Az első érzés

Sokan mondták már, az első az igazi. Azt soha nem feledjük el, arra mindig emlékezünk...Lehet, hogy így vagyok most én is, az első bejegyzésem irásakor. Nem volt különösebb indokom, talán még belső kényszer sem hajtott arra, hogy én is részt vegyek ebben a világhódító játékban, de most mégis itt ülök, keresem az értelmes szavakat, de azon kivül, hogy néha elütöm a billentyűzeten a betűket és megpróbálom őket kijavítani, más értelmes dolog még nem hagyta el az agyam. De hát ez ilyen nap, és ha nem is fogok igazából semmiről sem írni, azért emlékezetes marad...Legalábbis nekem, hiszen ez az első. Persze sok minden motoszkál az agyamban és sejtem is azokat a villanásokat amelyeket majd meg fogok osztani a világgal a jövőben, de ez most nem a megváltó pillanatom. Csak ülök a székben, püfölöm a billentyűzet és... nem mesélek.

Majd talán holnap, vagy holnapután. Úgy érzem van miről: zene, film, politika, fradi (bocsi, arról talán a hétvégi eredmény után talán mégsem kéne), szabadság, mely ugye a legfontosabb. Szabadon élni és szeretni, úgy lépni az utcán, hogy tud, a magad ura vagy. Aki élt már az "átkos rendszerben", akinek már korlátozták a szabadságát, az tudja mire gondolok. Még akkor is, ha ezt a szót sokan - csupán politikai megfontolásból - gyülölik. De belül biztos ők is tudják: nélküle már nem lehet élni.