Loreena McKennitt

2007/06/14. - írta: lalolib

Amikor eldöntöttem, hogy megpróbálkozom a blog írásával, már akkor tudtam, hogy Loreena McKennitt-ről biztos írni fogok. Ez lehet egy belső kényszer, de lehet egy villanás is a múlt emlékeiből, mely a zenéjéhez kapcsolódik. De ez most nem fontos. Most nem magam akarom megfejteni - az úgy sem fog sikerülni -, hanem Loreena McKennitt-ről szeretnék írni néhány gondolatot...mert megérdemli.

"Ha valaki fölteszi a nagy kérdést: "Ki vagyok én?" és "Miért vagyok itt?", úgy tünik: a múltba vezető utak megértése is éppoly fontos, mint a jövőbe mutatóké, legyen az egyéni vagy kollektív, szeretetből vagy tudásszomjból fakad-e." - írja Loreena McKennitt.

Ha bárki belehallgat egyszer is a zenéjébe, meg fogja érteni miért van az, hogy írok róla. Megszólal, és azonnal magával visz. Ez a hang nem elragad: nemes egyszerűséggel megszűnsz az eddigi helyeden létezni, és eltávozol abba a világba, amit a hangulattal, a hangszerekkel, a hanggal, a muzsikával megteremt. A szépsége az a dolognak, hogy ha egyszer sikerül ebbe a világba eljutnod, akkor soha többé nem akarsz onnan eljönni. Vélhetően az ember egyszerűsége folytán odatartozónak véli magát. A zene végén, ha kinyitjuk a szemünket és körbe nézünk, csak akkor fogunk rájönni, hogy ez soha sem fog összejönni, hiszen ezt a szépségét és tisztaságot manapság már csak a muzsika nyelvén lehet megfogalmazni.
"Napjaink társadalmában számos olyan mechanizmus működik, melyek csökkentik és gyöngítik identitástudatunkat. Ezért azt hiszem, igen nagy szükségünk van arra, hogy megtudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, hová kötődünk."
Loreena már tudja a titkot, most rajtunk van sor. Minden pillanatunk arról szól, hogy megfejtsük a titkot. Jó lenne ha sikerülne.
A fenti klipp egy különleges "találkozás" keveréke. Véletlenül futottam össze a neten Victoria Francés grafikáival. Nézve őket egyből Loreena zenéjét hallottam a fülemben. Így született meg ez a klipp.
Címkék: loreena mckennitt
44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr5298740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

santiago 2007.06.20. 11:05:23

Köszi a klippet! Nincs még több Loreena klipped?

habitang · www.nst.blog.hu 2007.06.20. 11:12:25

szia santiago, nálam talász egyet minimum ( mixtura.blog.hu/2007/03/27/tango_to_evora ), de a youtubon bővebb a választék..

lalolib 2007.06.20. 11:25:39

Ezt csak étványgerjesztőnek tettem fel ide, igaza van habitang-nak a youtube-n számtalan klippet találsz, de a videobomb oldalra is töltöttem fel néhányat. Legkönnyebben az Ashampoo ClipFinder programjával kereshetsz, mert több videómegosztó oldalon is keres. Mellesleg megoldja a legnagyobb problémát: egyből mentheted is a gépedre.

santiago 2007.06.20. 13:39:05

Ezt a ClipFinder programot hol találom meg? Pénzes? Tud magyarul?

lalolib 2007.06.20. 14:59:13

www.ashampoo.com
Az oldal átállítható magyar nyelvre. A progi ingyenes és magyar nyelvi kiegészítőt is tartalmaz.

santiago 2007.06.21. 09:18:59

Nagyon köszönöm a program ajánlatodat! Szuper dolgokat találtam meg rajta és nemcsak a youtubon!

bogi80 2007.06.21. 15:24:21

Imádom Victoria Frances grafikáit! A női titkok, a női szépség képviselője. Az összeállításban szereplő grafikái csak egy kicsi szelete a munkásságából. Kár, hogy itthon nagyon kevesen ismerik.

bcyke blogberlo, aki ott sem volt · http://kacatvilag.blog.hu/ 2007.07.18. 09:00:17

Megnéztem, elolvastam, jó vót'!:))

Pöpec kis blog ez, teljesen rendben, meg egyben van!

Gratula!

Virág · http://varavir.freeblog.hu 2007.07.18. 19:09:10

Szia Lalolib! Ha nem haragszol, meglátogattalak a blogodon. Nagyon érdekes, hogy éppen arról írsz Loreenaval kapcsolatosan, mint amit én írtam róla, illetve amit én érzek vele kapcsolatban. Hogy a zenéjével egy teljesen más dimenzióba és időbe visz el. Olyan, mintha egy regressziós hipnózison vennél részt. Én néha úgy érzem magamat a hallgatása közben, mntha 500 évet utaznék az időben - persze a múltba. Majd elolvasgatom a többi postodat is, csak most így megnéztem a Loreena bejegyzésedet, mint szakavatott Loreena fan :-).

Lalolib · http://lalo.blog.hu 2007.07.19. 14:31:50

Szia Virág, köszi a látogatásodat! Nagyon igazad van az időutazással kapcsolatban. Nekem úgy is fix dilim, hogy jó lenne a valóságban is utazgatni a történelem viharaiban. Mivel ez sajnos most még nem megy, megmarad Loreena zenéje és az abból fakadó képzeletbeli utazás. El sem tudom képzelni, hogy ha valaki hallgatja a Marco Polo számot annak szemei előtt nem pereg le a nagy utazó kalandos élete.

hajnalka 2007.07.29. 16:08:06

imádom loorena dalait amióta hallgatom azóta irom a regényemet idestova hét éve

hajnalka 2007.07.29. 16:13:41

még valami hasonlo hangom van mint loreenának az az lirai szoprán amikor énekelem a dalait olyan mintha együtt énekelnénk imádom a dalait eccer az ének tanárnőm azt mondta válasszunk egy dalt bárhonnan én választottam lorenát a bonny portmore-t és elénekeltem mindenkinek tetszett.egyszerüen csak szeretem énekelni a dalait

Lalolib · http://lalo.blog.hu 2007.07.29. 18:28:26

Szia Hajni! Külön örülök annak, ha a Loreena jegyzetemhez írnak, mert minél többen szeretjük a zenéjét, annál jobb világban fogunk élni. A hangod, ha hasonlít Loreena-ra, akkor biztos érdemes fejleszteni. Mivel Lorrena utolsó albumára is vártunk jó néhány évet, talán a regényed is elkészül a következő Lorrena albumig!

hajnalka 2007.07.29. 18:54:57

nagyon köszönöm hogy igy fogadtál engem. szivesen elmesélem neked és bárkinek hogy miről szól a regényem.de gondold csak el 7 éve irom amugy lovagok és a közápkor a lényege hogyan válik egy ir paraszt fiuból az angol király első lovagja és miken megy keresztűl és hogyan változik az ő és a mások személyisége.persze a hatást lorena gyakorolta rám a zenéjével.tudod hogy ismertem meg a zenéjét?egyszer bementem egy ilyen mágikus üzletbe és ott hallottam meg elöször 7 éve akkor jártam énekelni tanulni az én hangom volt a legvákonyabb a többieké mind drámai szoprán volt az enyém lira mint lorenáé ha egyszer vele énekelhetnék együtt az minden vágyam az életben hogy talizzam vele .egyszer kiállnék énekelni egy rendezvényen hogy ugyanazt a hatást át sdjam másoknak amit ő nekem és hogy milyen szép ez a zene.majd egyszer lefestem lorenát ahogy a tenger parton űl és hárfán játszik . és majd elküldöm neki ajándékba vagy ilyesmi.amugy köszi mégegyszer hogy fogadtál engem.még irok szia lalo

Lalolib · http://lalo.blog.hu 2007.07.30. 09:55:51

A regényedet nem a "The English Lady and the Kinight" szám ihlette? Nagyon illik rá...Ha már ilyen gondolataid vannak, nincs blogod ahol ezeket közzé is tennéd?

hajnalka · http://www.startlap.hu 2007.08.18. 06:54:11

jó reggelt mindenkinek nincs blogom a regény címe zoárd fiai mert az ő fiainak a történetét mondja el zoárd egy ír árva fiúként nőlt fel akit egy fegyverkészítő mester vett szigorú nevetetésbe és pártfogásásba ,zoárd nem csak írni,olvasni ,zenélni hanem kardot forgatni is megtanultés résztvett egy ír lovagi versenyen ahol ő nyert.de zoárd skóciába ment és egy kissé elzüllött folyton verekedésbe keveredett és összetűzésbe került a földbirtokos úrral amikor elfogták és elé cipelték egy szerencsés pillanatában kirántotta ellensége kardját és lemészárolt nyolc embert elmenekült az erdőbe és ott össze esett ,egy lány gyógyította meg a földesúr lánya ,aki egy hercegnő volt.beleszeretett a férfibe .zoárd felépült és elmetn egy másik faluba hogy össze szedje magát és kitudja fizetni a lánynak a jóságát.aztán egy királyi várcsarnokba rendezett vásáron találkoznak ismét ők ketten és ott már zoárd is beleszeret a lányba zoárd megcsókolja a lányt az anyja bosszantására csak a csók következtében szeret bele a lányba zoárd elszántabban készült a versenyre mert mostoha apja elmondta neki hogy ez egy hercegnő és leakarja beszélni róla de hiába zoárd hajthatatlan ,elment a lányhoz aba az erdőbe ahol megismerkedtek és egymáséi lettek , a lány gyermeket várt.zoárd elment megkérni a lány kezét elöször egy szüreti bálra a lány anyja bele egyezett másnap elment az apjához is de a földesúr nem akarta vejének zoárdot . zoárd makacsul a lány kezére huzta a gyürűt jelezve hogy az apja nem állhat közéjük ,de az apa nem tudta meg hogy a lánya gyermeket vár.zoárd elmenekült a sikertelen leány kérés után ,visszatért abba a kis táborba ahol eddig is készülta versenyre .megakarta mutatni hogy ő is méltó egy hercegnő kezére .igy is lett.A lánynak egyre jobban gömböjödött a hasa az anyja el küldte egy kolostorba hogy az apja meg ne tudja hogy ő terhes .A lehendő király épp váratlanul lett az mert az elöző király balesetben elhunyt és utód nélkül maradt igyhát az egyik unoka testvére lett a király , és a házassági szigórú törvénye szerint épp zoárd szerelme lesz a felesége ,megakarta ismerni elöbb a jövendőbelijét de a lány anyja mindig betegségre hivatkozozott .Egyszer a herceg elhatározta elmegy elsőszámú lovagja zoárd kiséretében meglátogatni hercegnőjét.amikor megtudta zoárd hogy mi a célja a hercegnek igen csak maga alatt volt de kénytelen volt elkisérni a herceget .el ment vele a földesúr majdhogycsak kiugrott ijedségétől a bőréből ahogy meglátta zoárdot hogy ő a lehendő király első számú lovagja . az istállóban zoárd könyörög a szerelme anyjának hogy a közös gyermeküket ne adja oda másnak hanem inkább neki hogy ő nevelhesse fel. a gyermek éppen akkor születet meg egy kis parasztházban távol tőlük.zoárd nem akarta hogy a fia is apa nélkül és pláne anya nélkül nőljön fel.zokogva könyörgött ,de hiába.zoárd megfenyegette a lány anyját és szerelmét is megüzente neki hogy csak névlegesen merjen a felesége lenii a hercegnek különben megöli őt,mert ő az ő szerelme.A lány anyja átadta a lányának az üzenetet,amikor már a lánya megszült nemsokkal azután elmentek a palotába a herceg kivánságára. A lány szomorú volt hogyan teljesiti ezt a sok kötelezetségét.kénytelen volt zoárd fenyegetésének megfelni első sorban,főleg miután aznap este megcsókolta a lányt a herceg zoárd elött aki későb felkereste a lányt a szobájába és féltékenységi rohamában rárontott a lányra.Ő soha nem volt a királyé,mindig az egyik szólgálólányt küldték be hozzá aki nem volt járatos egyáltalán a nők dolgában .és mivel az italt sem vette meg igyhát a fiatal királyné eleget tudott tenni szerlme kérésének.igy éltek egy pár évig.zoárd folyton ráakart jönni hogy a királyné hol rejtegeti a fiúkat .egyszer egyik reggel úgy köszöntötte a királynét hogy tudja hogy hol van a fiuk és ellovagolt a falu felé, a királyné azt gondolta tényleg tudja és elé lovagolt egy rövidebb úton.nem akarta fel fedni a gyermek hol létét ezért ellovagolt az egyik kolostor felé berohant és felkapott egy 3 éves korú szőke gyermeket és kirohant vele.zoárd eléje vágtatott a lovával és kiragadta a nő kezéből a síró gyermeket mondott egy két kellemetlen szót búcsúzásképpen a királynénak és elvágtatott a gyermekkel az ölében,abban a hitben hogy az az ő fia.A kiályné sirva fakadt de megkönnyebült és meglátogatta gyermeküket és megmondta annak a parasztnak aki a fiára vigyázott hogy mégjobban vigyázzon rá.aztán eltelt 17 év.a két gyermek felnőlt , de a mesét majd később folytatom ha van rá érdeklődő.sziasztok szép napot mindenkinek. köszönöm a figyelmeteket.és neked ia lalo.

Gál Sándor 2007.09.21. 13:49:57

Kedves Hajnalka!
Loreena McKennitt kísértésének mi sem tudtunk ellenállni, dalverseink hangulatára Ő volt a legnagyobb hatással az ősmagyarság csodája mellett. Tiszta szívvel ajánlom Újvári Gyöngy honlapját, melyen a most megjelent albumáról három dal is hallható (a Zölderdőtűz a honlapra belépve már elindul, a Csillagok útján és a Kimondatlanul letölthető).

www.ujvarigyongy.hu

Sok szeretettel:
Sándor

Lalolib 2007.09.24. 09:31:06

Sándor, köszönöm a jelentkezésedet és azt, hogy felhívtad a figyelmem Gyöngy verseire, zenéjére. Loreena hatása érződik, de akik az ősi múltban keresik a jelent, azok nem vonhatják ki magukat alóla. Gyöngy versei szépek, a zene kellemes harmóniát kölcsönöz. Mégegyszer köszönöm!

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2007.09.26. 12:18:35

Loreena McKennitt alapvetően elég gyenge. Valamikor régen megvettem egy CD-jét: elviselhető kelta zene, de az ember nem vágyik meghallgatni nagyon sokszor, illetve sokadik meghallgatásra nem talál benne újat vagy izgalmast, inkább megunja. Ebben a műfajban Mike Oldfield a klasszikus, mert ő csak merít a különben elég egyhangú kelta-ír zenéből, de nem ragad le annál.

Lalolib 2007.09.26. 18:16:24

Mivel nem vagyunk egyformák és zenei ízlésünk is különbözik, ezért tiszteletben tartom a véleményedet. Egy valamire azért felhívnám a figyelemedet, mivel valószínűleg nem nagyon ismered Loreena munkásságát. Az tévedés, hogy csak kelta-ír zenéről lenne szó. Loreena folyamatosan utazik és olyan Kodály féle gyűjtéseket végez. A különböző kultúrák zenei örökségét építi bele a zenéjébe. Ettől igazán változatos és egyedi. Emellett különleges, a népi hagyományokra épülő hangszereket is használ. Ráadásul versei is nagyszerűek és sok esetben már régen elfeledett ősi mondákat használ fel. Ezért is van az, hogy ha hallgatok egy számát, néhány pillanat alatt a hatása alá kerülök és képzeletben én is részt veszek azon az utazáson, amit a Loreena a zenével és a szöveggel elénk tár.

hajnalkacsillag · http://www.startlap.hu 2007.10.04. 21:17:43

sziasztok ismét mindenkinek szép napot kivánok .a myvipen és az iwiwen is vannak fent festményeim loreenáról is (galéria mindenkinek)cimen.
mindenkit szeretettel várok aki szeretné őket megtekinteni a képek nem eladók csak szemléltetés céljából tettem fel őket.

üdv:hajnalkacsillag

Lalolib 2007.10.05. 10:43:11

Köszi az infót Hajni, meg fogom nézni a festményeidet. Mivel van kapcsolatom más Loreena kedvelővel, nekik is továbbitani fogom.

Penelope 2007.11.06. 10:55:12

Megtaláltalak! Valahol láttam a klippedet és mivel imádom Loreena zenéjét kutatni kezdtem. Végül idetaláltam és nagyon örülök neki. Egyrészt az irásod miatt, másrészt mert a kommentekből néhány Loreena szerelmest is meg tudok látogatni. Nagyon aranyos és kedves Hajnalka írása. Örülök nektek, látom azért rajtam kivül is sokan szeretik a zenéjét. Mégegyszer köszi Lalolib. Remélem azért lesz folytatás.

Gyilok 2007.12.15. 10:12:54

Ez a nő, egy csoda! több lemezem is van tőle és nem tudok betelni vele.

Demcsák 2008.01.05. 10:24:04

Üdv! Karácsonyra kaptam a nejemtől egy Loreena albumot (An Ancient Muse) és azóta nem tudok betelni vele! Keresgélve a neten találtam rád. Köszi a klippet és az írást! Csoda ez a nő! Negyvenévesen, kemény rock zenei háttérrel, vénülő fejjel fedeztem fel a folk zenét. Nem tudsz valahol videót tőle?

Lalolib 2008.01.12. 11:39:37

Bocsi Demcsák, de szolgáltató váltás miatt néhány nap kiesett az "életemből", így csak most reagálok a kérésedre. Magyarországon sajnos nem forgalmaznak Loreena DVD-t, csupán néhány zenei CD-hez adnak egy 20 perces kis összeállítást. Persze ez is valami, de ha akarsz igazi "csodát" nézni és hallgatni, akkor próbáld a neten beszerezni Loreena Alhambrai koncerjéről készült DVD videót. Lenyügöző élmény! Ha nem jársz sikerrel írjál, segítek.

Demcsák 2008.01.21. 17:54:30

Nem jártam eredménnyel. Ha tudsz segíteni, az email címemet látod, légyszi írjál!

ilarion 2008.01.23. 11:25:29

Bevallom, nagyon meglepődtem, hogy ennyien ismerik és szeretik kis hazánkban Loreena Mckennitt-et ez a kimagaslóan egyedülálló művészt! Évek óta hallgatom a zenéjét és tanúsíthatom, megunhatatlan! Képes a teremtésre és nem csak a zene világában, mert ugye az egyértelmű hogy egyedülálló világot hozott létre a zenében, hanem a képzelet világában is! Minden egyes alkalommal tagja vagyok a karavánnak, mikor a Night Ride across the Caucasus-t hallgatom! hihetetlen élmény! Bár lehetne sorolni a többi szerzeményét is, mert, első albumának címére utalva, elementális élményt nyújt valamennyi. Szerencsére mostanában "felfedezték" itthon is és viszonylag hozzáférhető áron lehet kapni lemezeit nagy boltokban is. És nagyszerű hogy itt ez a blog is! Gratula! :-)

Lalolib · http://lalo.blog.hu 2008.01.23. 13:10:58

Üdv ilarion! Mivel Loreena kiemelt helyen szerepel a blogomban - még akkor is ha igazából nem róla szólnak az írásaim -, ezért ha erre a bejegyzésemre jön komment, mindig válaszolok is rá. Külön öröm számomra is, ha minél többen vagyunk akik szeretik Loreena zenéjét. Elbüvöl, magával ragad és egy olyan világba repít ahol biztos, hogy megtalálod a lelki egyensúlyt. Köszönöm, hogy "ránk találtál"! Üdv, Lalolib

Bonny 2008.01.25. 16:37:01

Úgy vagyok most mint ilarion! Google-be kerestem Loreenáról és a harmadik találat a te blogod volt! Őszintén gratulálok és nagyon örülök, hogy tényleg ilyen sokan ide találnak és ha ez egy régi bejegyzés is, tudunk üzenni egymásnak. Ráadásul a klippedben felhasznált Victoria Francés grafikáit is kedvelem, az összeállítás így dupla örömöt jelentett. Mégegyszer köszönöm Lalolib!

TamásGábor 2008.03.08. 00:00:08

Szia Lalolib!Csak összefutottunk máshol is... :-)
Grat a blogodhoz!Életrajzát keresem Loreenának...
A Videobombon már népszerűsítettük,most itt egy újabb durranás a Mommo (www.mommo.hu),oda is felteszem pár klippjét!Ha gondolod gyere Te is! :-)

Üdv.:Gábor

Lalolib 2008.03.09. 07:59:42

Üdv Gábor! Ugye azért mégsem olyan nagy ez a világ! Ha keresi az ember az értékeit, akkor valahol úgyis megtalálja. Katch már említette a Mommo oldalt, még nem jártam arra, de odabiciklizem feltétlenül. Ezen túl meg motoszkál a fejemben, hogy ha már vagyunk itt néhányan akik szeretik Loreena-t, talán össze kéne hozni egy oldalt számára...Mert szeretjük és mert megérdemli.

Kate 2008.04.19. 15:43:47

Üdv mindenkinek! Nahát nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokan szeretik Magyarországon ezt a fantasztikus hölgyet. Én évek óta nem tudok betelni a zenéjével! Én is az interneten kerestem infót róla és így találtam erre a remek blogra. Nagyon tetszik és örülök, hogy mások is szeretik őt.

lalolib 2008.04.21. 19:14:42

Üdv Kate! Tőled is elnézést kell, hogy kérjek, mert az elmúlt hónapban más dologgal foglalkoztam és nem nagyon jutott időm a sajám blogom karbantartására. Nagyon örülök, hogy Te is rátaláltál Loreena írásomra, amit a "gogli" elég előkelő helyen jegyez. Ennek örülnék is, de az eredeti írás majdnem egy éves, ami sajnos azt is mutatja, hogy nagyon kevesen foglalkozunk ezzel a csodálatos zenével, a kristálytiszta hanggal, a lírai versekkel, vagyis magával Loreena McKennitt-tel...De igérem, hamarosan teszek róla, hogy ez ne így legyen.

Pjotrka 2008.06.14. 05:32:31

Sziasztok,

Csak erositgetni szeretnem azt a felfedezest, miszerint megannyi magyar Loreena rajongo letezik. En is egyikuk vagyok ides-tova 10 eve

kételkendő 2008.06.27. 21:39:26

Aki szereti Loreena zenéjét, annak ajánlom figyelmébe a Blackmore's Night zenekart, sok folklórral és reneszánsszal dúsított kellemes muzsika.

Kate 2008.06.30. 09:29:25

Sziasztok! Megy valaki Loreena vmelyik európai koncertjére?

Lalolib 2008.07.02. 16:42:54

Még belegondolni is hátborzongató volt, hogy a tervek szerint az év elején még úgy volt, hogy Loreena július 4.-én Magyarországra jön. Persze nem nagyon hittem és fel is vettem a kapcsolatot néhány koncerszervezővel. A lényeg: Loreena jönni akart, de valahogy senki sem akarta - persze rajtunk kivül -, ezt igazán és a többi európai város meg gyorsan lecsapott rá. Abban azért bizom, hogy lesz valamilyen média kiadvány ebből a koncert körútból is.

Kate 2008.07.03. 23:01:32

Na igen, én is egyből a fellegekben jártam amikor azt láttam, h jön Magyarországra. Persze annál nagyobb volt a csalódás, amikor kiderült, h mégse... Még így is megpróbáltam összehozni, h vmelyikre el tudjak menni, de nem jött össze, sajna. Remélem jövőre tényleg jön ide, mert akkor semmi nem tarthat vissza.

Odette 2008.09.11. 09:14:21

Én is véletlenül találtam ide, a google-ben kerestem Loreenaról dolgokat. Örülök, hogy írhatok ide néhány sort, mert imádom amit Loreena dalaival üzen a világnak. Más, nagyon kedves amit hajnalka írt! Jó lenne ha többet tudnánk beszélgetni Loreena dalairól, verseiről. Neked is köszönöm Lalolib, hogy van ez a lehetőség, mely bár nem egy Loreena oldal, de legalább van! A klipjeid is jók, le is töltöttem, remélem szabad. Biztos, hogy visszajövök! Sziasztok!

Sabrina 2008.09.11. 15:53:35

Üdv, szuper, köszi, hogy itt lehettem. Akit esetleg érdekel a nyári olasz Loreena koncert, a SZEMÉLYES beszámolót, itt elérheti:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9036959

Gabcsika 2008.10.13. 23:00:19

Loreena az egyik legnagyobb művész a világon. Legalábbis a szememben feltétlenül. Nagyon szeretem a zenéjét, ebben a rohanó világban elröpít képzeletben akár keletre, akár Camelotba...

Olvasom, hogy a koncertszervezőknek nem kellett idehaza Loreena. Ez mélységesen elkeserít. Mindenképpen megtöltöttük volna a helyszínt, szervezték volna akárhová. Ha máshogy nem, a körülöttünk fekvő országokból érkeztek volna a koncertre.

Szomorú vagyok, hogy ebben az országban ez a fajta muzsika úgy látszik nem életképes. Legalább egy koncert erejéig...

Lalolib · http://lalo.blog.hu 2008.10.14. 09:38:24

Igazad van, mert addig amíg nálunk kizárólagosan a pénz diktál a szervezőknél, sajnos nem is várható változás. Ha láttad DVD-n az Alhambrai koncertjét ott sem voltak több tízezren, igaz el sem fértek volna. Aki ismeri Loreena zenéjét és személyiségét az tudja, hogy a helyszín kiválasztása nála nagyon fontos...ÚGy gondolom, lehetne találni szép hazánkban is számára "kedvező" helyszínt.

Patricia 2008.10.19. 10:40:32

Loreena honlapján olvastam, hogy október végén megjelenik egy új album! Nagyon, de nagyon várom! Készült az európai turnéjáról DVD felvétel? Ha már nem tudtuk hazánkba hozni és sem tudtam elmenni, hátha DVD-n meg tudnám nézni.Egyszerűen imádom!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása