Orbán Viktor: Elég volt!

2007/09/18. - írta: lalolib

Kedves Elnök úr!
Meghatódva olvastam beszéde rövidke leiratát. Személyesen nem tudtam ott lenni, hiszen nem zárt be a munkahelyem, jelentem, én még nem élek rosszabbul mint tavaly. Tudom, ez a bűnöm, de valahogy csak el leszek ezzel a tudattal. Az ebédem is kiadós volt, olyan magyaros töltött káposzta csülök pörkölttel megbolondítva. Bár olcsó ruhát ma sem vettem, ezért haragszik is a kínai árus, és hibába vártam a magyar gárda agitációs managert, valahogy engem elkerült, valószínűleg az egyházzal egyeztet, hátha kapnak valahol ingyen termet.
Elnök úr! Tényleg igaza van: elég volt! Ezt most olyan magyar ember mondja, aki nem szeret asztalt borogatni, hiszen kár lenne azért a finom töltött káposztáért, és akinél most betelt a pohár! Igaz gyorsan meg is ittam a tartalmát - tejszínhabos capuccinó -, de akkor is elég volt! A háziorvosom szerint is, hiszen múltkor már 6.8-as cukorszintet mért. És ez akkor is annyi, ha a hatalom "lekezelő pökhendisége" miatt ezért még vizitdíjat is kellett fizetnem. Ráadásul Ön szerint is "cukormázas" ígéretekkel halmoznak el, mely szintén nem használ az egészségemnek.
A tükörbe is néztem, és megállapítottam, hogy annak ellenére, hogy tegnap fodrásznál voltam, meg van mind a két fülem, így hallhattam az igazi magyaros káromkodásokat, szidalmakat melyeket a képviselők kaptam az Országházból kijövet. Tényleg elég volt! Aztán ott vannak a hírTV "bértollnokai", akik ismét forradalmi lázban égnek. És a léhűtők! Olyanok kedves Elnök úr, akik a politika mellett eddig még soha nem csináltak olyant, amit kétkezi munkának hívnak. Jó, jó, néhány éve megragadtak néhány homokos zsákot az árvíz idején, de ezen kívül csak értékeltek.
Bevallom Elnök úr, élősködő is vagyok, mert én is megpróbálok mindent eladni. Tudja, ez a munkám. Az Öné meg az, hogy Battyonyától Nemesmedvesig bőszítse az embereket, azokat, akik nap mint nap dolgoznak, gürcölnek, gyereket nevelnek és szeretnek. Nemcsak a feleségüket, a családjukat, de az országot is. Mert az nemcsak az Öné, nemcsak a fekete ruhásoké, hanem mindenkié. Az enyém is. Mert ahogy Ön szokott fogalmazni: egy az ország. És ez az egyet nem Ön jelenti. Nem is Gyurcsány, aki ugye hazudott, de jó útra próbált térni. Ne gondolja, hogy felmentem, neki már az elhíresült beszéd után egyből le kellett volna mondania. Nem tette meg és ez hiba volt. Talán bízott a keresztényi megbocsátás erejébe. Persze tudhatta, az egyház a megbocsátást is sokféleképpen értelmezi.
Elnök úr! A hazugságoknak tényleg ára van. Erről majd néhány év múlva Ön is meg fog győződni. Amikor majd ki kell fizetni a 16. havi nyugdíjakat, amikor meg kell szüntetni a munkanélküliséget, amikor ki kell nyitni újra a bezárt kórházakat, amikor a háziorvosok zsebéből ki kell venni a vizitdíjat, az egyetemekről el kell vonni a tandij bevételeket, és amikor Felcsútot fel kell terjeszteni az ország fővárosa címre. Sajnos erre még várni kell néhány évet. Tudom Ön türelmetlen ember, ég Önben a tenni akarás vágya és legszívesebben már holnap átvenné a hatalmat, amit mindennél jobban kíván.
Tudja Elnök úr, ezt szeretném én is. Örülök annak, hogy néhány nap múlva tényleg Öné lesz a hatalom. Mert megérdemli. Tényleg! Sokat edzett érte, egyszer talán meg is sérült az ütközet közepette. Felkészült rá és biztos, hogy meg is fogják szavazni.
Felcsút FC várja Önt, mint leendő elnökét. Ezzel irányt is mutat majd Gyurcsánynak, az örök ellenségnek. Gratulálok a leendő pozíciójához Elnök úr. Bízom abban is, hogy az elhatárolódott gárdája majd karantént von Felcsút köré, ha már az Oktatási Minisztériumnál nem sikerült, és senkit sem enged ki onnan.
Így legalább biztonságban lesz Ön is. Talán az ebédje sem fog elfogyni és divatos öltönyeit sem kell majd ócskább ruhákra cserélnie. A Felcsúti csendben egy újabb könyvet is írhat, Elég volt! címmel.
Mert Magyarország szívdobbanása Ön szerint, csupán ez a két szó.

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lalo.blog.hu/api/trackback/id/tr33169727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olasz Bálint 2007.09.18. 20:25:10

Csá Páko

Lantos Évi 2007.09.18. 20:39:56

Hát ez nagyon klassz duma. Tényleg. Nem nagyon érdekel a politika, de ez nagyon jó. Még akkor is ha nekem szimpi a VIktor. Ezért még nem törlöd ki a kommentet ugye?

bogi80 2007.09.19. 09:13:27

Szerintem a Viktor védők nagyon fel lesznek hábogodva. És nem csak azon, hogy nem szereted Viktor, hanem azon is, hogy azt kulturáltan írod le. Ezért külön köszönet! Ez is mutatja a két tábor közötti különbséget.

lippancs · http://blog.lippije.hu 2007.09.19. 10:11:36

Korrekt, profi írás, gratulálok!

schreker 2007.09.19. 10:12:30

Nem szabad azért általánosítani. Abban egyetértünk, hogy kulturált írás, de nagyon egyoldalú még akkor is, ha Gyurcsány ellen is szól néhány mondat. Persze ezzel sincs baj, hiszen nem egyformán értékeljük az országban lezajló eseményeket. Az erőszakot, a Gárdát én is elitélem, de a hazuságot sem szeretem. És ez kormány igenis hazudott és erre nincs felmentés. Azt is tudom, hogy a Fidesz ötlethalmazát sem lehet kivitelezni, de egy más irány, talán helyrehozná az országot és kibillentené ebből az apátiából.

Clarissa 2007.09.19. 10:19:16

Mitől lenne korrekt írás lippancs! Szerinted akkor korrekt valaki ha baromságokat hord össze Orbán Viktorról, aki az egyetlen politikus akiben még hinni lehet!

Vazul 2007.09.19. 10:35:28

lippancs! Gyurcsányoddal együtt neked sem kéne szót kapni! Miért fáj Nektek, hogy Viktor a Felcsút elnöke lett? Jártam már néhányszor itt de többet sem jövök. inkább olyan blogokat olvasok ahol nem hazudnak és nem éltetik ezt a rendörállamot.

molettibaba 2007.09.19. 11:46:10

Höm..rendőrállam..ha az lenne nem lehetne megdobálni a képviselőket mert kapnál egy golyót a szemed közé!
Apátiából?...ennél nagyobb felbuzdulás és intézkedések már rág voltak ebben az országban....szóval itt szó sincs apátiáról!

schreker 2007.09.19. 13:15:49

Ami az apátiát illetti, én arra gondoltam, hogy az átlag magyar szó nélkül türi a buta intézkedéseket. És itt nem a begözölt, tar fejü kopaszokra gondolok. Tandíj, vizitdij, gázárak, nyugdijreform...ezek mindannyiunkat érinti, de bélamúsan elfogadjuk, mert állítólag reformok! Ha bevezetnék a füstadót, már azt sem vennénk észre. Tudom én is, hogy kell változtatni a költségvetési hiányon, de nem lehetne ezt az ellenzék bevonásával? Hátha nekik is vannak jó ötleteik.

ja6ni 2007.09.19. 15:24:49

Még jó, hogy megszólalt Orbán Viktor, mert így, legalább van kivel foglalkozni - gondolom, nélküle halálra unnánk magunkat.

A vitaindító írás alkotója kivágta a rezet, gratulálok neki. Ezzel is hozzájárult egy kicsit a megosztottság elmélyítéséhez, amire nagyon nagy szüksége van az országnak. Lehet, hogy így, hamarabb eljut a megoldáshoz mielőtt még eljönne 2010.

Egyébként jó étvágyat kívánok, csak könyörgöm ne csámcsogjon, /ide hallik/ mert az csúnya dolog.

santiago-toth · http://santiago-toth.blogspot.com 2007.09.19. 15:56:21

Látod, az a baj, hogy megszólalt. Vagyis inkább az, hogy beszélt, de a lényegről megint nem mondott semmit. Azt még elfogadom, hogy nem jó mennek a dolgok - mert tényleg nem mennek jól -, de vajon ők hogyan gondolják? Mit és főleg hogyan csinálnák másképp. Az roppant könnyű, hogy beszólunk és leszólunk, de a Fidesz programpontjait még nem nagyon olvastam. Anélkül meg tényleg kár megszólalni.

Zatopek · http://fenyi.blog.hu 2007.09.19. 16:18:28

Azért maradjunk a témaíró hangneménél mert csak magunkat járatjuk le. Szinte semmiben sem értek laloval egyet, de tetszett a stilusa. Az más kérdés, hogy birja-e majd szuflával, mert egyszer ő is rájön, hogy nagyon át lett verve a Gyurcsány által. @ja6ni: én bizony kiváncsi lennék arra a töltött káposztára! A végén azért még ide vésem: Gyurcsány: Elég volt!

SubCulture · http://subculture.blog.hu/ 2007.09.19. 18:04:47

Egy másik blogban olvastam néhány keresetlen szót arról, hogy a Kedves Fidesz sokkal inkább a szocialista eszmékhez kezd vonzódni. Állambácsi tegyen a kedves polgárok segge alá mindent. Most hogy kezd ez eltűnni, mindenki meg van rémülve.
Pedig azoknak az időknek vége.

Igen több fizetés kéne, hogy mindent finanszírozni lehessen. én reménykedem, hogy az is el fog jönni. És igen is tartok tőle, hogy majd jönnek az okosok és dacból jól visszacsinálnak mindent. Mert mindig ez van.
Nem ellenzem a tandíjat, pedig egyetemista vagyok. Ha érdekel azt is elmesélem, hogy miért.

hátigen 2007.09.19. 18:52:04

Miért van az, hogy 10 blogból 10 Orbán Viktorral foglalkozik ezen a szép napon, amikor (Zuschlag barátunk előzetesbe vonult)??? Amikor botrány botrány hátán, korrupció, hazugság, lekezelő módor, újgazdag káromkodás jellemzi a jelenlegi kormány munkáját nap, mint nap. 6 éve vannak kormányon, miért nem velük foglalkoznak ezek a blogok???
Nyugodtan lehet orbánviktorozni, ha hatalmi pozicióban van, de könyörgök most is mindenért Orbán Viktor tehet???
Kicsit olyan ez, mint a nyuszikás viccben: ha van sapka rajta, akkor az a baj, ha nincs akkor az. Egy blogot nem olvastam Gy. F.-ről, vagy Zuschlag barátunkról...Talán, hasonlóan a teljes médiához, párt emberkék irják ezeket a blogokat???

Bagyi 2007.09.19. 19:13:30

Nem tudom,hogy hányan gondolkodtak el azon,hogy valójában a vizitdíj
mit is fed valójában,nálam ez a fogalom úgy értelmeződött,hogy ez az
úgynevezett "ön erő,"én is fizetem az egészségügyi hozzájárulást meg
a többi eü.fizetni valót,de engem nem zavar,gyorsan el is árulom az o-
kát:évente kb.tizenkétszer megyek el az orvosi rendelőbe gyógyszert iratni magamnak,ez sajnos már a korommal együtt jár,igaz kórházba ritkán voltam
van három gyógyszer amit állandóan szednem kell na már most kezdjünk el számolni,havi kb.4-4,5ezer ft a levonásom ez éves szinten 50000 ft.
ha hozzá számolom a vizitdíjat akkor is csak 54000ft.A gyógyszer amit szednem kell,hogy munka képes maradjak,ha tb.támogatás nélkül kellene kiváltanom el is vinné a fizetésem felét a maradékból kellene megélnem,de hogyan?Ha hiszek a statisztikai hivatalnak akkor minden
járulék fizetőre minimum 5 eltartott jut,de lehet,hogy több.Most kérdem
én,hogy az aki nem fizet járulékot az,hogy vesz részt az egészségügy fenntartásában,az csak haszonélvezöje mások tiszteségének?-bezzeg
ha történik vele valami akkor meg meggy a magyarázkodás,hogy én ezt nem tudtam!-meg stb.de amikor a fizetést feketén zsebre vágja akkor
eszébe se jut,hogy Ő is lehet beteg és Ő is fog majd orvoshoz menni.
Viszont az is tény,hogy éves szinten nem 2millió ember vált ki gógyszert
és nem csak ez a 2millió fog kórházba menni,hanem mindenki aki beteg nek érzi magát mert neki ez jár alanyi jogon!!Én viszont úgy érzem,hogy nekem nem alanyi köteleségem ,most már több mint harminc évi munka -
viszony után eltartani őket.Ugyanis a különbözetett az adó ft.-jainkból
egészitik ki.A rendszer váltást az ország közösen akarta ,akkor viszont az a normális dolog,hogy a terheket is közössen vállaljuk,ne csak egy szűk réteg,ráadásul a legkiszolgáltatottab a minimál bérrel bejelentett
munkavállalói réteg.

Parazita 2007.09.19. 19:45:55

Azért a te hozzászólásod is egyoldalu. Nézd majd meg holnap, hogy miket fog ajánlani a blog.hu! Arról egyetlen blog sem tehet, hogy tegnap épp Orbán Viktornak volt közölni valója a néppel. Ha már itt tartunk: miért kellett szólnia? Gondolom azért, mert reakciókat várt, mert elmondta, ő mit gondol a mai Magyarországról. És ha neki van véleménye, akkor másnak nem lehet? Most nem sorolom fel azokat a blogokat melyek folyamatos a baloldal hülyeségeivel vannak elfoglalva és kiemeltként jelentkeztek a blog.hu oldalon. Minden nap más esemény van, mások a reakciók, ezt el kell fogadni. Bal oldalról és jobb oldalról is. De ha már csak egyetlen oldal véleményére vagy kiváncsi, nézd a HirTV-t, azt ugye nem pártemberek csinálják? Nem kell ezt ilyen tragikusan felfogni. Azért Orbán Viktor nem olyan fontos, hogy mindenki vele foglalkozik. Csak nézd meg a blog.hu kezdőlapját! Van választék bőven.

hátigen 2007.09.19. 20:52:21

Parazita! Az az igazság, hogy nem nézem a Hír tv-t. Pontosabban ritkán, mert ha tisztában akarok lenni az ország dolgaival, akkor muszáj mindkét oldalt meghallgatnom, megnéznem. Ha pusztán a Népszabadságot olvasnám és az ATV-t, közszolgálati tv-t, kereskedelmi tv-ket nézném, akkor valószinüleg bennem elfogult kép alakult volna ki. Azért azzal gondolom te is tisztában vagy, hogy a magyar média 98 %-ban baloldali és liberális beállítottságú, vagyis egyoldalúan tájékoztat. És nem kell mondamom, hogy a mai média mekkora befolyással van az emberek értékítéletére. Mert sajnos kevés a józan gondolkodású ember. Biztos vagyok benne, ha nincs ez a túlsúly a médiában, akkor nem jutottak volna hatalomra gyurcsányék, és főleg nem maradhattak volna ott. Orbánéknak tizedennyiért is menni kellett volna. Hangsúlyozom határozott és lesújtó véleményem van az egész jelenlegi magyar politikai elitről, de úgy gondolom, hogy mindig az éppen hatalmon lévők felelősek a dolgok jő vagy rossz írányban haladásáért és őket kell első sorban ostorozni.

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.09.19. 21:15:46

mutass egy jó ellenzéki ötletet...az,hogy csökkensük az adókat?vagy hogy legyen ingyen minden?ilyen ötleteim nekem is vannak,pedig én aztán nem születtem miniszterelnöknek...Viki rossz időben született...neki fáraónak kellett volna lennie...
ja, és a kormány mondjon le

arvisura · turoczi.blog.hu 2007.09.19. 21:56:25

Nem érdekel sem Orbán, sem Gyurcsány. Én ezzel a gondolatsorral szimpatizálok:
"Lopott pénzből bazsalyog ránk kormány és ellenzék. Pártpénztárosok vicsorognak beruházások, szerkesztőségi cikkek, igenek és nemek mögül. Nyílt titok, hogy ahol száznál több tégla van egymáson, ott valaki valakinek tejelt. Ha mindkét félnek eleget, akkor azt közmegegyezésnek hívjuk."

hátigen 2007.09.19. 22:12:17

X-polgártárs! Elismerem hogy a kormánypárt sokkal kreatívabb, te nyertél! Gondoljunk például a parlamenttel megszavaztatott 5 éves adócsökkentési program, majd utána 4 hónappal a megszorítások bevezetése. Ja, hogy közben volt egy választás is? Tudomásul kell venni, hogy ma a hülyék döntik el a választásokat. Őket kell megnyerni. Mint ahogy tették Gyurcsányék is.

Babuska 2007.09.20. 09:20:03

Az írod, hogy a hülyék döntik el a választásokat? Ha 2010-ben nyerni fog a Fidesz, akkor is így lesz? Ha most ránézünk a közvélemény kutatásokra, akkor fölényes a jobboldal vezetése. A gondolatmenetedből következtetve, akkor ti szavazoitok is tök hülyék? Hiszen csak őket kell megnyernetek, és most úgy látszik, sikerül is. Biztos álmos voltál már, hogy így beleestél saját gödrödbe. Ettől függetlenül van igazságod, de ha visszaemlékszel a kampányra, hát a Viktor is pufogtatta a hülyeségeit, nem csak a Gyurcsány. Végül a Feri jobban csinálta. Ebből tanult a Viktor is. Ha ismered a vezér teljes beszédét, hát az nem éppen az "okos" szavazónak szóltak. Ahogy te fogalmaztál, meg kell nyerni a "hülyéket", csak most a jobboldalnak. Tehát ne felejsd el 2010-ben közölni, hogy a hülyék szavazaival nyertük meg a választásokat.

Parazita 2007.09.20. 15:12:00

@Hátigen: Eddig vártam, mert én is kiváncsi voltam, hogyan fog változni a blog.hu kezdőlap. Amit megjósoltam, be is jött. Van Zuschlap blog bőven! Akkor most háborogjon a baloldal, hogy miért mindig őket bántják?

tyúk-xem 2007.09.27. 07:45:31

Ez a jegyzet nagyon jó! Igenis kell foglalkozni Orbánnal, hiszen az eszement uszításai már igyis túlmentek minden határon. Képtelen a parlametben politizálni, így próbálja az övéitmnégjobban butítani és elhitetni velük a lehetetlent. ELÉG VOLT orbán viktorból!
süti beállítások módosítása