontján, bátran kimondanám, hogy te is hazudsz, így meg azt hiszem kár lenne érdemben foglalkozni remekműveddel, ami úgy hülyeség, ahogy van. Gratulálok az írásodhoz, javaslom nézz még egy-két évig Győzikét, aztán fuss neki újra

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 17:12:24

gitáros 2008.10.26. 17:09:08

Neked, igen. De nem is téged idéztelek. Hanem azt aki az egyenkutyákat és a vérebeit kitüntette, így valószínűsíthetően nem rájuk gondolt.

ha józsi-béla-sándort nem érted, akkor nem is fejtem ki bővebben, kb egy válasz a blogbejegyzésre, meg a hazugságokra (najó, kicsit segítek: Béla a közvélemény :P)

KopaszMercis 2008.10.26. 17:13:36

Steppenwolf
Ertem, tehat a te logikadat alkalmazva...

Gyurcsany Ferenc jol vezeti az orszagot, hiszen az orszag masodik legnagyobb varosa gyonyoruen fejlodik..

Te tok hulye vagy.

Herr Stahl 2008.10.26. 17:15:57

Amúgy személy szerint részt vettem a Kétfarkú Kutya Párt kampányában, tehát valóban hazudtam, nem vagyok független. Csak azért nem indultunk, mert túllicitáltak minket! Pedig azt hittük, az örök élet, ingyen sör és adócsökkentés szlogen elég visszafogott, hogy a kevésbé hülyék bevegyék. Ezt meglátta a Fidesz, meg az MSZP és ránk ígértek. A választók meg bevették... Pedig most Kutyu lehetne a min. elnök, pénzügyminiszternek meg Csubakkát jelöltük volna, hogy valaki végre értelmesen el tudja mondani, mi van...

INkvizitor 2008.10.26. 17:17:40

könyves!

nem azért agy "rejtett zombi" :)) (fain kifejezés, teccik ), mert mindkettő oldalra szarsz, hanem azért mert ezt fennen hangoztatod, mint "egyetlen üdvözítő utat" és aki nem ezt követi az "zombi", vagy legalább is rejtett zombi.

"De nyugi, a rejtett zombi lét sem bűncselekmény, és végülis biztonságot adhat az az érzés, hogy nem tudsz gondolkodni, majd a többiek minden megoldanak, addig is csak kutyáznom kell mindent, azzal végső soron bárkinek megfelelhetek. :)

béla@béla.com 2008.10.26. 17:18:35

"Frászt az összemosás. Hiányzik az a politikai kultúra, a demokrácia hagyománya, ami szerencsésebb országokban egy-két száz év alatt kialakult. Annyi idő alatt csak összejön nekünk is..."
Hát ezaz!:) Érted te ezt... de a jelenlegi hozzáállással a 200 év sem lesz elég. Ezen az úton az az első lépcső az, hogy akiről egyértelműen kiderül, hogy sáros, azt el kell zavarni!!!

gitáros 2008.10.26. 17:19:28

-Astaroth-:
Ajaj, lemaradtam a lágerekről... Naná, hogy egyetértek.

(csak zárójelben és nagyon halkan: józsibéla biztos, hogy így...?)

béla@béla.com 2008.10.26. 17:20:25

a szituációs játék nagyon jó:)

Steppenwolf 2008.10.26. 17:22:54

Kopasz Mercis!

Én nem minősítgettelek pejoratívan, elvárnám, hogy Te se tedd.

Egyébként nem igazán értem a kötekedésed tárgyát.

gitáros 2008.10.26. 17:23:43

béla@béla.com:
Csak nem úgy, hogy ennek ürügyén szétverjük a fél várost... Vagy ha mégis úgy, akkor erre azoknak a _tömegeknek_ lenne erre minimális, bár kétségbevonható joga, akiknek állítólag annyira szar, hogy már csak az utca marad... Azok a tömegek meg valahogy mintha nem léteznének.
Ha az ellenzéknek lett volna/lenne egy épeszű, tökös vezetője, már 2006 óta nem lenne gondotok Fletóval...

KopaszMercis 2008.10.26. 17:24:58

Steppenwolf:

En ugy tudom, hogy az orszagos szintu valsag elso biztos jele, hogy az orszag 2. legnagyobb varosa, legbefolyasosabb regioja hibatlanul es gyonyoruen fejlodik es halad elore!

Monnyon le, aki ilyen valsagot borit a nyakunkba!

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 17:25:20

gitáros

Józsibéla így, de lehetne máshogy is, vagy akár fordítva. A lényeg a fontos :P

gitáros 2008.10.26. 17:28:29

Astaroth, kösz, lehet, hogy a szövegértésemmel van baj, majd fejlesztem :-) A lényeg azért átjött elsőre is.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 17:29:04

gitáros

Az a 100 ember nem nagyon veri szét a várost hálistennek. Abból is 30 szélőjobb barom, 30 futballhuligán, 30 komcsi beépített provokátor, meg 10 aki úszik az árral...ezek a mi kis terroristáink...látod most se volt gond, mert a 100 emberen kívül nem nagyon volt senki az utcán, akivel a rendőrök elkezdhették volna a balhét - de meggyőződésem, hogy csak ezért nem volt.

béla@béla.com 2008.10.26. 17:29:34

gitáros:

valóban; bőven elég lenne, ha nem születnének ilyen postok:). Az utcai rendbontásokat elítélem.

A középkorban sem voltak annó annyira hülyék a Zemberek. Én bevezetném első intézkedésként, hogy a hazugságért nyelvlevágás, a lopásért kézlevágás járjon. Aztán lemondanék. Szavazol rám?:D

SireMe 2008.10.26. 17:30:22

Sírva könyörgök NEM vallotta be. Kiderült!

gitáros 2008.10.26. 17:30:39

Elképzeltem nagyjainkat ...

Konegafi 2008.10.26. 17:39:08

hú bazzz, mit valllot be a Feri????? Lebukott, mint részeg az asztalra hányáskor

Öcsém, könyves, hozzád képest a faék összetett, preciziós műszer.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2008.10.26. 17:39:57

"Ha az ellenzéknek lett volna/lenne egy épeszű, tökös vezetője, már 2006 óta nem lenne gondotok Fletóval..."

Ezt hogy érted?

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 17:40:00

Egyébként meg azt, hogy ki micsoda, meg ki mit mondott, majd eldönti történelem. Mikor, melyik :)

Régen ugye az 56-osokra is aszonták szószerint, hogy fasiszta csőcselék.

Alf (törölt) 2008.10.26. 17:41:30

Gyurcsány Ferenc NEM VALLOTTA BE a hazugságokat annak az országnak, amely őt azért fizeti, hogy kormányozzon.

A saját párttársainak beszélt a hazugságokról, akik részesei voltak, megvalósítói voltak a hazugságoknak.

Egy hangfelvétel kikerült a beszélgetésről, és így a hazugságok LELEPLEZŐDTEK.

Ez olyan, mint amikor 5, bűnösségét tagadó bankrabló a cellában megbeszéli, hogy hogyan raboltak, és valaki lehallgatja őket. A tárgyaláson meg bemutatja a felvételt. LELEPLEZI? LEBUKTATJA a bankrablókat. Ez az ellenkezője annak, mint amikor a bankrablók bevallják a bankrablást.

Ezt mindenki érti, aki nem akarja nem érteni.

Nem vallotta be,

L E B U K O T T

(de folytatja)

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 17:42:11

amúgy tök mindegy ki, é milyen vezetője van/lett volna az ellenzéknek, az a baj, ha a Fletó nem akar menni - márpedig nem akar -, akkor nem nagyon lehet vele mit kezdeni. Max lelőni, de az meg megint nem lenne egy szerencsés húzás, sőt!

zahor103 2008.10.26. 17:46:16

könyves, csak azt tudom elmondani, végignézve hozzászólásaidat, hogy 100%-ig az mszp és a mai ún. "baloldal" retorikáját és érvrendszerét nyomatod. Ennek a lényege OV és GyF összemosása, mint a "magyar politikai elit". Ennek az ég adta világon semmi alapja nincsen. És ha végiggondolnád rendesen, akkor be is látnád. Csak az a baj a magadfajta "függetlenekkel", hogy meg sem próbálják végiggondolni, mert számukra alap, hogy OV egy hataloméhes, populista vezér, aki bármit megtesz a cél érdekében. Az érvrendszeretekben valóban nincs semmi bukkanó (a Bokros által 1998-ra gatyába rázott, sikeres ország, blabla..) De ez nem meglepő, hiszen az alapvetésetek hibás. Ugyanis az egész sztori nem Bokrossal kezdődött, nem is Antallal. Nem ám! A 70-es 80-as évekkel kezdődött! Az ország kíméletlen eladósításával, aminek egyetlen célja a szocializmus és az mszmp fenntartása volt, bármi áron. Az mdf egy kifejezetten kellemetlen kényszerpályán mozgott. Ne véletlen, hogy 94-ben visszajött az mszmp (mszp néven). a Bokros-csomag nagyjából ugyanaz a helyzet volt, mint GyF összevissza tevékenykedése. Kihozni a saját szarjukból az országot. OV és a Fidesz volt az, amely egy következetes, erkölcsös és éppen ezért sikeres gazdaság- és kultuszpolitikával gazdaságilag és erkölcsileg is sikeressé tette Mo-t. Minden adat emellett szól, nem kell ehhez jobboldalinak lenni. Mo a térség vezető állama, az EU csatlakozók éllovasa, a forint a térség legstabilabb pénze, stb... Ott a KSH, utána lehet nézni.
Egy dolgot csesztek el Orbánék, de nagyon: a médiát is helyre rakni. Hogy egy 1990-ben született köztársaságban ne a régi kommunista egypártrendszer médiája legyen jelen. Ezt felejtették el, de nagyon. Emiatt nyerhetett (nem beszélve a hihetetlen méretű választási csalásról - aminek bárki bármit is mond, személyesen is tanúja voltam) 2002-ben az mszp-szdsz. Egy sikeres és erős országban nem lehetett volna máshogy választást nyernie az ellenzéknek. Csak így: a kormány és a miniszterelnök szélsőséges és embertelen bemocskolásával, az árokásással, a riogatással, a megfélelmlítéssel és félelemkeltéssel. Ugyanis semmilyen racionális érv nem szólt 2002-ben a kormányváltás mellett.
Ami azóta történik, azt tudjuk. Persze fontos látnunk a média szerepét. És itt érkezünk vissza "könyves"-hez és fajtájához: szisztematikusan összemosni az mszp-s szdsz-es elit bűneit és hazugságait a fidesszel, amelynek az egészhez semmi köze. Abszolút semmi.
Nektek nem furcsa az, hogy amikor Medgyessyről kiderül, hogy III/II-es ügynök volt a kommunizmus alatt, akkor Orbán apjának a bányáiról (ami egy bánya, nem is többesszám!!) van szó?! Vagy amikor Gyurcsányról kiszivárog, hogy az mszp-s elittel együtt tudatosan, a hatalom érdekében szisztematikusan átverte a köztudatot a választások előtt, akkor csakis arról fröcsög a média, hogy Orbán Viktor azt mondta, hogy sohasem hazudott?!
Ez egyszerűen hihetetlen.
Aki ma Mo-on ún. "baloldali", az vagy gonosz, vagy ostoba. Vagy szándékosan mossa egybe a dolgokat, vagy félrevezette őt a balos média, és elhiszi mindezt a hülyeséget.
Miért írom a baloldalit idézőjelben? Teljesen világos: a szó jelentését tekintve ma Mo-n egy párt van, ami baloldali, és az a Fidesz. Balközép párt.
Hogy populista? Még szép, hogy egyre inkább az. Mert ha megnézitek az ország médiáját, rájöttök, hogy populizmus nélkül sajnos semmit nem lehet kezdeni ebben az országban. Mert ha mindenki éhen is döglik, a média akkor is beadja az embereknek, hogy mindenért a fidesz a hibás.
Ezek után pedig leégne a képemről a bőr, ha a fidesz populizmusán lovagolnék.
Majd ha eltűnik a közéletből az mszp, és Mo-n egészséges és sokszínű demokrácia lesz, na akkor meg lehet feledkezni a populizmusról. Addig sajnos az egyetlen eszköz, hogy a parlamentben a demokrácia többségbe kerüljön.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 17:47:44

azért érdekes, hogy mindig csak a jobboldalt szapuló/gyalázó/kritizáló postokból lesz főoldal, ellenkezőkből még véletlenül sem. Najó, most megyek, és úgy teszek kicsit, mintha meglepődtem volna :)

gitáros 2008.10.26. 17:49:41

dino vercotti:
OV már régóta a hatalom megszerzésének a megszállottja. Ezért egyrészt nem kiszámítható, mint a szélkakas, úgy forog ide-oda; másrészt a politizálási stílusa sem olyan, amilyennel szavazók tömegeit tudná a hívévé tenni, nyilván részben az ellentáborból. Szerintem.

zoli27 2008.10.26. 17:51:07

lalolib,
Bírom ezt a "Gyurcsány legalább bevallotta, hogy hazudott" motívumot. Csak az a baj, hogy nem igaz.
Gyurcsány ugyanis mindenekelőtt az ország lakosságának hazudott, amikor azt mondta, hogy a Fidesz és Járai csak riogatnak, amikor magas államháztartási hiányt emlegetnek. Akkor is az országnak hazudott, amikor azt mondta, hogy semmilyen körülmények között nem fog a megszorítások eszközéhez nyúlni, mert az elszegényedéshez vezetne. És akkor is országnak hazudott, amikor azt állította, hogy aki rá szavaz, az az ötéves adócsökkentésre szavaz.

Ezzel szemben a választások megnyerése után a miniszterelnök csupán saját frakciójával közölte, hogy az azt megelőző másfél év egy az egyben átverés volt.
2006 májusa és szeptembere között a lakosság ugyan elkezdett ráébredni arra, hogy teljesen más fog következni, mint amiről szó volt, de azt csak a kiszivárgott hangfelvételből tudta meg, hogy tudatos félreveztés áldozata lett.

Gyurcsány tehát annak, akinek hazudott (az embereknek), nem vallotta be a hazugság tényét. Lebukott.

Kobretti 2008.10.26. 17:54:25

Az, hogy ki a nagyobb sz@rházi, legkésőbb a CNN Gyurcsány iránti élénk érdeklődésekor kiderülhetett objektív(ebb) honfitársaink számára is. Ezt talán kár ragozni...

Viszont bár a Zorbán gyakran kerül magával ellentmondásba, ez - sajnos kedves posztoló - pont nem az az eset: 1.) össznépi válság van, szar ügy kérjünk mi is segítséget... 2.) Jobban tudnánk kezelni/túlélni a naaagy krachot ha a Gy.F. vezette "elitalakulat" nem nullázta volna le már korábban az országot.
HOL ITT AZ ELLENTMONDÁS???!!!

Alf (törölt) 2008.10.26. 17:56:12

Ezt bírom:

"OV már régóta a hatalom megszerzésének a megszállottja"

Mégis hogyan a bús Atyaúristen lebomlott fűzfánfütyülő rézbankárjának segítségével lehetne valaki ma Miniszterelnök, ha nem lenne a "Hatalom megszerzésének megszállottja".

Ennél keményebb érv nincs ellene?

Jelenlegi miniszterelnökünk már rég le kellett volna mondjon, de ő is a hatalom megszállottja, még párttársát is kitúrta érte a miniszterelnöki székből.

Ilyen közhelyekkel, mint "OV már régóta a hatalom megszerzésének a megszállottja" a gimnáziumi tanulók érvelnek.

gitáros 2008.10.26. 17:57:58

zoli27:
OV meg az államháztartási hiány ismeretében ígérte az adócsökkentést meg a 14. havi nyugdíjat... Ha nyert volna, ma ő lenne a Böszme.

AAA 2008.10.26. 18:00:04

"Az a 100 ember nem nagyon veri szét a várost hálistennek. Abból is 30 szélőjobb barom, 30 futballhuligán, 30 komcsi beépített provokátor, meg 10 aki úszik az árral...ezek a mi kis terroristáink..."

És a RémHírTv hős forradalmárként ünnepli őket és brutális rendőrállamozik.
Meg aki bombákat rejtett az autójába a nyugatinál az se terrorista
Orsós felcsúti cigány parasztgyerek meg Nagy Imrét hasonlítja ezekhez.

z 2008.10.26. 18:04:15

"rémhírtv, Orsós felcsúti cigány parasztgyerek "

Ennyi? Ezt dobta a gép? Ennél még a " független vagyok ,ne szavazz Orbánra " szöveg is hatásosabb!:)

gitáros 2008.10.26. 18:07:01

Alf:
Bírjad :-). Arra próbáltam utalni - nyilván nem elég cizelláltan -, hogy ésszel kéne a hatalomra megszerzésére törekedni.
OV két éve abból él, hogy "Gyurcsány Ferenc hazudott"; ez meg eléggé óvodai szintű dolog.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:07:48

AAA

Tudod, a HírTV-n van olyan, hogy Kommentár Nélkül - az RTL Klubon, TV2-ben, ATV-ben meg leginkább csak kommentár van :)

Steppenwolf 2008.10.26. 18:08:36

Kopasz, te egy cseppet kevered a dolgokat!
Azzal akarsz rácáfolni Gyurcsány és üzlettársai, káderei abszolút dilettantizmusára, hogy a jobboldali vezetésű városok fejlődnek, jól gazdálkodnak a kevéssel is, szemben a baloldaliakkal, mint pl. Pécs vagy Budapest, amelyek messze a legeladósodottabbak (Pécsen a szoci vezetés már a város vízbázisának többségi tulajdonát is privatizálná, hogy pénzhez jusson), de mégsem fejlődnek, vagy ha igen, nem előre, hanem visszafelé.
Érdekes gondolatmenet...

Alf (törölt) 2008.10.26. 18:09:58

Orsós felcsúti zsidó-cigány parasztgyerek, aki a hatalom megszerzéséért a nácikkal barátkozik, nem?

kábé így állunk.

azért szép a média, mert egy dolgot, és az ellenkezőjét egyszerre képes elhitetni nagy tömegekkel.

gitáros 2008.10.26. 18:10:04

Bárcsak sose lenne kommentár a HírTV-n... Mert egyébként legalább ott vannak szakmailag.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:12:51

gitáros

üdvözölnék én is egy olyan csatornát, ahol csak a képek mennének, oszt mindenki maga rakja rendbe a fejében. De ez csak akkor működne, ha mellette nem lennének más csatornák, amik a baromságokat ontják.

Alf (törölt) 2008.10.26. 18:13:26

"OV két éve abból él, hogy "Gyurcsány Ferenc hazudott"

Ehhez képest Gyurcsány Ferenc minimum az utsó 4 évét abból éli, hogy hazudik.

és ezzel még az az apró probléma, hogy az ő ilyetén életének mindannyian isszuk a levét.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:13:59

mindazonáltal, nem véletlen, hogy 06-ot csak egy csatorna közvetítette, gondolom ezt más is érzékeli.

Calogero 2008.10.26. 18:15:16

Gyurcsánynak 2 éve nem kéne már hatalmon lennie az ország 90%-a szerint mégis foggal-körömmel ragaszkodik a posztjához,közben az mszp-t is magával rántva hihetetlen népszerűtlenségébe. Ennek ellenére nem mond le,mert ragaszkodik valamiféle megmagyarázhatatlan módon a hatalmához, előidézve a szélsőjobb hathatós közreműködésével azt,hogy szinte már minden hétvégén el kell menekülni a fővárosból,mert ha esetleg a radikálok nem vonulgatnak, akkor ő hergeli a tömeget 1%-nyi szavazatért és mindezek után azt állítjátok, hogy Orbán ragaszkodik a hatalomhoz?! Ez több, mint ötletszegény..!

zoli27 2008.10.26. 18:16:19

gitáros,
"OV meg az államháztartási hiány ismeretében ígérte az adócsökkentést meg a 14. havi nyugdíjat"

OV 14. havi nyugdíj-ígérete tényleg gáz volt, még akkor is, ha egészen pontosan így hangoztt:
"Amennyiben megvalósul a Fidesz járulékcsökkentési programja és ennek nyomán több százezer új munkahely jön létre, kitűzhetővé válik a 14. havi nyugdíj bevezetésének célja - mondta a volt miniszterelnök a Változás 2006 című országértékelő beszélgetésen."
www.origo.hu/itthon/20060120orban.html

De, ha tetszik, ha nem, Orbán nem nyerte meg a választásokat, vagyis nem kapta meg a lehetőséget, hogy megpróbálja megvalósítani az ígéreteit, tehát nem is lehet felelősségre vonni a be nem tartott ígéretekért.

És tudom, hogy kormányoldalon szeretnek mindent összemosni, de miniszterelnökként illetve ellenzéki politikusként ígérgetni sem ugyanaz a kategória.

gitáros 2008.10.26. 18:16:40

Nálam általában a tv2 megy. Ha helyzet van, nekik valahogy mindig sikerül olyan helyre keveredniük a kamerákkal, ahol az égvilágon semmi nem történik, Bárdosék meg a stúdióból könyörögnek valami kis vérért...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:17:13

Amúgy még azt nem értem, hogy egyeseknél milyen gondok vannak a fejekben - az 56-osokat hősöknek gondolják, akik meg 50 évvel később az utcán voltak, azok fasiszta csőcseléknek. Namost a kettő együtt nem megy, döntsük el, vagy-vagy.

Mert annyira rossz, hogy 52 éve is szó szerint fasiszta csőcselékezték a tüntetőket, nevesítve legelőször Fletó feleségének nagyapja :)

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:20:26

gitáros

pont ezt mondom :)

semmit nem mutatnak, de aztán jól elmagyarazzák, hogy mit nem láttunk :)

gitáros 2008.10.26. 18:27:17

zoli27:

ez is egy idézet, Áder-Semjén :

"Aláírásgyűjtés a 14. havi nyugdíj bevezetéséért
Budapest, 2006. február 14.

Tegnap Gyurcsány Ferenc egyértelműen nemet mondott a 14. havi nyugdíj bevezetésére. Mi úgy gondoljuk, hogy a nyugdíjkorrekciós program és a 14. havi nyugdíj bevezetése összeegyeztethető, ezért a KDNP javaslatára aláírásgyűjtő akciót indítunk el, amelynek keretében a nyugdíjasoknak lehetőséget szeretnénk adni arra, hogy kinyilvánítsák, akarják-e a 14. havi nyugdíjat."

fidesz.sopron.hu/article.php?id=10992

Mindenesetre ha tényleg akkora volt a hiány, semmilyen formában nem kellett volna bedobni az ötletet (amihez aztán Fletó is csatlakozott persze...)

könyves 2008.10.26. 18:30:02

Hát igen, én vagyok egyszerű, mint a faék...

A sok zombi, meg szajkozza a magáért, hogy az ő vezére ilyen jó a másik meg ilyen szar...

Hát akkor már inkább legyek egyszerű, mint egy faék...

A faékek élete sokkal jobb:)))

zoli27 2008.10.26. 18:30:14

bocsi, lalolib, de az írásodban felvázolt állítólagos ellentmondás Orbán különböző kijelentései között nem feltétlenül ellentmondás.
Miért nem lehet egyszerre igaz, hogy Gyurcsánynak le kell mondani, illetve hogy szükségünk van az EKB segítségére?

könyves 2008.10.26. 18:32:47

ja, mielőtt z megkérdezné...Igen, megint sikerült egy 100-ast koldulnom a netkávézó előtt, így most 15 percig megint oszthatom az észt:)

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:33:48

könyves, remélem tudod, hogy a koldulás adó, de leginkább engedélyköteles tevékenység :)

könyves 2008.10.26. 18:35:04

tévedsz astaroth, ezután nem kell adóznom:))

így legalább én is jól járok:)))

És nem erőszakosan koldulok, így a rendőrök sem zavarnak el:))

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:37:22

Akkor mégiscsak bűnöző vagy :) Mer bezony adózni kell utánna. Az engedély meg ha jól tévedek valami 20K HUF, szóvalll :D

Barnabás 2008.10.26. 18:38:09

lalolib!
Azt a bizonyos kamerát a te arcodra irányitanák,valószinű tönkremenne az erős fénytől.

zoli27 2008.10.26. 18:38:19

gitáros,
Nem állítom, hogy a Fidesz ne lett volna populista a választási kampányban, és ez ne lenne káros. De amit belinkeltél, az szerintem nem annulálja az én állításomat.

És ismétlem, ha elkerülte volna a figyelmedet: Orbán elvesztette a választásokat. Nem kapott lehetőséget, hogy megvalósítsa a programját. Ez a különbség a kormány és az ellenzék politikai felelőssége között.

könyves 2008.10.26. 18:38:23

téged félreinformáltak:)

könyves 2008.10.26. 18:39:38

különben is a bevételem nem éri el a minimálbért, szóval nem adózok a koldulás után:)

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:40:31

a kormány és az ellenzék poltikai felelőssége között csupán annyi, hogy az egyiknek van, a másiknak nincs :D

Amúgy is, mi a francért az MSZP kormányoz még mindig, amikor elvileg a FIDESZ-MDF közös lista több szavazatot kapott náluk...nem-e?

xy 2008.10.26. 18:40:33

Ha valaki akarva nem megy el szavazni, az az esetek nagy részében szerintem felelőtlenség. Az csak duma, hogy nincs kire szavazni, az más kérdés, hogy rossz, még rosszabb és legrosszabb közül kell választani. Persze a nem szavazás is egyfajta döntés, csak nem biztos, hogy felelős döntés és a legjobb döntés. (Építünk egy házat, mi legyen a tetővel, befedjük, ha igen mivel, széna, deszka, cserép, vagy ne fedjük be....ez utóbbi is egy megoldás, csak nem biztos, hogy a legjobb. Viszont ha valaki nem szavaz, szerintem ne is panaszkodjon )hideg van, elázott..), meg ne is okoskodjon, hisz neki nem fontos) A múlt dolgairól kis országunkban mindenki kiváló szakértő, de valahogy a konstruktív, értelmes jövőbe mutató megoldások nem hemzsgnek sehol. Előbb ha mindenki saját portája körül sepergetne (GyF őszödi műve kis jó indulattal kezdő lépésnek nem is lenne rossz, bár erről nekem más elképzeléseim vannak), miközben a másik oldal nézeteit is kéoes lenne legalább meghalgatni, esetleg megérteni, ezek tükrében valami közös jövőt felvázolni, talán előbbre jutnánk. Szerintem.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:41:39

könyves

jó rendben, akkor max visszaigényelsz, ha nincs egyébb jövedelmed - de engedély akkor is kell, már több mint 10 éve...anno én is hülyére röhögtem magam a híren :D

z 2008.10.26. 18:41:41

könyves ne aggódj 2-3 hónap és megháromszorozod a befektetésed ,a recesszióval meg ne törődj ,az csak vicc :):):)
Lesz itt még netre 100-as ,NO PARA! :):):)

könyves 2008.10.26. 18:44:31

Ó megjött a befektetési guru:))

Máris megnyugodtam:)))

Vajon Soros György vagy Warren Buffett írogat itt z néven?:)))

könyves 2008.10.26. 18:45:35

ehhe, akkor mehetek engedélyt kérni a kolduláshoz?:)))

Asszem akkor inkább abbahagyom a koldulást, majd valahogy összespórolom a 100-ast a netezéshez:)))

z 2008.10.26. 18:47:05

Az a jó könyves ,hogy annyi pénzt pumpálsz az otp-be ,hogy az én részvényeim is emelkednek tőle ! Köszi !:):):)
Amúgy érdeklődhetek mennyit kívánsz venni ??? :) Csak hogy számítsak -e nagy piaci mozgásra?:):):)

papamaci1 2008.10.26. 18:47:54

Fletó bevallotta a hazugságot ? Igen, 200 embernek és nem tízmilliónak....

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:48:03

most nemazé, de ma már a harmadik blog van kinnt főoldalon vonajugendes témával, mingyá írok én is egyet ilyen címmel, csak más lesz a tartalom, hátha kicselezem őket XD

Shore 2008.10.26. 18:48:47

"OV és a Fidesz volt az, amely egy következetes, erkölcsös és éppen ezért sikeres gazdaság- és kultuszpolitikával gazdaságilag és erkölcsileg is sikeressé tette Mo-t."

Ámen.

És miután erkölcsileg is sikeressé tette az országot, az erkölcsös magyar állampolgárok kirúgták.
És ha így meg tovább, akkor az erkölcsileg lezüllesztett magyarok újra megválasztják.:)

könyves 2008.10.26. 18:49:20

nem szégyelled magad, óóóó tőzsdeguru, hogy egy szegény koldus zsebében turkálsz?:)))

Nem szép dolog az ilyen hozzáállás:)))

De ha ez megnyugtat, akkor vélhetően nagyobb összegért veszek otit, mint amennyit 10 év alatt keresel:)))

Kivéve persze, ha tényleg te vagy a soros gyuri vagy a warren buffet, mert akkor nagyon kispályás vagyok hozzád képest.)))

könyves 2008.10.26. 18:50:56

Jajj, de jót röhögök, Újpest-Paks 0:1...:)))

z 2008.10.26. 18:51:25

könyves 2008.10.26. 18:49:20

Azok szoktak a gazdagságukra hivatkozni blogon:
A, kicsi a pöcsük
B, nincs egy vasuk sem
C, mindkettő :)

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:52:12

Najó, mindegy, lalolib, olvasd el a nevem mellett látható linken, kijaza gyurcsány (csak a te kedvedért van ott :P)..aztán írd újra ezt a baromságot

könyves 2008.10.26. 18:53:24

valamit félreértettél:)))
Közöltem, hogy koldus vagyok:)))

Ezzel a mondattal, nem azt állítottam magamról, hogy gazdag vagyok, hanem hogy te sokkal koldusabb vagy még nálam is:)))

Amúgy meg ne zavarjon téged a kis pöcsöm, elvégre nem téged duglak, majd panaszkodik a barátnőm, ha neki nem tetszik a méret:))))

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 18:55:48

"nem a méret számít" - mondta egy kispöcsű

amúgy meg illegális koldus vagy, ne szépítsük

z 2008.10.26. 18:56:38

könyves 2008.10.26. 18:53:24
Ok ,nem érted gáz azzal érvelni,hogy mennyi pénzed van. Mindegy... Ezért vagy faék , pontosabban büszke faék!:)

könyves 2008.10.26. 18:57:26

astaroth, mondtam, hogy abbahagyom, ne zaklass már ezzel:)))

könyves 2008.10.26. 18:59:35

Hogy érteném, én egyszerű faék:)))

Buta vagy, ha azt hiszed, hogy egy faéknek az a dolga, hogy értsem bármit is:)))

Amúgy meg pubikám, te voltál, aki lekoldusozott, ezek után nem feltétlenül kell csodálkozni, ha azt kapod vissza, hogy nagyságrendekkel nagyobb az általad lekoldusozott vagyona a te vagyonodnál:)))

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 19:00:52

Nah, de most komolyan, az előbb felvetettem ezt:

"Amúgy is, mi a francért az MSZP kormányoz még mindig, amikor elvileg a FIDESZ-MDF közös lista több szavazatot kapott náluk...nem-e?"

szóval hogyan is van ez a demokráciával? :D

könyves 2008.10.26. 19:00:55

Teljesen lelkiismeret furdalásom lett miattad astaroth, kiszaladtam és visszaadtam a 100-ast annak, aki adta:)))

Szóval vond vissza légyszi, hogy illegális koldus vagyok:)))

z 2008.10.26. 19:00:55

Lekoldusozott? Öreg picit szalajtasz? :) Nyugodj meg ,ne fantáziálj...

könyves 2008.10.26. 19:03:50

Ez nyilván a magyar választási rendszer sajátossága

Az Usában is Bush lett az elnök, holott az ellenfele számszakilag több szavazatot kapott.

Mondjuk elég gagyi a magyar választási rendszer...

Sima, egyfordulós választás kéne, és akkor nem lehetne mutyizni a második forduló előtt

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 19:03:50

könyves, késő, már elkövetted a bűnt, ezen nem segíthetsz, még akkor sem, ha beismered :)

könyves 2008.10.26. 19:03:57

Ez nyilván a magyar választási rendszer sajátossága

Az Usában is Bush lett az elnök, holott az ellenfele számszakilag több szavazatot kapott.

Mondjuk elég gagyi a magyar választási rendszer...

Sima, egyfordulós választás kéne, és akkor nem lehetne mutyizni a második forduló előtt

könyves 2008.10.26. 19:04:55

pedig 200-at adtam neki vissza....

Ehhe, hát akkor egy ex illegális koldus vagyok, nincs mit tenni....

mea culpa, mea maxima culpa...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 19:10:13

az a minimum, hogy rászórod a hamutartót a fejedre...

amúgy meg, az az amcsi más, itt nem számszerűségről van szó..mert a fidesz-mdf kapta a legtöbbet, a 2. és 3. az mszp és szdsz lett. Csak nekik kettőjüknek volt elég a többséghez, így ők kormányozhattak koalícióban. Most azonban hogy felbomlott a koalíció, nemigazán van legitimitása, nemdebár? :D

könyves 2008.10.26. 19:15:20

Amíg a szadesz nem hátrál ki, addig van...

Márpedig a szadesz nem fog kihátrál, elemi érdekük kihúzni 2010-ig, reménykedve, hogy jobbra fordul a helyzet, különben repülnek a parlamentből.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 19:17:58

hát elég hülyén csinálják, mert ha kivárásra játszanak, nincs az az isten, ami bejuttatná őket 2010-ben. Ha azonban arculatot váltottak volna, elhatárolódnak (úgyis ez az egyik kedvenc szavuk :D), s kezdeményezik a parlament feloszlatását, előrehozott választásokat, sokkal nagyobb esélyük lett volna.

No mindegy, megyek, elmorzsolok egy könnycseppet értük...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 19:19:35

könyves 2008.10.26. 19:15:20
Amíg a szadesz nem hátrál ki, addig van...

Márpedig a szadesz nem fog kihátrál, elemi érdekük kihúzni 2010-ig, reménykedve, hogy jobbra fordul a helyzet, különben repülnek a parlamentből.


Nem, ezt mégsem értem :D Mi köze hozzájuk? - ha nincsenek koalícióban, annyi közük van az MSZP-hez, mint a FIDESZhez, akkor meg mégsem legitim

könyves 2008.10.26. 19:22:16

ne legyél érthetetlen:))))

A szadesz is kell a leváltáshoz, ők pedig nem mennek bele az előrehozott választásokba.

Amúgy ha belemennének, akkor nem lenne esélyük, mert azok a szocik, akik 2006-ban rájuk átszavaztak rájuk, hogy meglegyen az 5%, egy ilyen húzás után nem szavaznának át, a szadesznek pedig most nincs saját 5% választója szerintem.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 19:24:50

jó, de nem leváltani kéne, csak átadni annak, aki több szavazatot kapott :D mert az szdsz nélkül kevesebbek...

jó, hát ugyebár fidesz-mdf közös lista volt, szóval nekik kéne, ma az mdf kilép belőle, de attól még a fidesz is tud kisebbségben kormányozni :D

könyves 2008.10.26. 19:26:12

hagyjál békén:))

Beszéld meg a sasmadárral vagy sólyom madárral, hogy adjon megbízást orbánnak kormányalakításra:)))

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.26. 19:31:01

Adjon inkább nekem ennyi erővel, lenne ingyen sör mindenkinek!

Ha már úgyis végünk, legalább bulizzunk egy jót a végén :D

machado 2008.10.27. 16:06:03

De kár, hogy tegnap nem voltam itthon, így kimaradtam ebből a vitából is. Tegnap sikerült mindkét félből kihozni a rossz énjüket. Csak így tovább én imádok ide járni és utólag jót röhögni a sok köcsög beszóláson. Tudod ezek talán soha nem fogják fel, hogy az írásaid legnagyobb érdeme az irónia.

laudetur 2008.10.28. 21:26:37

machado! Végre egy ember, aki érti lalolib barátom írásainak a lényegét! Jó magam ezért a stílusért és látás módért szeretem ezt az oldalt! lalolib ismételten csak gratulálni tudok neked, remek amit csinálsz!!! Köszi
süti beállítások módosítása