Viktor és a kánikula

Még jó, hogy különbözőek vagyunk. Nem csak fajra, nemre való tekintettel, de a most ránk tóduló kánikulát is másképpen próbáljuk elviselni. Legtöbbünk légkondival, több liter ásványvízzel, pancsikolással vészeli át a forróságot. Vannak akik éppen dolgoznak a tűző napon mert megrendelésük van, mert szolgálatban vannak, mert óvják egészségünket és azon vannak, hogy zökkenőmentesek legyenek a mindennapjaink. És vannak olyanok, akik úgy gondolják, most itt a kánikula, az emberi agy befogadó képessége sem az igazi, ezért mindenféle hülyeséget elő lehet adni nekik. Újságírókat találni rá akik meghallgatnak, a tévék is ugranak a hírre, így legalább nem arról folyik a verseny, hogy vajon ma hol döntik meg a hőségrekordot. Most Viktor gondolta úgy, hogy eljött ismét az idő, hogy szokásos zagyvaságait előadja. Valami új szellemi és erkölcsi alapokról beszélt mely majd megszabadítja az embereket a kötelékek szorításából. Mert újfajta gondolkodásmódra van szükség amit csak a család és a közösség testesíthet meg és amit most a szabadosság veszélyeztet. Ezért újra falakat kell építeni. Viktor nagyon makacs és önfejű is néha. Hiába próbálom riogatni, fittyet hány minden próbálkozásomra, hogy kívül tartsam. Egyszerűen nem értem amit mondani akar. Ahogy nézem zavart arcát és tekintetét, ahogy megpróbál befolyásolni az álszent szelídségével, dorombolásával, úgy érzem, nem vagyunk közös nevezőn. Nem is lehetünk, mert nem gondolkodunk egyformán. Ez nem is lenne baj, mert végül is sokkal erősebb vagyok nála. Persze nem szeretem az erőszakot és nem is bántanám, bár néha ad rá okot. Mint mikor saját maga előnyére úgy befolyásolja az embereket, hogy azok simogatják, dédelgetik és mindent megengednek neki.

Ettől még szeretem az állatokat. Azokat nem, akik öntörvényesen élnek és oda piszkolnak, ahová éppen nem illene. És Viktor ilyen. Most már két riasztót is elhelyeztem, melyekről biztos meg van a véleménye és ahogy ismerem, egyből rohant és beárult Sacikának, még akkor is ha tudja, én csak békésen szólok ellene, de a szomszéd kutyája már élesebb eszközökkel küzd ellene.
Mert ugyebár Viktor egy macska (a jegyzeteimet olvasók előtt már ismert), aki az utca egyik macskája akivel már néhány éve nem egyezik a véleményünk, mert becsapott. Ifjonc korában még kedves és megértő volt, ha rászóltam, arrébb araszolt. Most már játssza a gőgős vezér szerepét és mindig oda rondít, ahová nem kéne.
Az egésznek mi köze van mégis a kánikulához?  Sajnos nagyon sok. Ebben a fülledtségben valahogy összekavarodtak a fejemben a gondolatok, ahogy másokéban is, akik mostanában terjesztik újfajta tanaikat. Lehet, hogy annak van igaza, aki csak annyit mondott: nem vagyok meglepődve, csak elképedve, hogy valaki ilyen sok marhaságot beszéljen össze.

Hogy a macskák nem tudnak beszélni?...De tudnak, csak mi nem értjük őket. Sokan, de szerencsére nem elegen, úgy gondolják, ők értik a mondatait. Nem csodálom, kánikulai meleg van.