El vagyunk cseszve

2007/07/13. - írta: lalolib

"Ha a társadalmi-szociális környezet ötven százalékban felelős az egészséges testi-lelki fejlődésért, akkor Horváth Ágnes a ma felnövő embermillióknak legalább felét mérgezi azzal, hogy nagy nyilvánosság előtt teret ad, nevét adja, jelenlétével megerősíti a kórfolyamatok terjedését" - olvasható Nagy Attila debreceni orvos, közíró cikkében.

Hirtelen felindulásból írni akartam néhány mondatos "szösszenetet", de hamar rájöttem: itt már nem lehet mit csinálni. Végérvényesen el vagyunk cseszve - mondta lesújtva Julia Roberts az egyik filmjében. Ott csak magánéleti válságról volt szó, de itt nálunk már sokkal többről. Ezt erősítette meg egy reggeli hír mely szintén Debrecenhez kötődik. Egy kertvárosi (olyan újgazdag réteg) lakóközösség tiltakozik az ellen, hogy kézművességgel foglalkozó, de fogyatékos felnőttek költözzenek oda. Mert féltik tőlük a nyugalmukat, a gyerekeik biztonságát. Mert aki egy kicsit "más" az már gyanús: pedofil, erőszakoskodó, "rendőrökkel táncoló", újságírót verő, szőrös és szemüveges liberális bácsi, embermilliókat mérgező miniszter...Csak egy a baj mostanában. Mindennapjainkat nem a "mások" és a fogyatékkal élők rombolják, nem ők kerülnek összetűzésbe a rendőrséggel, nem ők dobálnak tojással, nem ők ugranak gyerekeikkel együtt a halálba, nem ők közlekednek ámokfutóként az országutakon, nem ők rohamozzák meg az MTV épületét, és nem ők engedik egy magát közírónak vélő orvost a kamara honlapja közelébe. Gonoszul írhatnám, hogy nem is a "mások" a "mások", de most talán inkább Julia Robertsnek van igaza.

Végérvényesen el vagyunk cseszve.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr99117259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mora Kriszti 2007.07.13. 11:21:27

Ismét én, de most vitatkoznék veled. Vagyis inkább szeretném azt érezni, hogy nem vagyunk elcseszve végérvényesen...Mellesleg az Álljon meg a nászmenet-ben mondta ezt a mondatot, és nem ránk, magyarokra értette. Legalábbis remélem.

fenyi · http://fenyi.blog.hu 2007.07.13. 11:41:48

Reggeli hírekben hallottam én is a debreceni esetről, mely a miniszter asszonyt gyalázó írásánál is szörnyűbb. Hiszen az előbbi a politika melléktermése, de az utóbbit mi, hétköznapi emberek követtük el. Egyszerűen fel nem foghatom, milyen emberek laknak abban a közösségben? Utána néztek a dolognak vagy csak jó magyar szokás szerint csipőből utasították el a fogyatékos emberek közelségét? (Zárójeles megjegyzés: a nagybetűs Fenyi nem én vagyok!)
süti beállítások módosítása