Az utóbbi napok, hetek, hónapok eseményeinek tükrében sokan talán furcsállják, hogy miért nem a hazugságok vásáráról írok a hiúságok helyett. Pedig akik ismerik W.M. Thackeray híres regényét a Hiúságok vásárát, és ha jól belegondolnak, nincs is olyan nagy különbség a két szó között, főleg ha azt vesszük, hogy Becky a regény hősnője mennyi képmutatás és hazugság árán próbálja elérni álmainak beteljesülését, az anyagi jólétet és a társadalmi felemelkedést.
Pedig Beckynek még nem is álltak rendelkezésre a politika kiaknázatlan lehetőségei, ő csak a szellemességét, a csáberejét és a nőiességét vetette be a 19. század elején célja elérése érdekében.
Manapság meg elég a politika közelébe lenni és kiaknázni a tálcán kínált lehetőségeket. És itt nem csak Zuschlagról van szó. Talán már történelem, de nem szabad elfelejteni az Antal-kormány kárpótlásán "megzsírosodó" kisgazdákat, a Horn-kormány idején kipattanó Tocsik ügyet, az Orbán kormány hírhedt Apeh akcióját, vagy a fidesz közeli fantomcégek több milliárdos áfa csalását sem. Talán ezért is vált hiteltelenné a mostani politikai elit.
Tudom, hogy az egész történetet beárnyékolja Gyurcsány hazugsága, de az ő bűne "csupán" annyi, hogy volt olyan hülye, hogy beismerte. A másik bűne meg az, hogy a beismerést nem követte lemondás. Persze attól még nem változott volna meg semmi, a másik oldal képmutató emberei továbbra is a bevált demagóg eszközökkel, nyájas ígéretekkel gyűjtenék továbbra is a szavazatokat. Legfeljebb a támogatott erőszakot sem lehetett volna látványosan becsomagolni. Talán elkerültük volna a civil jogászokat, a még civilebb gárdát, és talán nem ismertük volna meg a pattogó gumilövedék európai útját sem. Ha belegondolok, ennyi talán elég is lett volna ahhoz, hogy ma valamivel mégis csak békésebben éljünk. De Gyurcsány maradt, mert amit Thackeray már régen sugall: a hiúság és a hazugság nincs messze egymástól. És nemcsak Gyurcsánytól, de Orbántól sem, aki minél hamarabb vissza akar jutni az őt megillető trónra.
Épp úgy, ahogy Becky, aki az elvesztett napóleoni háború után ismét a nyomor és a pénztelenségbe süllyed, de aki ettől még elszántabb lesz, hogy ismét visszakerüljön a Londoni előkelő társaságba. Mert biztos abban, neki ott a helye még akkor is, ha ezért később túl nagy árat kell fizetnie.
2010-ben, meg lehet, hogy nekünk kell sokat fizetnünk. Hiszen hasonlóan a Medgyessy-kormányhoz, az ígéreteket be kell majd váltani. Az meg ismét plusz pénzbe fog kerülni és egy újabb megszorítási csomagba. Könnyű lesz majd a jól bevált eszközzel az előző kormányra fogni a hibákat, de attól még nem fog javulni az átlag ember közérzete. Legfeljebb közönyösebbek leszünk és nem fogunk az utcára vonulni; főleg nem tv székházakat szétverni.
Talán csak azért, mert átérezzük Thackeray regényének örök érvényű igazságát, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg:
"Ó, hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?..."