Robert Merle világhírű regényében csak két nap az élet, és a történet is a második világháborúban játszódik a napsütötte tengerparton, mondókám egy kicsit mégis asszociál az akkori történésekkel. Itt most hét napról van szó, és valójában nem az életünk függ tőle annak ellenére, hogy vannak politikai erők akik már háborúként élik meg a népszavazás kérdését.
Mert mi is történik Merle regényében? Ott francia és angol katonák várják szívszorongva a behajózást. Előttük a kék tenger, mögöttük a közeledő német hadsereg, miközben felettük horogkeresztes bombázók húznak el vészjóslóan. Ebből a lehetetlen helyzetből ki akar törni négy katona. Két nap alatt megjárják a poklot, megpróbálnak mindent, csak hogy élhessenek tovább, hogy válaszokat találjanak a háború borzalmaira.
Ha most a történetet átültetném a mai környezetünkbe elég bizarr összefoglaló állna össze: itt most a kormánypártiak valamint a háziorvosok egy része várja szorongással a jövő vasárnapot. Előttük lebeg egy eltervezett jövőkép, de hátuk mögött ott liheg a jobb oldal népes serege, miközben ha nem is az égen, de közvetlenül közelükben masíroznak a fekete ruhás gárdisták. Akaratlanul is felvetődik a kérdés: vajon ki lehet ebből az össznépi kelepcéből békésen szabadulni? Vagy annyira elzártuk a józan eszünket, hogy az már képtelen megtalálni a békességet?
Egy hét múlva sok minden kiderül. Talán még az is előfordulhat, hogy az emberek inkább puncsos sütit fognak majszolgatni a vasárnapi ebéd után, és messze elkerülik egy politikai puccs kísérletben való részvételt. Tudom, a nemzet vezére másra értelmezte a politikai puccs kifejezést, de mivel az már oka fogyottá vált, nem csodálkoznék rajta, hogy lelkes szóvivője átemelné főnöke nem éppen Kazinczy-díjas értelmezését az előttünk lévő hét történéseire. Mert már nincsenek illúzióim, tudom milyen egy hét vár ránk. Lesz itt majd szó mindenről, csak arról kevés ami miatt az urnákhoz rángattak minket. Mert az már tény, itt nem a vizitdíjról és a tandíjról van szó, hanem egyszerű Fradi-Újpest derbi visszavágójáról. Ebből következik, hogy a mérkőzés lefújása után biztos lesznek utcai összecsapások is, hiszen ennek már szinte történelmi hagyományai vannak. Jönnek a "puccsos-koktélok", a masírozó gárdisták, a megszámozott rendőrök, a régi átkos rendszert kiszolgáló tojásdobálók hada, a katasztrófa-turisták akik néhány hónapos csemetéjüket babakocsiban tologatják a röpködő kődarabok között és biztos lesznek vérző fejű politikusok és az őket lelkesen kiszolgáló jogvédők is.
Már csak hét nap hátra ebből a zavaros, tudathasadásos magyar valóságból. Pedig tehetnénk ellene. Élvezzük inkább a tavasz simogatását és ne figyeljünk azokra, akik nap mint nap halk kopogás helyett dörömbölnek az ajtónkon. Ne járjunk úgy, mint Merle regényének kitörni akaró katonái, akiknek csak két napjuk volt az életre, mely tele volt izgalommal és fordulatokkal, küzdelemmel és meghátrálással, de volt benne remény és szeretet is egyszerre.
Szerencsére a mi életünk nem lehet csupán két nap, de hét nap sem. Hiszen Abraham Lincoln szerint a legvégén nem az fog számítani, hogy mennyi év volt az életünkben, hanem hogy mennyi élet volt az az eltöltött években.