Csak a Fradi és semmi más

2008/02/13. - írta: lalolib

Bár az adóbevallások idején nem nagyon van időm, de most néhány perc erejéig mégis megszakítom az APEH feltöltéseket (talán feltörni is jó lenne, de hát az tudjuk, mások már megtették) és utat engedek saját örömömnek. Ma délelőtt 11 óra után végérvényesen elkelt a Fradi!
Hosszú és elég sok akadállyal nehezített út vezetett el idáig, de most úgy gondolom, a múltat végérvényesen le kell zárni. Elég volt az egymásra mutogatásból, elég volt a kassza kiürítéséből, elég volt az acsarkodásból. Most végre olyan ember kezébe került a klub aki végre tudja mit akar és van is hozzá elegendő pénze. És remélem bátorsága és kitartása is.
Biztos vagyok benne, Kevin McCabe azért nem ismeri teljesen a mai magyar valóságot. Még szerencse, mert akkor lehet, hogy másképp dönt. De hát kemény üzletember aki biztos nem ijed meg saját árnyékától. És azoktól sem akik már gyülekeznek az ablaka előtt. Nem kérte őket senki, de imádnak bekiabálni, imádják rontani a friss levegőt. Mint most Muszbek Mihály. Az ég világon semmi köze a Fradihoz, de már okoskodik. Árnyaltan már szélhámosnak titulálta McCabe-t és biztos benne, hogy nem lehet megmenteni a Fradit. Szerintem csak órák kérdése és megszólalnak a hongkongi svájciak is magyar sapkában, hogy tévedés az egész, és mégis övék a Fradi. Utánuk biztos jön majd Kolláth csokornyakkendő is aki már fogalmazza beadványát az alkotmánybíróságnak, vagy mivel lassan már sejtelme sincs arról, hogy mit csinál, a WADA-hoz fordul, mert biztos benne, hogy reggel nem tudott elegendő anyagot produkálni. És még nem is beszéltem politikáról, de talán most őket elfoglalja saját hülyeségük. Mert azért van itt Molotov-koktél, kordon építés és bontás, név szerinti szavazás, tüntetés és rendőrgyilkosság, lemondatás és leváltás. De most igazából egyik sem érdekel.
Hiszen huhogók voltak és lesznek is, a politikai kupleráj és eltart még néhány száz évig, de most tényleg nem ezek a fontosak...Csak a Fradi és semmi más.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr33337557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fradiszív 2008.02.13. 14:07:24

Örömteli nap! Történjen bármi a Fradi örök marad. A Muszbek és a többi barom meg álljon sorba az újpesti stadion előtt bérletért és ne üsse a bunkó képet a Fradi ügyébe! Hajrá Fradi, Hajrá McCabe!

Sandokan 2008.02.13. 14:46:14

Nem szégyellem, de mikor olvastam a hirt kicsordult a könnyem! Nejem mondta is, hogy de szép lenne ha egyszer ő érte is ejtenék néhány könnycseppet. Hajrá FRADI! Mindörökké.

Maszkulin 2008.02.13. 15:28:21

Egy élet, egy érzés, egy más világ. Ez a Fradi. Muszbek meg menjen a p....ba.

Xénia 2008.02.13. 15:35:35

Végre a gyurcsány is rájött, hogy az orbánt még letudja nyomni, de a fradistákat nem! Egy életem egy halálom, a fradit igenis imádom!

szebeni 2008.02.13. 15:38:55

Én ismerem az angol terveit. Felszántja a pályátokat és sóval meghinti, hogy még véletlenül sem rúghassatok labdába. Esetleg elad benneteket Rákospalotára!!!!

Raceway 2008.02.13. 15:42:18

Lila majom kussolj innen!

Rezonátor 2008.02.13. 18:07:44

Köszi Raceway, hogy helyére raktad a lila majmot! úgy látszik fáj neki, hogy a magyar foci visszakapja a Fradit. Nélkülünk úgyis csak vegáticó az NBI. Gondolom mennyire fájhat a Kovácsnak az McCabe szerepvállalása! Mi fradisták nem felejtünk. Amikor a Kovács (a majmok jelenlegi fönöke) volt az aki annyira harcolt a 50 milliós büntetésért, mert minden áron ki akarta nyirni a fradit.

tesoka 2008.02.13. 22:16:21

Hajrá Fradi! Milyen szép is ez a mai nap! Csak ne lennének szebeni hangulatrontók! De se baj! ma még neki is megbocsájtunk! mert tudjuk, hogy Fradi volt, Fradi van és Fradi lesz!!!!!!

csá_bús 2008.02.17. 09:50:10

szebeni savanyú a szőlő!!! Hiábavaló volt a Muszbek + a Mészőly féle alakok és a FRADI körül lebzselő ingyenélők kártékonykodása!!!
FRADI volt FRADI lesz , míg a földön EMBER lesz!!!
Lehet ellendrukkerkedni, csak azért is FRADI!!!
Max. 3 év és BL.
süti beállítások módosítása