Szombaton este véletlenül kapcsoltam át az M1 esti műsorára. Persze tudtam, hogy a Jóravaló feleség lesz Jennifer Anistonnal, de a filmet nem ismertem. Nem is olvastam utána, úgy gondoltam majd Jen mókázik egy jót és kellemesen el telik az este. Jen nem mókázott, de az este a film miatt kellemesre sikerült...No meg tanulságosra.

A kezdeti hangulathoz hiányzott a kóla és a pattogatott kukorica, de elég volt néhány perc a filmből és máris magával ragadott. Felrúghatjuk eddigi szürke életétünket, tartalmatlan kapcsolatainkat egy szivárványosnak képzelt jövő érdekében, vagy meggyőzzük magunkat arról, hogy tulajdonképpen a szürke is egy jó szín? Tényleg barmok vagyunk és nem vesszük észre hétköznapi életünk sivárságát? A film nézése közben nekünk is nagyon el kellett gondolkodnunk: valójában valamilyen módon mindannyian menekülni próbálunk ebből a nyomasztó világból? Vagy csak Justine bújik el valótlan szerelmi viszonyban? Aztán ott a férj, Phil, aki sivárságát a marihuánában temeti, Holden, a fiatal szerető pedig novelláiban keresi a kiutat. És Bubba a barát, aki együtt tépi szét az agyát Phillel, miközben a barátban keresi önmagát és akkor érzi életében először gyöztesnek magát amikor rákényszeriti Justint a szexre? És mikor végre dönteni kellene, hőseink közül mindenki rosszul dönt, így a végén úgy változik meg minden, hogy szinte minden ugyanaz marad. Justine szavaival élve: barmok maradtak és tovább kérődztek életük sivárságán. Egyedül talán Holden próbált kiutat találni, de Justine gyávasága végül is egy pisztolylövéssel az övé is tévútra jutott. És Justine? És Phil? És mi magunk vajon jól döntünk amikor megpróbáljuk életünket helyes irányban terelni? Vajon ha mi is odaérünk az útelágazáshoz, mi is inkább megfordulunk és visszatérünk a sivár, de biztos jelenünkhöz és nem is próbáljuk megérinteni a kinálkozó jövőt?