Elképedve olvasom, hogy az ukrán Sahtar Donyeck megvásárolta a mexikói Castillot, évi 2,3 millió eurós fizetést adva a nagyszerű focistának. Akik látták a Copa America-t azok tudják kiről van szó. A braziloknak lőtt álomgólja még jobban emelte az ázsióját, több nagy európai klub is ki vetette rá a hálóját, de az ukránok nyertek. Erre kaptam fel a fejem. Az még OK!, hogy gazdasági (vagyis inkább pénzügyi) okok miatt Ukrajna EB-t rendezhet majd, de valójában szinte semmijük sincs. Vagyis van már Castillo. Igaz, ő mexikói, de mégis csak az ukránok halászták el, ráadásul a Manchester City elől. Ahogy előlünk a foci EB-t. Hogy végül is miért érdekel engem ez a vásárlás? Mikor olvastam a hírt, egyből eszembe jutott egy Sport tévés összeállítás mely azt fejtegette, hogy a szomszédos országok vajon miért állnak sokkal, de sokkal előrébb a foci területén. Sorra mutatták be a román, a szlovák, az orosz, az ukrán, a szerb klubcsapatokat, akik mögött milliárdos vállalkozók állnak. Olyanok, akik mellett Demján és Várszegi is csak ajtónyitogató lehet. Nem beszélve Csurcsány, Kóka, és az Orbán család vagyonáról, amit oly sokszor emlegetünk, a legtöbb eseben pejorativ értelembe. Tudom, nálunk is vannak hibák. Tudom, sokan gazdagottak meg a rendszerváltás hajnalán az ügyeskedésekből, de azt is tudom, hogy közülök már sokan halottak (nem éppen természetesen módon) vagy börtönben ülnek, vagy valahol a világban menekülnek. Lehet szidni a mostani rendszert, mert lehet hallani visszaélésekről. De! Nálunk azért messze nem olyan rossz a helyzet mint a volt keleti blokk országaiban, ahol a változások szele nagyon hamar európai mércével is tekintélyes gazdagságot hozott néhány vállalkozónak, és szegénységet a népnek. Arra meg gondolni sem akarok, hogy ezek a milliárdosok nem is ügyeskedve és feketén szerezték a vagyonukat, hanem mert szépek és okosak. Szebbek és okosabbak, mint mi. Mert akkor tényleg nagy a baj.