Viktor elhagyta az országot. Nem először és nem véglegesen. Pedig itt nagyon rosszul érzi magát. Mert állandóan aggódik. Nemcsak a győri polgármestert támogatók "gyurcsányi hazugsága" miatt, de az ország sorsa iránt is. Mert most nagyon rosszul mennek a dolgaink.
Magyarországon most egy destabilizációs folyamat zajlik, amelynek két gyökere van, egyfelől a gazdasági sikertelenség,  másfelől egy hitelességi válság. Hiszen a kormányzatot szavahihetetlennek, hipokritának tartják az emberek. És politikai változás nélkül nem lehet stabilizálni a helyzetet, "új választásra, új politikai döntésre, új fölhatalmazásra, új kormányprogramra van szükség".
Még szerencse, hogy Viktor szerint Washingtonban is látják, hogy "Magyarország leszakadófélben levő ország". Ennyi volt, szedhetjük a sátorfákat, áshatjuk a gödröt.
Most már nemcsak Kovács Ágit sirathatjuk hanem saját sorsunkat is.
Mert ha már Amerikában is ilyen kiábrándítóan vélekednek rólunk, akkor tényleg itt a vég. Mert Viktor ezt a rémisztő általánosítást szűrte le látogatása alkalmából. Biztos feltöltődik az amerikaiak lehangoló véleményétől és újult erővel lát neki a kormány távozását és előre hozott választások kiírását sürgető beszédei megírásához. Talán karácsonyra is tartogat valami ajándékot, mert ugye másra úgy sem jut majd. Már pakolnak össze a multik, zárnak be a bevásárló centrumok, mert vevő itt nem lesz, mert annyira leszakadunk, hogy már gombot sem tudunk venni.
Még jó, hogy van aki tartja bennünk a lelket és aki még Washingtonból is üzen az országnak: Hajrá Magyarország, Hajrá Washington!
És főleg hajrá Fradi, mert ez nekem Viktorunk üzengetéseinél sokkal fontosabb. Még akkor is, ha kedvenc csapatom is olyan, mint ahogy hazánkat egyesek látják Amerikában, másodosztályú. Egy valami azért vigasztal még: tudom, hogy Amerikában is sokan vannak olyanok, akik még mindig bíznak a csapatban és bíznak abban, hogy jövőre már újra az elsőosztályban fogunk szerepelni.
Mert egyszerűen ott a helyünk.

A vadászat eme válfaja igazából a középkorban volt divatos, bár gondolom a királyi fenségek országaiban még napjainkban is űzik. Mostanság meg már nálunk is divatban jött.  Azzal a különbséggel, hogy míg régen a vadász repítette útnak a sólymot, most a madár gondolta, hogy önálló útra tér. Annak ellenére, hogy éppen ő nyilatkozta, hogy az eredmények eléréséhez nagyon kevés az eszközkészlete. Mert van ugyan vastag csőre és nagyon éles karma, de őt most csak arra tartják, hogy repkedjen a magasban és fentről figyelje az alatta történő világot.
Néha ugyan lecsapott és jól odamondogatott a kormánynak és egy kicsit az ellenzéknek, de ezzel csak azt érte el, hogy még jobban szétszakította az országot. Pedig tényleg nem ezért "tartjuk".
Talán ezen akadt ki egy történész a napkelte műsorában és talán ezért ragadtatta el magát és ezért nevezte egyszerűen csak "beszari alaknak". Mert nem arra használja hivatala tekintélyét amire azt igazán létrehozták. Belőle soha nem lesz Göncz Árpád és Mádl Ferenc. Pedig mindketten egyfajta ideológiai irányban elkötelezettek voltak, mégis felül tudtak ezen emelkedni. A népszerűségi lista náluk soha nem Győzikével kezdődött, hanem velük. Mert ez így természetes, mert az ország alkotmányos berendezkedése olyan, hogy a köztársasági elnök tényleg mint egy sólyom, magasra felemelkedve kell, hogy szemlélje és védje az országot a ragadozóktól.
Mert azok most vannak bőven.
Vannak olyanok is akik most úgy gondolják - eléggé kulturálatlanul -, hogy egy szárnyait vesztő sólymot "beszarinak" neveznek. Ahogy lenni szokott, egyből előre is tört egy médiaguru az ország jobbik feléről és bepanaszolta magát a műsort. Nem a tényleg bunkón viselkedő történészt, hanem a napkeltét. Azt a műsort amit ugye a jobboldal eleve bojkottál. Persze ha belegondolunk jól is teszi, hiszen így a szintén "beszari" újságírók folyamatosan a kormány hibáiról és baklövéseiről értekeznek, ezzel úgy segítik a jobb oldalt, hogy annak még a száját sem kell kinyitnia. A szájtépés úgyis szóvivői kiváltság amit egy ifjú tanonc (no nem Harry Potter mert ő legalább megtanulta a szakmáját) kisajátított magának.
De most maradjunk inkább a sólyomvadászatnál, ahol miután a vadász magasba röpteti a madarát, mindenkinek meg van a feladata. A sólyommal meg kell tanítani, hogy bízzon a gazdájában és a kutyájában. Tudnia kell, hogy a zsákmányt kutatják fel neki és ha sikerül a vadászat, akkor majd ehet ő is. Csak így tud részese lenni a sikeres vadászatnak.
Ez nem példabeszéd (és nem is írói munkásságom része), csupán értekezés a solymászatról, hogy mindenki azt a szerepet töltse csak be, amire kitalálták és nem arra, amit ő akar kitalálni magának.

Zajos, ingerült hónapokat hagytunk magunk mögött. Volt itt hazugság, ígéret, könnygáz és vér. Most talán nyugalmas napok jönnek. Mindenszentek és a halottak napja hagyományos megemlékezésünk, melyhez mindannyian kötődünk. A halottak napja őszi ünnep: hordozza az elvégzett munkát, a beérett gyümölcsöket, a megszolgált termést; ugyanakkor az elhulló levekben az elmúlást is idézi. A halottak napja lehet egy visszapillantó tükör, mely vizsgája a szemnek, az emberségnek.
Most meg kell, hogy álljunk. Most nem figyelhetünk a napi gondokra, most nem foglalhatja le tudatunkat saját életünk gondja.
Mert ezek a napok végre nem csak az élőkről szólnak. Nem rólunk, nem azokról akiket szeretünk, vagy éppen nem kedvelünk. Most az emlékezés ideje jött el. Ami szép benne, hogy nem kell megmagyarázni ezt az ünnepet. Nem kell történelmi vagy politikai eszközöket igénybe venni, nem kell belemagyarázni a ma igazát a múlt tragédiájába. Ettől lett tiszta és érzékeny ünnep. Mert mindannyian tudjuk, az életünk örökké változó, mint ahogy a fák levei sem maradnak mindig zöldek; elsárgulnak és lehullnak, utat engedve a tavasszal keletkező új életnek. Minden küzdelmünk, szenvedésünk a halál pillanatában már csak mások emlékezetében fog tovább élni. Pontosan úgy, ahogy a mi emlékezetünkben élnek halottaink. Talán tudatunk önzősége miatt emlékezünk, hiszen tudjuk, ha elfelejtjük halottainkat, azzal saját magunkat is a felejtés homályába rejtjük. De Byron szerint a szív a tudat előtt halad és nem engedi meg az önzést. Még akkor sem ha tudjuk, létünk másodpercek alatt elillan a semmiségben és porrá válik minden, amit jelentettünk a világnak. Ha azonban a szívünkre hallgatunk és megőrizzük a múlt emlékét, saját bizonytalan jövőnk is bizakodással tölthet el.
Emelkedjünk fel az emlékezés szárnyán, és ha megtaláltuk halottaink emlékét, szálljunk alá, gyújtsunk meg egy szál gyertyát, helyezzünk el egy szál virágot és fogadjuk be a múltat, az elmúlást. Mert a múltunk is mi vagyunk, és a jövőnk is mi leszünk.
Ezekben a napokban talán csendben emlékezhetünk.

"Ó hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk,
Dobjuk el a tettető álarcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk."
(Ady Endre)  

Akik régebben is járták még foci meccsekre, azok bizonyára emlékeznek rá, hogy egy-egy bírói tévedést akkor is bekiabálások színezték. Persze az elkúrtuk szóalkotás előtt még finomabban fogalmaztunk: szemüveget a bírónak! Volt néhány bátrabb is, de akkor még ügyelni kellett a szavakra, nehogy az elvtársak másképp értelmezzék és egy meg nem adott tizenegyes miatt másnap fekete kocsival jöjjenek egy kis külön órát tartani.
Napjainkban már mást kiabálnak. Elnézve az állami ünnepeket megzavarókat - már életkoruk miatt is -, a "szemüveget a bírónak" időben vagy szocialista brigádvezetőként vagy háztartásbeliként intették le, vagy jelentették fel a hangoskodókat. De most hagyjuk a múltat.
Olvasom Morvai Krisztina Corvin közi beszédét. A független jogásznő azt találta mondani, hogy 22.-én este nem volt Molotov-koktál és nem gyújtogattak autókat, csak néhány fiatal elázott az esőben. Erre meg a média híradásaiban láttuk a dobálókat, az égő autókat. Sejtem, hogy Morvai szerint ezeket a képeket csak összevágták, persze Gyurcsány megrendelésére. Így legalább tűzijáték színezte az Operába való menetet. Mellesleg mondva azért az így agyament dolog volt, hogy néhány páncélozott autó miatt lezárják fél Pestet. Morvai kijelentésben nem is hazugság és a ködösítés a szomorú, hanem az, hogy ezt egy olyan független jogász mondta, aki egy éve még tökéletesen látta a rendőri túlkapásokat. Tudom, azóta eltelt egy év és úgy látszik a független jogásznőnek nem csak az agyára, de a szemére is ráment a hülyeség.
Szemüveget ajánlanék Morvai Krisztinának, de már nincs olyan erős diopria, mely megoldaná a független jogásznő vakságát.

Módosítás:
Többen figyelmeztettek - a hangnem stílusát én nem veszem át -, hogy pontatlanul vettem át az idézetet. Amit persze lehet így is, és úgy is értelmezni. Nem akarok nyelvészkedni, de mit is írt pontosan Morvai Krisztina a nyilt levélben?
"Ön és tettestársai ismét önkényes bebörtönzésekkel próbálkoztak tegnap éjjel. Másfél órán át, zuhogó esőben, jéghidegben kellett terpeszállásban a házfalat támasztania hét fiatalnak. Nem, Gyurcsány Ferenc, nem dobáltak Molotov koktélt, nem borogattak autókat, nem voltak erőszakos csőcselék. Ne próbálja ismét megvezetni a magyar embereket és a világ közvéleményét."
Mit is állít az idézet? Burkoltan annyi, hogy 22.-én este nem történt semmi, csak meghurcoltak 7 ártatlan és vízes fiatalt. Kérem, olvassátok el a harmadik mondatot. Ha egyértelműen a hét fiatalra gondol Morvai, akkor mint jogász, kéne tudnia, pontosan kell fogalmazni. Egyértelműen így hangzana a mondata: Nem, Gyurcsány Ferenc, ŐK nem dobáltak Molotov koktélt, ŐK nem borogattak autók, ŐK nem voltak erőszakos csőcselék. Ezzel a kiegészítéssel egyből el is tudta volna határolni az ártatlanul falat támasztó fiatalokat, az igazi csőcseléktől, az igazi Molotov-koktált dobáloktól, az igazi rongálóktól.
De erről hallgat a levél. Vajon miért?

Egy büntető bíró is nagyot alkotott a héten. Torokczkai Lászlót (aki még Tóth Lászlónak született, de az a név nem volt nagyon magyar, ezért kellett egy "i-re" végződőre cserélnie), akiről megállapította, hogy bűnös, egy hanyag mozdulattal szabadon engedte és visszaadta az ügyet az ügyeszségnek. Torokczkai-Tóth László meg hősként jött ki az épületből, több száz médiacsótány villodzó vakuinak kiséretében. Persze bűnös és több évi börtönt is kaphat. Majd valamikor, talán néhány év múlva. Addig meg tovább gyárthatja a Molotov-koktélokat. Ha így halad, talán még Hollywood is felfigyel rá és Tom Cruise főszereplésével elkészül a Koktél 2, avagy miért vagyunk olyan hülyék, hogy koktélokat dobáljunk egy vízágyú elé? című filmeposz. Talán még Dobó Kata és Csányi Sándor is kaphatna szerepet benne. Ennél azért van még nagyobb jogi baromság is: Budaházy lakhelyelhagyási ügye. Bencze főzsarú szerint azért nem lehetett letartóztatni a nyilvánvaló szabálysértés miatt (pedig még el is takarta a fél arcát), mert erre a rendőrségnek egyszerűen nincs joga. Ahhoz egy újabb bíróság végzés szükséges. Egy ilyent meg késő este csak az amerikai filmekben lehet beszerezni, hazánkban nem.
Végül itt van szeretett szóvivőm, Szijjártó polgártárs, aki már alapból szemüveget visel. Rossz akarói szerint csak azért, hogy tanultabbnak látszódjék. Szerintem meg az elmúlt egy év napi gyakoriságú nyilatkozait már a szemei sem bírták elviselni. Most éppen az ország megmentőjének kelt a védelmére. Ugyanis az a gonosz APEH hálójába esett Orbán Viktor. Épp úgy, mint bárki ebben az országban. Köztük én is, sőt engem még az Állami Kincstár is ellenőrzött a gáztámogatások ügyében. Nekem nincs ugyan szóvivőm, de gondolkodtam, hogy az adatvédelmi biztoshoz fordulok, jogosnak vélt félelmem miatt. Ehelyett inkább a papírjaimat mutattam meg mindkét helyen, mert állampolgárként ez a kötelességem. Ahogy Orbán Viktornak is ez lenne. Azért mert ő pártvezér, talán nem kerülheti el az ellenőrzést. Tudom, hiszen Szijjártó szemüveges polgártárs felhívta a figyelmünket arra, hogy ezt bizony Gyurcsány rendelte meg. És akkor mi van? Ha valaki tiszta, és Viktorunk biztosan az, akkor bemegy a hivatalba, bemutatja a papírjait és kész. Legfeljebb emlékezteti az APEH ügynökeit, hogy volt itt egyszer egy "adategyeztető éjszaka" és ha emiatt eltűnt néhány irat az csak a hanyagság rovására írható. Azon persze el lehetne gondolkozni, hogy ha egy volt miniszterelnök, jelenlegi pártvezér ki akarja vonni magát az ellenőrzés alól, akkor hogyan várható el a halandó közembertől, hogy ne "szemüveget a bírónak" kiáltással hárítson el magáról minden felelősséget.
A válasz most nagyon egyszerűen megfogalmazható: sehogy.

Egyszer egy kritikus megkérdezte Samuel Beckett-től, ugyan mondja már meg kit, vagy mit értett Godoton. Az író drámaköltő azt válaszolta: "Ha tudtam volna, megírom a darabban." Becket abszurditásának, hogy az olvasót a lét értelmetlenségével szembesíti azáltal, hogy akire mindenki vár, nem hús-vér ember, nem is egy megfoghatatlan ideológiai szellem, hanem egy vákuum, ami sosem jön el.
Mi köze Beckett-nek és főleg Godotnak 2007 Magyarországához? Ha ismerjük a darabot és éljük zaklatott napjainkat, hamar rájövünk, hogy nagyon is sok. Hiszen a darabban az emberi kapcsolatok teljes felbomlását látjuk, ahol a harag és a düh játssza a főszerepet, a nyugalom és megegyezés helyett. Ma, október 23.-án reggel, a tegnap esti balhék után és a várható mai esték zavargások előtt, valahol én is Godotra várok. Még akkor is ha tudom, egyhamar nem jön el. Beckett szerint, soha. De ő olyan messzire jutott az emberi élet elkorcsosulásának bemutatásában, és olyan általános érvénnyel fogalmazta ezt meg, hogy az emberi világ ezen az úton, ebben az irányban továbbmenni már nem tud. Körbezárta önmagát, a lehetőségeit, a boldogulását.
Ahogy mi is körbe zártuk az életünket. Haraggal, keserűséggel és egy jó adag erőszakkal.
És itt nem csak a molotov-koktélt a rendőrök közé dobálokra gondolok. Nézzünk szét mindennapjainkban, az ingerültségünkre, a mindenre csak a nemmel felelők hatalmára, az elkúrok felelősségére. Az egyik a fél ország rendőrségének biztosítása közepette mondja el ünnepi beszédét, a másik 2008-at a terror évének jelöli, a harmadik megpróbálja felmenteni a tavalyi garázdákat. A nagy vezér még hátra van, ő valahol délután fog több százezres tömeg előtt lelkesítő beszédet mondani. Bejelenti majd az első győzelmet az aláírások meglétét és egyből le is vonja majd a következtetést: ennek a kormánynak mennie kell. Pedig ő is tudja, ez is csak üres fecsegés - épp olyan mint az Operaházban elhangzottak -, és csak arra jó, hogy a hiábavaló próbálgatásokat valamivel fedezni lehessen.
Pont olyan mint a műben Estragon aki állandóan föl-le húzza cipőjét mert képtelen eldönteni menjen vagy maradjon. Magyarul, hívja csatába a híveit, vagy csak tovább hülyítse őket.
Csak reménykedem, hogy az utóbbiról van szó. Mert a Godotra várás már teherként nehezedik a vállunkra. Valahogy fogadni kéne, de ahhoz, hogy megérkezzen, rendezni kéne a dolgainkat. Nem az utcán, és nem is erőszakkal. Talán okulni kéne a történelmünkből és fel kéne idézni egy 1867-es évet. Persze ehhez olyan politikusokra, olyan államférfiakra lenne szükség mint akkor. De most nincsenek ilyenek és talán ezért várok Godotra.
Mert attól tartok, hogy ma nem jön el. Ezért nem szeretem most Samuel Beckett írását, sőt talán soha sem szerettem. Mert a darab valamiféle végső állapotról szól: az egyéni élet végső szakászáról, amikor már semmit sem tudunk megváltoztatni. Tehetetlenek vagyunk, mert a fizikai és szellemi képességünk jó részét és az illúzióinkat elvesztettünk.
Ide sodort minket a rendszerváltás 17 éve.
Csak vergődünk saját magunk ásta csapdáinkban és az utcán keressük a megoldást. A politikai életünk két nagy szereplője lassan már olyan, mint a darabban Pozzo és Lucky, akik a nagy várakozás közepette teljesen elkorcsosulnak. Az elején még kedveljük őket, hiszen  poénkodnak, tréfálkoznak, de ahogy rájönnek, hogy Godot talán nem is fog eljönni, erőszakossá és kibírhatatlanná válnak.
Pedig Godot éppen miattuk nem jön el.

Ma reggel egy jósnő állított be az üzletbe. Eléggé tört magyarsággal közölte, hogy ő bizony lát a jövőbe és megmondja mi fog velem történni az elkövetkezendő években. Ezen kívül képes a körülöttem felgyülemlett gonosz  erőket is elüldözni és megtisztítani a karmámat. Persze nem ingyen, hiszen ilyenkor benne is olyan erők szabadulnak fel mely rongálja az egészségét és manapság már a kuruzsló asszonyok is vizitdíjak szednek.
Mikor közöltem vele, hogy én inkább arra lennék kíváncsi, mi fog történni 23.-án, egy kis értetlenséget véltem felfedezni a szemeiben.
- Tudja az 56-os forradalom évfordulóján.
Megrázta a fejét, visszacsúsztatta jóskártyáját a zsebébe, valami értelmetlen igét mormolva a fogai között elment. Én meg ott maradtam a teljes bizonytalanságba. Nem tudtam meg mi lesz velem 2020-ban és tovább morfondírozhattam azon, hogy vajon a körülöttem lebegő gonosz erők miatt emelkedett-e a vércukor szintje hét fölé?
Saját nyavalyáimon túl sajnos azt sem tudtam meg, mi fog történni október 23.-án, a forradalom évfordulóján. Pedig a javas asszony tudhatott valamit. Láttam rajta a bizonytalanságot, a gúnyos mosolyt. Valamit eltitkolt vagy egyszerűen csak féltette a forradalmat.
Mert talán a forradalomnak is van karmája. Hiszen a karma lényege, hogy minden cselekedetnek, gondolatnak, érzésnek és akaratnak van következménye. Ha jók, ha rosszak a cselekedetek, a következmények elől nem lehet elfutni, azokkal úgyis találkozni fogunk, és azok vagy örömet vagy szenvedést fognak okozni. Tehát minden cselekedetünkért vagy mulasztásunkért felelősek vagyunk és viselnünk kell annak következményeit.
A jósnő talán ettől rémült meg igazán. Talán egy pillanat alatt átfutott az agyán a magyar politika állapot és úgy gondolta, az ő ereje nem képes megtisztítani egy ország karmáját. Látta maga előtt a múltat és a jelent is.  Biztosan látott tojásdobálókat, biztonsági őrök által esernyővel védett szónokokat, 56-os hősöket, akiket az akkor még nem is élők fütyülnek. De láthatott elmaradt kézfogásokat, megzavart állami ünnepet, több százezres nagygyűlést ahol magyar zászlók mellett aláírásgyűjtő íveket is lobogtatnak ősz hajú és kurta bajszú ifjú demokraták, rongálókat védő jogászokat és rendőröket védő kormányfőket. Lehetne folytatni a felsorolást, de a végén még az jönne ki, hogy a jósnőhöz hasonlóan bennem is kétségek vannak.
De én bízok a forradalom karmájába.
Mert ha az ember rájön cselekedetének hibás voltára és azt jóvá teszi, fel tudja oldani a vonatkozó karmát és megszabadul annak kellemetlen következményeitől. Ez az, amire a józan és megfontolt embernek törekednie kellene.
Csak egy valamiben nem vagyok biztos: hogy a politikusoknak is van karmája.